ételmese

Sokáig nem értékeltem az egrest. Az epret lestük folyton, szemenként szedtük, ahogy érett. Majd a ribizlit, de a málnát vártuk a legeslegjobban, mert abból kevés volt. Az egres mindig csak statiszta volt a konyhában.

Egy évtizede még sóvárogva néztem a külföldi piacokon a hatalmas spárga tornyokat. A nagyáruházakban akkor már nálunk is volt spárga, íze, mint a víznek. El is ment a kedvem tőle. Akkor azt hittem, a spárga tőlünk mindig elérhetetlenül messze lesz...

Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.

Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Bár a legtöbb óvodás megtanulja, és lelkesen énekli a Csicseriborsó, bab, lencse kezdetű dalocskát, sokkal kevesebb gyermek evett, vagy ismeri fel a babon kívül a másik két hüvelyest. Pedig a hüvelyesek rendkívül értékes táplálékforrások.

Manapság, amikor a világ stressz-szintje magasabb, mint bármikor, rendkívül fontos, hogy ismerjünk minél több olyan módszert, amely kedvezően hat a lelki egészségünkre.

Régen a szaloncukor szorgos, közös munka eredménye volt, de ma is éledezik az igény a sokunk gyermekkorát idéző, ráérős szaloncukor-készítésre.

Otthonos udvar, virágos kert fogad Antal Klári néninél, Csíkmadarason. Az udvar közepén kis nyári konyha, benne kemencével, érkezésünkkor már javában zajlik a munka. Nem csoda: csaknem harminc kürtőskalácsnak kell elkészülnie pünkösdre.

Mindig elbűvöltek azok a csendéletek, amelyek számomra ismeretlen gyümölcsöket ábrázoltak. Sokáig így voltam a birsalmával és a gránátalmával. Előbb láttam őket festményeken, mint a valóságban. S bár a birsalma Erdélyben is megterem, viszonylag ritka volt az én gyermekkoromban, amikor elsősorban azt a gyümölcsöt ettük, ami megtermett a kertben.

„Bűnözünk egyet!” - hallom gyakran lányoktól, nőktől. Arra utalnak, hogy a cukrászda felé veszik az irányt. „Sajnos hétvégén bűnöztünk…” - hangzik el sokszor egészségtudatos fiatalok szájából, és elmesélik, hogy otthon sütit sütöttek, amiből jóízűen ettek. „Mi nem eszünk édességet, mi egészségesen élünk” - mondja kevés meggyőződéssel a hangjában és kissé szomorúan egy kisfiú az iskolában. De hogyan lett a cukorból ősellenség? És miért olyan nehéz mégis felvenni a harcot vele?

Kolozsvári káposzta, borsófőzelék és lencse, panírozott tejberizs és cseh rántottának nevezett almás sütemény készül Szőcs Előd csíkcsomortáni konyhájában. Receptjei egytől egyig az 1680-as évekből, a csíksomlyói ferencesektől származnak. Szilvával töltött ravioli gyúródik a vágódeszkán (székelyeknek: lapítón és laska), a lábosban tehénlé fortyog tiszta borssal – egyfajta húsleves marhalábszárral. Rendhagyó szakácskönyv készül, szerzetes módra. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent

Miközben fügét válogatok a boltban, mediterrán tájak lebegnek lelki szemeim előtt: árnyat adó fügefák, tele érett és éretlen gyümölccsel, hatalmas, ruhának is beillő levelekkel. A mézédes gyümölcsök ott hevernek a földön, az utak mentén, képtelenség mindeniket felszedni, megmenteni. A szétnyílt gyümölcsökben ezernyi mag hirdeti a túlélést, a termékenységet, nem véletlen, hogy a füge az egyik legerotikusabbnak számító gyümölcsünk.

Malacfül és borjúmirigy, tokhal, békacomb és távol-keleti pacal – csak néhány (t)étel Borbély Zsolt Attila mindennapos munkájából. Az Aradon élő étteremkritikus a kilencvenes évek eleje óta járja a Kárpát-medence éttermeit, és következetesen jegyzi is az ott tapasztaltakat: kritikái és ajánlásai a világhálón is megtalálhatóak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Egyél szépen! – mindannyian emlékszünk a szülői intelemre, amikor gyerekként az asztalnál ránk szóltak. Albert Bea szó szerint értelmezi a mondást, Egyél szépen nevű gasztroblogja egyszerre idézi gyermekkorunk ízeit, hangulatát és a fine dining éttermek rafinériáját. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Vallom, hogy egy országot, egy régiót, egy kultúrát nem lehet megismerni annak gasztronómiai kultúrája nélkül. Ha utazunk, legjobb, ha az ételeken keresztül is kapcsolódunk a tájhoz, az emberekhez. Ehhez néha kell egy kis bátorság, főként a gasztronómiai komfortzónánknak számító Európából kilépve. A legtöbbet mégis az ilyen „nagy levegőt vevős”, „valami újat kipróbálós” helyzetekből tanulunk. Ételekről, szokásokról, emberekről és nem utolsó sorban önmagunkról.

Kúszik a hőmérő higanyszála felfelé, előbb-utóbb érkezik a kánikula riadó. Ilyenkor legszívesebben a konyha közelébe sem megyünk, a hűtőnek van becsülete, nem a sütőnek. Nem vágyunk nehéz ételekre, sokkal inkább olyan zöldségekre, gyümölcsökre, amelyek nagy része víz. Az is fontos szempont, hogy az ételek pikk-pakk elkészüljenek, van jobb dolgunk is, mint a konyhában főni a saját levünkben. Ilyenkor jön el az ideje a hideg-, mi több, jéghideg leveseknek.

Számomra az év legszebb időszaka a kora nyár, az új termések időszaka, amikor végre új árutól roskadoznak a piaci asztalok. Sok-sok várakozás és vágyakozás után újra van napfény, újra van gyümölcs! És micsoda gyümölcs! Az eper, az szerelem. Első szerelem.