• Fotó: Kőmíves István
Ha nem lenne az asztalon a menő laptop, akár száz évvel ezelőtt is lehetnénk-hangulatú szobában beszélgetünk, s ha az ablakon kinézünk, az sem változtat az illúzión.
„Már édesanyám ebben a házban nevelkedett, a nagyszüleim fiatalon költöztek ide, az apai ág pedig szintén a Farkas utcában lakott – kezd bele házuk és családja történetébe Maksay Ágnes. – Az utca nyugati részében van a Báthory István alapította jezsuita kollégium (ez ma a Báthory), keleti, alsó végén pedig, Bethlen Gábor fejedelemsége óta az utca református része: a kollégiummal és a reformátussá vált Farkas utcai templommal. Az utca két vége között régen kisebb házak voltak, aztán az 1798-as tűzvész után épültek fel ezek a paloták.”
Ágnes nagyszülei a 30-as években költöztek a házba • Fotó: Kőmíves István
A ház, amelyben laknak, nem palotának épült, ez volt a vármegyeháza. Később a Bethlen család birtokába került.
Ugyanaz a Leder József tervezte, aki a Teleki-palotát és a Református Kollégium épületét.
Ezek is a Farkas utcában vannak, ezért is egységes az utca építészeti jellege. Ágnes nagyszülei a 30-as évek elején költöztek ide albérletbe. És itt is maradtak, mert néhány évvel később az ő monostori úti házukat, pékséggel, műhellyel együtt államosították.
A három generáció együttélésének szimbóluma, hogy a kamra mindig tele van • Fotó: Kőmíves István
„Ezt a lakást nem mi alakítottuk ilyenné, hanem ő formált minket. Mi nőttünk hozzá ehhez a hangulathoz, ezekhez a boltívekhez, ezekhez a bútorokhoz. A lakást teljesen belakjuk, és nehezebb időszakokban, amikor nagyon sok a dolgunk, a rendetlenség el tud uralkodni. Ezt annak a számlájára írjuk, hogy élettel van tele. A lakás érdekessége az, hogy itt szinte mindig három generáció élt együtt. És minden generációnak a bútorai itt vannak” – mondja házigazdánk.
Ezekben a fotelekben születnek a világraszóló döntések • Fotó: Kőmíves István
A család legrégebbi tulajdonát például egy olyan tálalóasztal jelenti, ami még Szamosújvárról került ide a 19. század végén, amikor a dédszülei Kolozsvárra költöztek.
„Amikor férjhez mentem, megjelentek a házban az általa, szintén nagyszülőktől hozott bútorok.
Háló-, és dolgozószobánkban a két kedvenc fotelünk – ezekben ülve hozzuk meg a világraszóló döntéseket a családot illetően – teljesen passzol a kanapéhoz, mégsem egy helyről származnak. A fotelek az én, a kanapé pedig a férjem nagyszüleitől van.” Amikor a gyermekek kicsik voltak, mindig volt egy-egy olyan része a lakásnak, ahová bekerült néhány IKEA-s bútor, létra és emeletes ágy, de később mindig azok a bútorok kerültek ki a lakásból.
Ágnesék hálószobáját a galéria jelenti, mely a két felnőtt és a három gyermek kuckója volt időnként • Fotó: Kőmíves István
Egy ilyen lakásban biztos, hogy mindenkinek van kedvence... – merül fel a kérdés. „Megkérdeztem a gyermekeimet erről, és érdekes módon ketten ugyanazt a Biedermeier-kanapét mondták. Kiderült, hogy annak idején, ha gyermekként megbántottuk őket vagy összeszidtuk, az volt olyan méretű ágy, ami alá be tudtak bújni.”
Mindig fontos volt egy olyan közösségi tér, ahová le lehet ülni beszélgetni • Fotó: Kőmíves István
A fia kedvence pedig a zongora: „Ezen nagyon csodálkoztam. Ő járt zeneiskolába, nyolc évet tanult zongorázni, de mindig cirkusz meg veszekedés volt a gyakorlás miatt. Kérdeztem is, hogy hogy lehet a zongora a kedvence, mire azt válaszolta: ezt néztem a legtöbbet és láttam, hogy milyen szép.”
Egykori szomszédaiktól vásárolták meg ezt a lámpát • Fotó: Kőmíves István
Mint Ágnestől megtudtuk, nem csak IKEA-bútorokat vásároltak az évek során. „Ezt az állólámpát egy éve vettük egy szomszéd családtól, akik szintén közel száz éven át ebben a házban laktak. Tömbházba költöztek, és ott már nem volt helye mindennek.
Volt, aki azt hitte, hogy valamilyen filmnek a díszlete.
Olyan is volt az életünkben, hogy a gyermekeimhez jöttek más gyermekek vendégségbe, és utána visszahallottuk, hogy nagyon sajnálták az én gyermekeimet, hogy a szüleiknek annyi pénzük sincs, hogy új bútort vegyenek, s itt valami szörnyű világháború előtti állapotok uralkodnak” – meséli nevetve.
A rohanó hétköznapok közösségi tere a konyha, a vacsorák és közösen elkészített ebédek színtere • Fotó: Kőmíves István
Minimális az, amit mi, a fiatalabb generációk behoztak a lakásba, elsősorban képzőművészeti alkotásokat. „A mi, nem csekély feladatunk viszont ezeket a bútorokat, lámpákat, tükröket karbantartani. S mivel több generációnak a bútorai, úgy kell őket összeilleszteni, hogy a különböző stílusok jól megférjenek egymás mellett.”
korábban írtuk
Fekete István: Ami sejtés volt, most ítélet
Hatévesen nyitotta meg először a YouTube-ot. Kilencévesen már Instagramon volt. Mire elvégezte az általános iskolát, a 284 feltöltött videó között az online térbe költözött: a közös vacsora helyett az ideje elfogyott a görgetés és a szűrők között.
