Három napja írom ezt a rövid beköszönőt: gondolatok tömkelege kavarog a fejemben, számtalan szókép és érzés, melyekkel kifejezhetném, mit is jelent ő számomra. Nem vagyok divat- vagy szépségszakértő, csupán érdeklődő laikus, aki szereti a szépet. És e tekintetben tőle tanultam a legfontosabbakat, egyebek mellett azt, hogy a kevesebb több, hogy bár a divat változik, a stílus örök, és hogy nincsen csúnya nő, csak igénytelen. Coco – ahogyan baráti módon magamban szólítom – legenda a divatvilágban, felszabadulásunk harcosa volt, és nemcsak azért, mert elsőként merte eldobni a fűzőt…
Megelőzte korát azzal is, ahogyan a női szerepekről, a szerelemről, a házasságról vélekedett, és véleményét nem rejtette véka alá. Kevesen tudják: élete egy szakaszában eltartott nő volt, hisz erre volt szüksége ahhoz, hogy céljait megvalósítsa. Céltudatos volt, határozott, karakán. Cocotte.
Szokták kérdezni: mikor, hogyan szakítok időt minden reggel arra, hogy kisminkeljem magam? Egyáltalán miért fontos ez? Miért nem lehet simán, melegítőben kiszaladni a boltba, a bevásárláshoz is miért kell felöltözni?
Ilyenkor gyakran eszembe jut Coco. Mert amikor a legrosszabbul vagy, akkor kell a legjobban kinézned, mondta. Mert – bármennyire is hős, amazon feministák vagyunk – kinézni kell!
Populista szlogen, hogy csak a belső számít, és felszínes az, ki ennek ellentmond. Döbbenten néznek, ha elmesélem: ismerem és viselem a nőiségem, ha tehetem, használom, akár a szakmai életben is. Nőiségünk élethosszig tartó kaland: számtalan változáson megy át testünk, lelkünk, valóságos hullámvasút ez, mely ha engedjük, bölcsességgé mélyül. Mindeközben azonban érezzük magunkat jól – okít tovább a divat nagyasszonya. Mint ahogyan az 1920 és 1930 közötti időszakot felölelő korszakos mellékletünk mottója is mutatja: „Csak egyszer élsz – hát legalább szórakozz jól!”
De méltánytalan lenne ebből a korszakból csak Chanelt említenem: a végletek évtizede volt, a túlfogyasztásé, majd a válságé. A nagy világégés tanulságai nem öröklődtek át a nemzedékeken, s lám, mi magunk is megéltük a gazdasági válságot. Nemcsak az anyagiak tekintetében, hanem lelkileg is. Erről is szó van a lapban, valamint ha már a piszkos anyagiaknál tartunk, az örök dilemmáról is írunk: közös vagy saját legyen a kassza.
A filmgyártás hőskora is volt ez az évtized, először rendezte meg az Amerikai Filmakadémia az Oscar-gálát. Honnan indult és mivé lett a filmvilág legismertebb, legrangosabb eseménye? De nem feledkezünk meg Mahátma Ghándíról sem, aki éppen száz éve, 1920-ban lett az Indiai Nemzeti Kongresszus irányítója, illetve korunk két csodaszeréről, a C-vitaminról és az antibiotikumokról, amelyek szintén száz éve születtek.
Közös emlékezetünk talán őrzi ezeket az eseményeket, de a Nőileg csapata ezúttal is azt igyekszik bemutatni: ma miért, hogyan aktuális mindaz, ami száz éve történt. Élményekkel teli olvasást kívánok hozzá!
Kiemelt kép: Shuttertsock
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2020. márciusi lapszámában jelent meg.
