2020-ban hallottunk először a zarándokútról, és az első kilométereket is ebben az évben tettük meg: mindketten harmincévesek lettünk, ráadásul barátságunk is tizenöt éves évfordulóhoz érkezett, ezért úgy éreztük, hogy valami igazán különlegessel szeretnénk ünnepelni.
Az akkori járványügyi intézkedések és a sokéves-, közös cserkész múlt ereje hamar a belföldi természetjárás felé terelte figyelmünket, így szabadnapjaink szűk keresztmetszete mentén végül a Terra Saxonum mellett döntöttünk, a Medgyes és Segesvár közötti szakaszt jártuk le november végén.
A Via Transilvanica egy 1400 kilométeres túraútvonal, Moldvából, a putnai kolostortól indul, és Szörényváron (Drobeta Turnu-Severin-en), a Duna partján ér véget.
A hét szakasz összesen kilenc megyén halad keresztül, városokat és falvakat, eldugott völgyeket, természeti látványosságokat fűz fel. Összeköti az ország két végét, megismerteti az embert a tájjal, az ott élő lakosokkal, a többi túrázóval, közelebb hozza Románia olyan részeit is, ahová egy átlag turista lehet, hogy soha nem is jutna el.
A zarándokút megálmodója és kivitelezője a Beszterce megyei Tășuleasa Social Egyesület, amely már több mint húsz éve tevékenykedik társadalmi témájú projektekben.
Nagy hangsúlyt fektetnek a nevelésre, a közösségépítésre, a kultúra ismeretére és a természetközeliségre.
Önkéntesek bevonásával számos olyan projektet valósítottak meg, amelyek mára már túlmutatnak eredeti otthonuk szűk határain: ilyenek például az erdőültetési kampányaik vagy a kimondottan felnőttek számára szervezett természetjáró iskola.
Mindezek közül a Via Transilvanica sok szempontból az eddigi legnépszerűbb és leglátványosabb kezdeményezésük.
Az első-, Beszterce megyei szakaszt 2018-ban jelölték ki, 2020-ra már 800 kilométernyi út várta a túrázókat, a teljes útvonal pedig 2022 őszére készült el.
Az útvonal különlegessége, hogy nagyjából ezer méterenként egyedi díszítésű gránit kilométerkövek szegélyezik az utat, amelyeket amatőr és profi szobrászok készítettek el, nagyrészt a Tășuleasa Social telephelyén rendezett alkotótáborokban.
Találunk a minták között népi motívumokat, állatokat, növényeket, szövegeket és absztrakt formákat is, nincs köztük két egyforma.
Az útvonal hét szakasza más-más jellegű, így mindenki válogathat magának olyat, ami hozzá közelebb áll:
a bukovinai szakaszon vannak a legnagyobb szintkülönbségek, így ez fizikailag nagy kihívás, a Beszterce megyei szakasz lankásabb, de mégis csodás panorámákkal kecsegtet.
A székelyföldi szakasz biztonságérzetet adhat, mert ismerős településeken vezet végig, több rövidebb szakaszt is tartalmaz, a szász rész pedig jól járható gyerekekkel is, itt a terep barátságos.
Bármelyiken is indulna el valaki, javasoljuk, hogy túrabotokkal tegye: bár leginkább a medvétől féltenek bennünket az ismerőseink, ezidáig inkább a juhászkutyákkal gyűlt meg a bajunk.
A túrabot segít abban, hogy a bokánkat védeni tudjuk az agresszívebb kutyákkal szemben, jó szolgálatot tesz patakokon való átkeléskor, sáros terepen, hosszas lejtőkön.
A Tășuleasa Social a Via Transilvanica-hoz kapcsolódóan összeállított egy remek útikönyvet is, amelyben az egyes szakaszokra vonatkozó technikai információkon (térképek, szintvonalak, kritikus pontok) kívül javaslatokat olvashatunk a csomagolásra, természetjárásra, saját biztonságunkra vonatkozóan is.
Az útikönyv interneten elérhető, és számunkra minden elindulás előtt kötelező olvasmány, emellett rengeteget segít a zárt Facebook csoport, ahol sokan osztanak meg információkat a terep aktuális állapotáról – ugyanezt tesszük mi is minden nap végén, hogy az utánunk jövőknek segíthessünk.
Nélkülözhetetlen számunkra továbbá, hogy a navigációhoz szükséges gpx fájlokat valamilyen alkalmazásban megnyitva, telefonon kövessük – sajnos sok helyen ellopják, kidöntik a jelzőoszlopokat, letakarják a festett jelzéseket, átállítják a jelző nyilak irányát, így muszáj több forrás alapján tájékozódnunk.
Miután már háromszor túráztunk közösen a Via Transilvanicán (lassan a táv felét magunk mögött hagyva), meggyőződtünk arról, hogy járható, bírható és rengeteg élménnyel gazdagít.
Értékes közös idő ez számunkra, sok időnk van egymással beszélgetni, de vihetünk magunkkal merengeni valót is, ilyenkor inkább csendben, egymástól távolabb haladunk. Szeretünk megismerkedni a szállásadóinkkal, akik sok-sok történetet osztanak meg velünk, és gyakran saját otthonukba fogadnak be,
rácsodálkozunk a helyi szokásokra, építészeti sajátosságokra, ízekre, színekre, illatokra.
Külön élmény megfigyelni a táj változását napról napra: míg Bukovinában még havas csúcsokban gyönyörködtünk idén, pár nappal később Marosvécsen már virágba borulva várt a tavasz.
Szeretettel biztatunk mindenkit, hogy – határain belül, vagy azokat akár óvatosan feszegetve – próbálja ki ezt az útvonalat, már pár kilométer is függőséget tud okozni!
Fotók: Maxim Orsolya és Deák Anna archívuma
korábban írtuk
El Camino – Amikor hív az út: „Aki erre az útra lép, valami jót akar kihozni magából”
Hadnagy Izabellát évek óta hajtja a kalandvágy: a Farkaslakáról származó lány megfordult már Európa számos városában, néhány hónapot Amerikában is töltött, élt Londonban, majd Budapesten telepedett le egy időre, jelenleg pedig a hazaköltözését tervezi. Iza számos utazása közül az egyik leghíresebb zarándokút, az El Camino az, amire a legszívesebben emlékszik vissza, amitől a legtöbbet kapta.
