Szinte közhelyek a fenti mondatok, pedig Balázs Katalin futásfalvi háziasszony is megerősíti, hogy régen, a faluban „nem volt sem vérnyomásos beteg, sem szívbeteg, az emberek jól érezték magukat. Az étkezés nem volt ennyire túlgondolva, nem volt semmilyen mentes, mégis egészségesebb volt mindenki” – meséli a 80 éves néni, aki egész életét a ház körüli teendőknek szentelte, megtermelt magának mindent, ahogyan mindenki abban az időben.
Fuszulyka, lebbencs, cibre és lencse
„Erdélyben az egytálétel jóval elterjedtebb volt, mint a többi magyarlakta területeken, és nemzetiségtől függetlenül, az „alsóbb” néprétegeknél ez puliszkaétel formájában főétkezésnek számított, böjti naptól függetlenül is. Ezért csak a 19–20. század fordulóján beszélhetünk kimondottan változatosságra is törekvő böjti menüsorokról” – magyarázza Jancsó Katalin kézdivásárhelyi táplálkozástörténet-kutató. „Balázs Márton kézdivásárhelyi néprajzgyűjtő Felsőháromszék táplálkozási szokásait kutatva 1898-ból leírja a gyakrabban fogyasztott ételeket, és fő helyre a mákos málét helyezi. 1901-től kezdődően mintha javult volna az élelmezés a paraszti konyhán is, valószínűleg a polgári konyha ismeretének a terjedésével, a leírásokban a gyakori rozskenyér mellett fuszulyka, borsó, lencse, káposztalé-kása, lebbencsleves, fokhagymás cibre, tökmagleves, túrós laska, kapros lepény és sokféle pityókás étel is szerepel. A szélesebb tömegeknek azonban a böjt nem jelentett lényeges változást a mindennapok étkezési szokásaihoz viszonyítva, sőt még nehézségeket is okozott.
Kénytelenek voltak „bűnözni”
Jancsó Katalintól tudjuk, hogy például az 1848-ban tartott erdélyi egyházmegyei zsinaton többször is elhangzott, hogy a szegény rétegeket rendkívüli módon megterhelné, ha a halétellel kapcsolatos előírásokon nem változtatnak, mivel a hal böjtidőben drágább, ezért a szegényebb hívek „bűnt követnek el” a jóval olcsóbb zsíros ételeket választva. „A szegény tömegek mindig is azt ettek, ami volt. A tehetősebbeknek szóló nyomtatványok jóval változatosabb étkezésekről adnak hírt. Az első erdélyi nyomtatott szakácskönyvben, a Szakácsmesterségnek könyvecskéjében 1695-ben – és még jó ideig utána is – külön fejezetet szenteltek a böjtös eledeleknek, ezzel is hangsúlyozva annak fontosságát.”
Böjtben tejet, tojást se igen ettek
Balázs Kató néni élénken emlékszik az olyan böjti időszakokra, amikor még „nem volt ilyen bő pénz” – ahogy fogalmaz a háromszéki asszony. „Farsangon jól ettek, ittak a népek, aztán hamvazószerdán mindenki kifőzte a fazakakot, ez hagyomány volt – így készültek a böjtre. Nem volt olaj a boltban, ezért nagypéntek előtt mentek olajat üttetni (a préseltetés régies, népies megnevezése – szerk. megj.). Egy-két decit préseltetett mindenki, általában lenmagból. Nagypénteken kenyeret pirítottak benne vagy a krumplit meglocsolták vele” – emlékezik vissza.
„A farsang alatt mindenki disznót vágott és jól evett, ezért a negyvennapos kitakarítás kellett a gyomornak – ezt akkor így tartották.
Azért ettek sok mákos ételt, tökmagos dolgokat, mert az segített, de mellette nagy keletje volt az almás ételnek, szerették a fuszulykát, a lencsét, a borsót is. De nem úgy, hogy egy jó nagy darab hús volt benne” – idézi fel Kató néni. Régen böjtben tejet és tojást sem nagyon ettek, inkább kukoricát hajaltak, mákos morzsoltat készítettek, mákos pityókalevest. A nagyböjt idején aszú szilvát főztek, összetörték, és puliszkával fogyasztották. De kedvelt volt az almás-, mákos-, prézlis- és diós laska, valamint a lekváros derelye is.
„A vett holmi a hibás”
És hogy mennyire volt tudatos a táplálkozás a böjtön túl is? Kató néni szerint nagyon is. „Ebédre például mindig volt leves. Azt mondták, „fiam a fuszulykalevest és a borsót edd meg, mert attól erősödik a csontod”. Barna kenyér volt, héjastól kellett megenni. Mindig főtt étel volt, nem volt ennyi édesség. Befőttet sem főztek sokat, csak amennyi kellett, a szilvalekvárt sok helyen cukor nélkül készítették, azt ehetted hurkával, mindennel. Meg is untuk, mert iskolába is azt tettek fel” – eleveníti fel Kató néni a régi időket.
Ma már Kató néni az egyetlen a faluban, aki a böjti ételekből az aszalt szilvát hagyományos módon, fatüzeléses aszalóban készíti.
Az idős háromszéki asszony gyógyszert soha nem szedett. „A maiak nem akarnak mozogni a friss levegőn. Én 80 éves vagyok, de minden reggel a friss levegőn végzem a dolgomat, ez régebb is így volt. A veteményemet megtermelem magamnak, a tyúkokat ellátom. Annyit olvasom, hogy mi a jó egészség, de nem értek vele egyet. Mi régen zsírral főztünk, jó disznóhús volt. Úgy hiszem, a mostani rengeteg vett holmi a hibás. Régen azt etted, amit megtermeltél, ma azt eszed, amit megveszel” – summázza Kató néni.
korábban írtuk
Székely Kinga Réka: Böjt a hitben és a házasságban
Volt egyszer egy gazdag ember, akinek rengeteg jószága volt. Mellette élt egy szegény ember, akinek csak egyetlen báránykája volt. Amikor a gazdag emberhez vendégek érkeztek, elvette a szegény ember egyetlen báránykáját, levágatta és elfogyasztották.
