Bizakodó, nem fél a munkától, egyelőre nem tud olyan nehézséget, amitől megtorpanna. Fülöp Tímea megálmodta a marosvásárhelyi Kultúrpalota felemelkedését: nyitottabbá tenné a turisták számára és vonzóbbá a most felnövő generációknak. Az ambíciós fiatal hölgy nem sokkal ezelőtt vette át e rendkívül értékes kulturális intézmény vezetését.
– Sepsiszentgyörgyi vagy, Csíkszeredában végezted az egyetemet, mi szél hozott a Kultúrpalota bársonyszékébe?
– Tudatos döntés volt kilenc évvel ezelőtt ideköltözni. Egy középiskolai kirándulás alkalmával megtetszett a város. Aztán a PR és kommunikáció szak harmadéveseként egy itt induló rádió munkatársa lettem. Akkor a Kultúrpalotát meglátogatva kimondtam hangosan: bárcsak itt dolgozhatnék…
– Hogyan vált konkrétummá ez a vágyad?
– A rádiós munkám mellett dolgoztam a Nemzeti Színház marketingosztályán, illetve reklámgrafikával is foglalkoztam, közben rendezvényszervezéssel kapcsolatos projekteket futtattam. 2013-ban ünnepelte a Kultúrpalota fennállásának századik évfordulóját, amikor azt a megbízatást kaptam, hogy az ünnepséghez kapcsolódó három hónapos rendezvénysorozattal foglalkozzam. Akkor kezdtem el intenzívebben bejárni ide, és együttműködni kezdtem a Maros Megyei Múzeummal, amelynek később alkalmazottja is lettem. Korábban is voltak közös projektjeink, például a Múzeumok Éjszakája, ezek az alkalmak is segítettek abban, hogy most a múzeumon belül válthattam egy más beosztásra… Mindig is lenyűgözőnek találtam az épületet, viszont az volt az érzésem, hogy nincs kellőképpen kihasználva az adottsága. Szóval úgy éreztem, lenne, amit itt tenni.
– Mire gondolsz?
– Elég, ha a Kultúrpalota adottságait kihasználjuk, nem feltétlenül kell valami újat kitalálni. Száz évvel ezelőtt pontosan tudták, hogy milyen rendeltetése kell legyen egy ilyen épületnek. Ezt kell folytatni. Közben meg a szolgáltatások szintjét kell növelni, európai szintűvé tenni. Mert ez az épület ezt érdemli. A marosvásárhelyi és az erdélyi magyar kultúra egyik legfőbb intézményeként olyan kulturális programokat szervezzen, amelyek példaként szolgálhatnak mások számára, és meg tudja mutatni a térség lakóinak a különböző művészeti formákat, értékes produkciókat.
Ide álmodta magát... /fotó: Rab Zoltán
– A közkapcsolati, illetve a szerkesztői munkád is többnyire háttérmunkát jelentett, míg az intézményvezetéssel előtérbe kerültél. Hogyan éled meg ezt?
– Úgy érzem, hogy a Kultúrpalota miatt vagyok jobban exponálva, hiszen a múzeum többi osztályának is van külön-külön vezetője, mégis kevesebbet beszélünk róluk. Őszintén, nem számítottam arra, hogy ez ennyire erős lesz. De alapvetően nem változtat azon a tényen, hogy a lehető legjobb tudásom és képességeim szerint végezzem a munkám.
– De háromszorosan is kisebbségben vagy? Nő, irtó fiatal és magyar...
– Nőnek lenni, úgy gondolom, magánéleti szerep. A munkámban az a fontos, hogy értsek hozzá, és megoldjam a feladatokat. Ez nemtől és kortól is független, és nemzetiségi kérdést sem csinálnék belőle. Hiszem, hogy a hozzáértés ennél sokkal fontosabb. Néha ugyan többet kell dolgozni, vagy több kört kell futni azért, hogy komolyan vegyenek, de a tettek, a szakértelem előbb-utóbb megmutatkozik.
– És komolyan vesznek? Gondolok olyan munkatársakra, akik akár szüleid is lehetnének…
– Igen, van olyan kollégám, aki annyi éve dolgozik a Kultúrpalotában, ahány éves vagyok, azaz harminc (mosolyog). De nem volt ilyen gondom. Igazából mindannyian végezzük a munkánkat.
– Mit örököltél tulajdonképpen az elődödtől?
– Az épület áll, egészben van – mondta viccesen a régi igazgató, s a továbbiakban ezt a felelősséget az én vállamra helyezte át. Nagyon régi épületről beszélünk, ahol folyamatosan jelennek meg a javítanivalók, számos restaurálásra váró felület van. A legsürgősebb ezek közül a tető javítása, de a villanyhálózat is elavult. Nyilván a személyzethiány sem új keletű probléma, amit alternatív megoldással orvosolni lehetne.
– Vagyis?
– Már idéntől önkéntesprogramot szeretnénk elindítani, ami pótolná azt, amit a személyzethiány miatt mi nem tudunk megoldani. Ennek a másik célja a közösségi erő. Azt szeretném, hogy olyan közösség verődjön össze, amely vigyáz is a palotára, egyféle szolgálatot teljesít, miközben az épület lelkileg visszaadja a befektetett munkát. Ha jól megfigyeljük, az elmúlt időszakban főként az idősebbeknek kínált programokat a Kultúrpalota. Itt az ideje, hogy a fiatalokat is bevonzzuk ide, mert ők lesznek, akik a jövőben használni fogják ezt az épületet, másrészt pedig vigyázniuk kell rá.
Friss szemlélettel a kultúráért
Az önkéntesprogramban ugyanakkor az idősebbekre is számítunk, hiszen nagyon fontos a tapasztalatuk, és kell az a tudás, viselkedésmód, amit ők képviselnek. Szeretném, ha a turistaidény elkezdéséig működőképes lenne a Kultúrpalota új honlapja is, illetve háromnyelvű tájékoztatókkal fogadjuk majd az ide látogatókat. Ugyanakkor a jegypénztár arculatát is felfrissítjük, esztétikusabbá tesszük.
– Terveid megvalósításához van-e elegendő anyagi keret?
– Elég sokat dolgoztam civilszervezetekben, ahol, ugye, sosincs pénz, de egyszer csak kiderül, hogy nem minden a pénz körül forog. Kreativitással sok minden kiváltható.
Fotó: Boda L. Gergely
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. márciusi lapszámában jelent meg.
