Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Ólmos eső csepereg, végérvényessé téve a tényt, hogy véget ért a nyár. Nem panaszkodhatunk, májustól szeptemberig tartott, volt részünk D-vitamint adó napsütésben bőven. Mégis, mint egy jó baráttól, aki hosszú útra megy, nehéz búcsút venni.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Ízelítőt kaptunk a kánikulából már június elején. Eljött a gyorsan összedobható ételek ideje, hiszen ki akarna a konyha forró katlanjában sülni, főni, aszalódni. Édességekre is vágyunk, főleg a könnyed, gyümölcsös fajtákra, mint például a pohárkrémek.
A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.
Húsvét közeledtével Erdély-szerte sok családban kerül bárány az asztalra. A fiatal, tejes bárányok legtöbbször húsvétra lesznek igazán finomak. De a bárány mint étel szimbolikus jelentéssel is bír: Jézust, az ártatlanságot és a feltámadást is jelképezi.
A heti tervezős cikk után jöjjön egy hónapra lebontott menüterv, amelyben érvényre jutnak az általam hangoztatott elvek. S bár az évnek ezt a szakaszát a legkevésbé szeretem ilyen szempontból, összeállítottam egy lehetséges változatot.
Sokan kérdezik tőlem, hogy mi alapján döntöm el, mit főzök éppen. A válaszom évek óta ez: heti menüt tervezek. Ez minden hétvégén kb. tíz percet igényel, így azonban hét közben nem kell gondolkodnom azon, hogy mit főzzek, miből és mire van idő.
A karácsony kulináris szempontból is nagy ünnep, ez az örömök mellett különösen nagy terhet róhat a nőkre. A kekszsütésről azonban én nem mondanék le, több okból sem. Egyszerű és kedves elfoglaltság, amely gyerekekkel is megvalósítható.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
A hosszan tartó fényhiány sokunkat megvisel, de mivel az év legalább egyharmadát ilyen körülmények közt kell eltöltenünk, érdemes kialakítanunk a saját megküzdési stratégiáinkat. Én most a szőlő hatását és szerepét emelném ki.
Ha már mindenki csak nyitogatja a hűtő ajtaját, és forgatja a szemét, hogy „már megint szalámis szendvics lesz vacsorára”, lepjük meg a családot színes, őszi kencékkel, amelyekhez jóféle péktermék és/vagy sok-sok zöldséghasáb dukál.
Volt idő, amikor messzire kellett menni egy kis hóért, jégért, a fagylaltfogyasztás csakis a kiváltságosaknak adatott meg. Manapság az átlagember is sok tekintetben jobban él, fagylaltfogyasztás szempontjából mindenképp.
Nem emlékszem, hogy gyermekkoromban ettünk volna lecsót. Maga a kifejezés sem volt használatban felsőháromszéki családunkban. A lecsó magyarországi étel volt számomra, ott is ettem először, kamaszkoromban.
Sokáig nem értékeltem az egrest. Az epret lestük folyton, szemenként szedtük, ahogy érett. Majd a ribizlit, de a málnát vártuk a legeslegjobban, mert abból kevés volt. Az egres mindig csak statiszta volt a konyhában.
Egy évtizede még sóvárogva néztem a külföldi piacokon a hatalmas spárga tornyokat. A nagyáruházakban akkor már nálunk is volt spárga, íze, mint a víznek. El is ment a kedvem tőle. Akkor azt hittem, a spárga tőlünk mindig elérhetetlenül messze lesz...
Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.
Meg lehet találni a hangot a kamaszokkal, egyáltalán hogyan kellene szólni hozzájuk, hogy meghalljanak? A szülők és pedagógusok sokaságát foglalkoztató kérdéssel fordultunk Kiss Zsuzsanna gyergyóalfalvi pszichológus és nevelési tanácsadóhoz.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.