Nagyvárad nulladik kilométerének számító terét ugyan a Szigligeti Színház impozáns épülete uralja, de nem törpül el mellette az egykori EMKE (ma Astoria) Szálló sem, mely egykor Ady Endre törzshelyeként volt ismert. Itt találjuk továbbá az egykori Pannónia Szállodát, a valamikor szebb napokat megért Rimanóczy szállót és gőzfürdőt, a váradi szecesszió egyik gyöngyszemének számító Poynár-házat, és innen nyílik a magyarul „új művészetként” meghatározható stílusirányzat számos jellegzetes palotáját felvonultató Fő utca is.
A sarkon ott áll az EMKE-hez hasonlóan a Sztarill Ferenc által tervezett Kolozsváry-ház – ebben álmodott meg két apartmant az MTVA nagyváradi tudósítójaként dolgozó Villányi Zoltán (képünkön), amelyek egyszerre klasszikusak és korszerűek, egyszerre számítanak intim és közösségi térnek.
Felújítási lázban
Régi bérházakból ismert csigalépcső vezet fel az 1912-ben épült, kívülről nemrég korhűen felújított Kolozsváry-ház emeleteire. Ugyan megvan az ólomüveges korabeli lift is, de egyelőre nem működik. A lépcsőházban ottjártunkkor éppen javában zajlott még a belső felújítás, a többrétegnyi festék alól pedig szondázó technikájú keresés nyomán itt-ott előbukkantak már a szecesszió korára jellemző, de inkább klasszicista indás-virágos motívumok. Mint házigazdánk elmondta, egyelőre lehetetlenség lenne a lakók zsebéből előteremteni a teljes körű restaurálás költségeit, ő viszont vállalta, hogy saját költségén egy nagyjából 4-5 négyzetméteres felületen rekonstruál egy festményrészletet, hogy a betérők láthassák a múlt század elejének részletgazdag pompáját.
Megtalálták különben az eredeti „első emelet” feliratot is a lépcsőházban, rézkarcos technikával készült – ezt is rekonstruálják. A projektben partner a város számos épület- és térfelújítása révén ismert Emődi Tamás műépítész.
Ami pedig a liftet illeti, szintén vannak tervek, Zoltán azt mondja, pár éven belül azt is felújíttatja. Az emeleti közös terek amúgy – a Kárpát-medence sok más hasonló ingatlanához hasonlóan – a kommunista örökség rombolását, rablását juttatják eszünkbe, itt is némely lakásból többet is „csináltak”, hogy ugyan már ne dőzsöljenek, akiknek többszobás lakásra is futotta.
Vendéglátónk családja két másfél szobás, 60 négyzetméteres lakást is vásárolt az elmúlt években ebben az épületben, az első és a második szinti saroklakás is az övék.
Zoltán az alsó szinten már ki is alakított egy vendégfogadásra, fotózásokra és más, akár közösségi alkalmakra is lehetőséget nyújtó apartmant, a második szinten pedig még készül egy romantikusabb, inkább nászutas lakosztálynak szánt lakás. Ottjártunkkor beavatott, hogy a belsőépítész Tuzson Róbert és Ștef Diana, ők tervezték, de közösen ötleteltek, így a cél két látványlakás megvalósítása volt. A háttérmunkából ugyanakkor Cseke Tímea, vagyis Zoltán élettársa, valamint barátjuk, Lévai Dávid is keményen kivette, kiveszi a részét. „Meggyőződésem, hogy csakis csapatban lehet valamit sikerre vinni” – fogalmazta meg vendéglátónk.
Klasszikus és korszerű, trendi és elegáns
Először a már készen álló, a közösségi oldalakon megosztott fotókról ismert lakásba „kopogtattunk” be. Lakberendezési magazin oldalain látni ilyet, legutóbbi trendek – legyen szó a székről vagy csillárról, melyek elsőre vonzották a tekintetünket. Az első impressziók közül talán még az egységes és harmonikus egésszé olvadó eklektika és az elegancia az, amit megemlíthetünk. A szobákban kerek és szögletes formák váltakoznak. A lakás jellemző pontja – akár úgy is mondhatjuk, hogy központi eleme – az elbűvölő, Londonban megrendelésre készített, egyedi textiltapéta a belső szobában a franciaágy mögött. Két pávát ábrázol, amelyek a körülöttük kanyargó virágokkal egyetemben a szecesszió korát idézik. Ez Zoltánnak is a személyes kedvence.
Meghatározása szerint a lakás berendezésekor a klasszikust ötvözték a modernnel. A fürdőszobában is egyszerre van jelen a szecesszió a burkolat mintázatával és a korszerű a berendezés révén. Az erkély hasonlóképpen szecessziós az épület címerére hajazó motívumrendszert felvonultató csempéjével. Ugyanakkor próbáltak mindent megőrizni, ami régi, például a régi parkettát csak felcsiszolták és újrakezelték.
Közben a funkcionális bútorzat olyan, mintha nem is lenne, sallangmentesen szolgálja ki a betérőket, a kétajtós szekrényt tán észre sem vettük volna a bejárati ajtó mögött, ha nem hívja fel a figyelmünket tükrös elejével. A berendezéskor a gyakorlatiasság is szempont volt, hogy a szállóvendégek különféle igényét kielégíthessék.
Hasonló a koncepció a várhatóan február végétől foglalható felső emeleti lakásban is, amely ottjártunkkor még építőtelep volt ugyan, de az már látszott, hogy a bordó meg a vörös lesz a domináns szín, ez köszön vissza a szintén központi elemnek szánt tapétáról is, ugyanakkor rögtön magára vonta a tekintetet a hálószobában elhelyezett kád – mostanáig egyre gyakrabban magazinokban és filmekben látunk ilyent.
„A jelszó az lehetne: érezd jól magad a térben” – vallja vendéglátónk.
Egy kis autonómiasziget
És nem csak azokhoz szólna, akik exkluzív szállásra vagy fotózkodásra érkeznek. „Már a kezdetektől az volt a terv, hogy bekerüljön a város életébe, és a közösség javára fordítsam. Akár táncművészek produkcióinak vagy klasszikus zenei fesztiválon lehetne helyszínként használni, úgy például, hogy a fenti erkélyen az első tételt, lent a másodikat játszani, így szerves részévé válna a térnek, és nem csak az lenne, hogy mindez csupán a turistáké.
Nem akartam tömeglakást, azt akartam, hogy kulturális célokat is szolgáljon. Meg kell tölteni élettel” – sorolta Zoltán a terveit, amelyek megvalósításához már hozzá is látott, a nyáron, valószínű, találkozunk már hasonló projektekkel. Partnerként gondol ezek megvalósításában a fesztiválok szervezőire, a színházra vagy éppen a városban működő két nagy egyetemre.
„Vállalkozás és szolgálat is. Mi így tudjuk részben visszaadni a városnak azt, ami jár neki. Sajnos mi, váradi magyarok nem vagyunk ott, ahol alakíthatnánk a város életét, de ha a saját életedben meg tudsz valósítani egy ilyen projektet, akkor az már autonómia. Mindig erre spóroltam, hogy létrehozzak valami maradandót” – összegzett Villányi Zoltán.
Fotó: Lévai Dávid, Villányi Zoltán
Friss lapszámunkat alább kérheted:
