Egyenesen a konyhába toppanunk, amikor átlépjük Steinhübel Zoltán otthonának küszöbét. Itt még nem is sejtjük, milyen érdekességeket rejt a háromszobás lakás. Feleségével 1980 óta élnek az óriási épületben, amelynek bejárata és a kapualj az art deco stílusjegyeit őrzi, belül viszont már inkább klasszikus elemeket, masszív és magas ajtó- és ablakkereteket használtak a megépítésekor.
Az egész ház eredetileg egy házaspár tulajdona volt, a rendszerváltozás után osztották fel különböző személyek között, így a legtöbb helyen megmaradtak a belső tereket elválasztó ajtók.
Múltidéző tárgyak meghittsége
A nappalinak használt helyiségben valamikor három szoba nyílt egybe. Az egyik ajtót befalazták, az így keletkezett falfülkébe pedig saját kerámiaalkotásait helyezte el Steinhübel Zoltán olyan érzést keltve ezzel, hogy a szoba hátterében egy kiállítóterem húzódik meg.
„Szeretek közel lenni a munkáimhoz, nehezen válok meg tőlük, mivel ösztönzően hat rám, ha látom, hogy mit alkottam régen, és honnan hová fejlődtem az idők folyamán” – magyarázza a keramikus, grafikus és festőművész,
akinek meggyőződése, hogy minden ember kötődik a múltjához, ahonnan elindul. Éppen ezért fontos szempont volt számára, hogy olyan bútorokat és lakberendezési tárgyakat válasszon, amelyekkel visszanyúlhat gyökereihez, ezeket beépítse a közvetlen környezetébe és így összekösse a múltat a jelennel.
Olyan régi családi tárgyak gyűjteményét találjuk a szobában, mint például az antik bronzcsillár, amit nagyapjától örökölt, vagy a régi könyvszekrény a hozzá tartozó óriási íróasztallal. Letűnt idők hangulatát idézik, mégis életre kelnek azáltal, hogy művészkollégái munkáival keverednek a szobában. Emellett vintage stílusú lámpákkal is találkozunk, közülük az egyik egy régi vázából, a másik pedig egy régi fényképezőgép-állványból született.
Szintén színt visznek a szobába a festőművészek keze által dekorált hódmezővásárhelyi, egyedi kivitelezésű vázák is, amelyekből tízet gyűjtött össze az aradi művészetrajongó. A házigazda hagyományos kézműves értékek iránti tiszteletéről árulkodnak a vitrines szekrényben sorakozó nippek is. Bár a porcelán dísztárgyak nem tartoznak a kedvencei közé, megőrizte az 1700-as évekből fennmaradt, csipkerátéttel díszített darabokat, hogy ezzel is egyfajta időutazást tegyen a múltba.
Ezt a célt szolgálja az egyik sarokban álló több mint százéves könyvprés is, amelyet ma a tulajdonosa kézi készítésű papír előállítására használ, illetve a padlásról előkerült, gyönyörű kovácsoltvas díszítéssel borított faláda. Egyébként a kovácsoltvas munkák erős és vonzó hatást keltenek a házban több helyen is.
Gondosan őrzött családi ereklyék
A nap csak nyáron süt be a magas ablakokon, így a szoba elég sötét. Ezért nem volt kérdés, hogy a falakat fehérre festik, a különböző lakberendezési elemekkel pedig kontrasztot érnek el. Borús időben a nap melegét pótolja egy magas állólámpa is, amely aranyos színt ad az egész beltérnek. Ez viszont már egy új darab, akárcsak a rozsdamentes vázra épült székek a természetes színű fa étkezőasztallal. „Nagyapám és szüleim bútorait úgy kombináltam az általunk vásárolt kicsit modernebb darabokkal, hogy megteremtsem a régi és az új harmóniáját, és a lehető legszebb összhatás érvényesüljön.
Nem historikus, hanem inkább eklektikus módon próbáltam berendezni a lakást, hogy a tárgyak sokszínűsége teremtse meg a hangulatát” – mondja Steinhübel Zoltán.
A hintaszék otthonossá, a színes pléd és asztalterítő kuckóssá teszi a nappalit, a fotelek pedig attól lesznek hívogatóbbak, hogy pár díszpárnát dobtak rájuk. Egy kis életet hoz a szobába az a nosztalgikus sarok is, ahol régi családi fotók sorakoznak a falon.
Számítógép, tévé, műterem és háló – egy helyen
Nehezen gondolnánk, hogy a számítógép és a tévé megférhet egy műteremben, s mindez együtt egy hálószobában. Pedig igen, Steinhübel Zoltánnak sikerült úgy berendezni a második szobát, hogy minden helyet kapjon benne, mindeközben tágasnak és könnyednek hasson. Ebben bizonyára segíthet az is, hogy a harmadik helyiséget öltöző- és tárolószobának alakították ki.
A műterem nem más, mint egy íróasztal, amely természetesen az ablak alatt kapott helyet. A képzőművész itt tárolja a festékeket, ecseteket, radírokat és egyéb kellékeket. Az art deco stílusú csillár az egyetlen darab, ami megmaradt az eredeti lakásból. Ehhez jól passzolnak a kovácsolt vasból készült kiegészítők és dísztárgyak, illetve a falra kifüggesztett első világháborús kard, amely nagyapja hagyatékából maradt rá.
Steinhübel Zoltán bátran használja otthonában az eklektikus stílust, hisz mindez saját ízlését, személyiségét tükrözi.
Mint mondja, szeretne múzeumban élni, mert szerinte a múzeum nem a holt, porosodó tárgyak gyűjteménye, hanem képes mindig megújulni attól függően, hogy éppen ki a kurátora.
Elképzelése rámutat arra is, hogy érdemes körbevenni magunkat antik, akár kopottnak tűnő holmikkal, mert ezeknek történetük, érzelmi töltetük is van. Belső mondanivalót kereshetünk a felsorakoztatott képzőművészeti alkotásokban, legyen szó akár Kondor Béla grafikáiról, Újvári Ferenc festményéről vagy az aradi Pásztor Gyöngyi faliszőnyegéről. Egy olyan lakásban jártunk, ahol hosszasan lehet elmélkedni, nosztalgiázni vagy csak elmerülni a vizuális élményben.
Fotók: Kiss Bea
