Pedig a valóságban sokszor pontosan erről van szó: az a ruhadarab nem nekünk készült (alkat, szabásforma).
A tükör előtt állva azonban nem ezt látjuk. Érdekes módon, a tükör előtt állva nemcsak a testünket látjuk viszont benne, hanem azokat a történeteket is, amelyeket évek óta mesélünk magunknak. Amikor belenézünk a tükörbe, nem pusztán egy fizikai reflexiót látunk. Egyszerre jelenik meg benne minden korábbi (negatív) megjegyzés, összehasonlítás, elvárás, bodyshaming, reklám és ideál, amit az évek során szépen beültettünk az elménk bugyraiba.
Ezek lassan, észrevétlenül alakítják ki bennünk azt a mércét, amelyhez önmagunkat mérjük. És mivel ez a mérce gyakran irreális, szinte lehetetlen megfelelni neki. Így a tükör sokszor nem a valóságot mutatja, hanem az elvárások szűrőjén át látott önmagunkat.
A próbafülke csapdája
A próbafülkék különösen kegyetlen helyek tudnak lenni. Rossz fények, szűk tér, három oldalról tükrök – minden adott ahhoz, hogy a legkritikusabb szemmel nézzünk magunkra.
Ráadásul ilyenkor egy adott ruhadarabhoz viszonyítjuk magunkat. Ha az nem áll jól, könnyű arra a következtetésre jutni, hogy velünk van a probléma. És, ha netán, a stílusunk, testalkatunk ismeretének hiányában egy olyan boltot választottunk, ahol kifejezetten más alkatra és testformára szabott ruhákat kapni, akkor megadtuk a kegyelemdöfést magunknak.
Mert az összes ruha ezen a világon egy átlagos, általános, igazából fizikai valóságában nem is létező testalkatra készül. És, ha a mi testünk más arányokkal rendelkezik – ami a lehető legvalószínűbb verzió –, akkor a ruha egyszerűen nem a mi formánkra van szabva.
Ahogy nem minden szín áll jól mindenkinek, úgy nem minden fazon sem. A testünk arányai – váll, derék, csípő, lábhossz – mind meghatározzák, hogy egy ruhadarab hogyan működik rajtunk.
Amikor egy ruha nem áll jól, az sokkal gyakrabban szól a szabás és a testalkat találkozásáról, mint arról, hogy a testünkkel bármi baj lenne.
A gond ott kezdődik, amikor ezt a különbséget nem tanuljuk meg felismerni. Mert soha nem is tanították meg felismerni. Talán nem is az a kérdés, hogy miért nem szeretjük a tükörképünket. Hanem az,
Mi lenne, ha a tükör nem ítélőszék lenne, hanem információforrás? Egy olyan eszköz, amely segít megérteni, mi működik rajtunk és mi nem.
Mert a stílus valójában nem arról szól, hogy belepréseljük magunkat egy ideálba. Sokkal inkább arról, hogy megtaláljuk azokat a formákat, színeket és arányokat, amelyek a már létező testünket támogatják. Amibe nem kell visszafogyni, kikerekedni, lelaposodni.
És amikor ez megtörténik, a tükör is egészen más történetet kezd mesélni. Remélhetőleg egy olyant, amiben a tükörképed visszakacsint rád.
korábban írtuk
Téglás Edit: Nekem a befőzés terápia
A baróti származású, Fertőszéplakon élő Edó tíz éve kezdett lekvárok és zöldségkrémek készítésébe hivatásszerűen, és ma már tematikus vacsoraesteket is szervez. Bármit készít, mutat vagy mesél, árad belőle a (be)főzés szeretete.
