Pálffy Tibor: Nincs megállás

Nagyon karakteres az arca, megjelenése. Hogyan látja, mennyiben van ez segítségére vagy hátrányára?

Ha valaki szép, az nem előnyös a színpadon. A színésznek a színpadon kell tudni széppé válni. Aktuális a téma, mert most pont a Cyranót játsszuk. Cyrano gondja az, hogy csúnya, ebből adódnak a frusztrációi is. Ott van mellette a fiatal, szép fiú, akit irigykedve néz. Én mégis örülök, hogy a csúnyát játszom el. Mert mindegy, hogy milyen a külső, a belső mindig egy picit előbbre van, nagyon sokszor az formálja a külsőt. Ha belül rend van és egyensúly, akkor az megjelenik a színész arcán, a mozgásában, viselkedésében. És ez hatással van a környezetére.

Úgy veszem ki szavaiból, nem bántja, hogy nem a szépségéért szeretjük. Azt sem bánja, hogy valószínűleg soha nem lesz János vitéz, Csongor, vagy éppen a szépfiú a Cyranóból?

Az az igazság, hogy én örülök ennek. A János vitézben még nem játszottam, de nem kizárt, hogy valamikor jön egy rendező, akinek pont az a koncepciója, hogy János vitéz nem egy szépfiú, hanem valaki olyan, mint én. Igazából az a fontos, hogy a külsőn túl mi az, amit az adott ember hordoz.

Milyen típusú szerepek jelentenek új kihívást? Van kedvence?

Nem azok a kedvenceim, amelyekért vért kellett izzadni. Azokban nincs derű. Nagy élvezetet nyújtanak a Moliére-szerepek, de most a Cyranót is nagyon élvezem, ami közel áll Moliérehez. Ezek mind gazdag lelkületű anyagok. Sokszor találkozom a Moliére által megfogalmazott problémákkal, és mindig rájövök, hogy ma is érvényesek. Van egyfajta derűje és humora ezeknek a költői szövegeknek. Jól érzem magam bennük, magamévá tudom tenni. Feltölt, amikor így tudok létezni a színpadon. A humort imádom, de az értékes, fájdalmas humort.

Azon nagyon kevés színészek egyike, akik egyetemi diploma nélkül egy fél életet „lejátszottak”. 2008-ban mégis diplomát szerzett Marosvásárhelyen, pedig 2004-ben már Jászai-díjjal is jutalmazták. Miért volt fontos a papír?

Igazából nem volt fontos, és mégis. A társadalmunk úgy van berendezkedve, hogy a diploma egy adott helyzetben fontos lehet. Ezért indítottam el a folyamatot. Aztán nagy örömöt leltem az államvizsga-dolgozatom megírásában. Végre papírra vetettem a színházhoz való viszonyomat, és azt, amit az éveim során megtapasztaltam.

Az ország egyik legjobb magyar színházában, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban játszik jó ideje, de nem kívánt soha „többet”?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Volt alkalmam kikacsintgatni, belelátni más társulatok életébe. Volt szerencsém filmekben is játszani. Izgalmas kalandok voltak, de egy társulathoz tartozni hordoz valami többletet. Egy közösségnek a részese lenni- érték. Én egy folyamatnak vagyok a tagja.

Szakmailag még milyen vágyai vannak?

Rengeteg. A színház titkai vég nélküliek. Mindig keresem a színház mélységeit, a bugyrait, az összefüggéseket a ma világával, az érvényességét. A színház attól gyönyörű, hogy a pillanat művészete. Ahogy megtörtént, jelképesen meg is halt. Természetesen, a néző továbbviszi az energiát. De másnap újból kell keresni valami újat, aminek új érvényességet kell adni. Nincs megállás. Nincs olyan, hogy megcsináltam száz előadást, vagy eljátszottam nyolcvan főszerepet, s mindent tudok. Mindig van még egy szerep, amit el akarok játszani, és mindig van egy gondolat, amit meg kell fogalmazni, vagy egy hiteles érzés, amit át kell élni.

Legutóbb a kézdivásárhelyi Városi Színházban rendezett. Hogyan éli meg, mennyiben más kihívás ez?

Kicsit túlzás, hogy rendeztem. Igazából kipróbáltam valamit, ami a színházcsinálásban nagyon izgalmas dolog. Egy rendszert megteremteni, azt működtetni, a finomságait csócsálni, ízlelgetni, illetve a színésszel együtt dolgozni- élménydús kaland. Volt és van bennem ilyen kíváncsiság. Nagyon szerettem. Nem adom fel.

Van valami szertartása, babonája színpadra lépés előtt?

Nincs, s nem is volt. Viszont nagyon szeretem nézni, hogy ki jön be, hogy tudjam, kiknek játszom. Pontosabban az a fontos, hogy milyen energiák vannak a nézőtéren, milyen attitűdök. A néző előítéletekkel tele, vagy kíváncsian jön be? Nekem fontos ezt érzékelni, én így működöm. A néző is a játék része, tudnom kell, kivel játszom.

A családi szerepet hogyan játssza: humorral vagy szigorral?

Az együttélés, a család egy csoda. Folyamatos odafigyelést igényel, de ez nem zárja ki a derűt, a humort, a szigort. Fenn kell tartani egy egyensúlyt. A görögök megmondták: a mérték a lényeg mindenben.