Évszázadokon keresztül Olaszország szégyenfoltjának számított, amely természeti szépségei helyett a mélyszegénység miatt került be rendszeresen a híradókba. Puglia, Itália legkeletibb tartománya, vagy – képletesebben fogalmazva – az olasz csizma sarka, még a szegénységből is értéket tudott kovácsolni. Bár könnyen megközelíthető – központjába, Bariba számos romániai repülőtérről indul járat –, mifelénk kevesen tudják, hogy a második legnagyobb dél-olasz város környéke megszámlálhatatlan természeti csodát, látnivalót tartogat. Bari messze nem annyira zajos és szemetes, mint nagyobbik déli testvére, Nápoly, de a székesegyházán kívül, amelyben a mifelénk csak Mikulásként ismert Szent Miklós ereklyéit őrzik, nem kínál látványosságot.
Matera ma is mágikus erővel hat
Az igazi kincseket a környéke adja, amelyet nem árasztottak el annyira a turisták, mint Velence, Róma, Firenze vagy Nápoly vidékét, így az eredeti arculatú óvárosokat az autentikus dél-olasz életérzés is áthatja. A dolce far niente (édes semmittevés) hangulatában vágtunk neki pugliai nyaralásunknak, amelyet csillagtúra-szerűen képzeltünk el Bari központtal. Innen a legkönnyebb megközelíteni a környék látványosságait, többnyire félóránként indul vonat pár eurós jeggyel.
Ostuni főtere Szent Orontius oszlopával
A fehér városok
Bár első célpontunkat, Tranit a térképre bökve választottuk, nem okozott csalódást, sőt. Az ókorban Turenumként jegyzett kisváros aranykora a 11. században volt, itt élt Dél-Itália legnagyobb zsidó közössége. Főleg történelmi városközpontja nyűgözött le, amelyet a jellegzetes helyi építőanyagból, trani márványból emeltek, úgy fehérlik a dél-olasz napsütésben, mint a Taj Mahal. A hullámtörő móló is márványtömbökből készült, erre fekszenek ki napozni a helyiek, kikötője tele van élettel. És nem Velence vagy Firenze turistaorientált nyüzsgésére kell gondolni, hanem a helyi mindennapokra. Trani lakosai délben még a mólón heverésznek, majd hazasétálnak sziesztázni, hogy délután időben visszaérjenek, mire befutnak a halászhajók és a halászok a kikötőben, rögtönzött pultokon árulni kezdik a napi fogást.
Ostuni sikátoraiban könnyű eltévedni
„Fehér város” (la città bianca) néven ismert Ostuni citadellája is, amely Baritól Lecce irányába, félúton található. Délibábként sejlik fel a sík táj felett, megközelíteni a helyi busszal érdemes. Óvárosa lenyűgöző, de az egyforma sikátorokban könnyű eltévedni, festői óvárosából szép kilátás kínálkozik a tengerre. Bár kevésbé autentikus – Bari közelsége és a sok szálláshely miatt beszippantotta a turizmus – hangulatos úticél Monopoli is, amelyet főleg régi kikötője miatt érdemes felkeresni.
Monolpoli város felé magasló katedrálisa
A közeli kis öböl is lenyűgözött, zsebkendőnyi helyen gyűltek össze napozni a helyiek és a bevállalósabb turisták is, míg a dagály el nem üldözte őket a közeli sziklatömbökre. Óvárosa pezseg az élettől, a szuvenírboltok, olasz divatot kínáló ruhaüzletek mellett éttermek tucatjai várják a turistákat. Közeli kistestvére, Polignano a Mare már képeslapra kívánkozik: a sziklákra épült falu Puglia egyik legromantikusabb települése, központjából számos helyen nyílik csodálatos kilátás a tengerre.
Polignano a Mare híres öble és kavicsos strandja
Legkedveltebb pontja a sziklafalakat összekötő, központbeli régi híd és az ehhez tartozó kis öböl: köves partja ellenére elárasztják a turisták, akiknek nem jut hely a kavics strandon, a mészkőfalak kiugrásain ülnek. Aki elvonulna a világtól, kisétálhat az óváros széléig, ahol sziklába vájt „medencék” várják a strandolókat, biztonságos helyről gyönyörködhetnek a hullámokban.
Látványos szegénység
Festői kikötővárosai ellenére, Puglia legmágikusabb helye kétségtelenül Matera, amely mély nyomorával régen inkább elriasztotta, mint vonzotta a látogatókat. Sziklába vájt barlanglakásaiban (sassi di Matera) közel húszezren éltek, az 1950-es évekig ez volt Olaszország legnagyobb nyomornegyede – ma Világörökségi helyszínként évente turisták tízezrei keresik fel.
Az óváros érdekes épületeit egyfajta mágikus erő hatja át, lakói – mivel barlanglakásaikban nem volt fényforrás – a közös kis udvaron élték az életüket, egy szomszédságot akár tíz család is alkothatott. Így nem csak Itália legszegényebb, legélőbb közössége is volt, lakói elköltöztetésekor szociológusok, pszichológusok, filozófusok és építészek hada dolgozott azon, hogy átmentsék az utókornak ezt az egyedi közösségi létformát.
A szegénység „ihlette” Alberobello híres trulló-házait is, a kisváros a henger vagy négyzet alapú, kúp fedelű épületei miatt került fel az UNESCO-listára. Kinézetükkel ellentétben, történetük kevésbé vidám, kiépítésükben II. Giangirolamo Acquaviva conversanói grófnak volt nagy szerepe, aki segítséget akart nyújtani a környékbeli parasztoknak és menekülteknek, hogy letelepedhessenek, ezért helyet biztosított nekik földjein. Hogy elkerülje a házadót, az épületeket kőből, kötőanyag nélkül emelték, s hogy az adószedők közeledtének hírére gyorsan le lehessen bontani őket. A trullik vidéken is megtalálhatók, de itt rájuk épül a turizmus: szuvenírboltok, éttermek nyíltak bennük, keveset ma is laknak, igaz, további helyiségeket építettek melléjük. A kis házakkal nem ért véget a látványosságok sora, a csizma sarkantyújáról, Lecce környékéről nem is beszéltünk, ahol a legjobb strandok vannak. Kéthetes nyaralásra vagy egy hosszú hétvégére Puglia kihagyhatatlan úticél.
Fotó: Pap Melinda
korábban írtuk
Laczkó Vass Róbert: Mindenütt jó, de legjobb a konyhában
A gyergyóremetei származású Laczkó Vass Róbert a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának igazán sokoldalú tagja, könyveket ír, világot jár, és izgalmasabbnál-izgalmasabb ételeket főz barátainak, kollégáinak és a rászorulóknak. A Kolozsvári Magyar Opera visszatérő vendégelőadója a hobbijáról, a konyhaművészet iránti szeretetéről mesél ízesen, szenvedéllyel, inspirálóan.
