Hogyha ősz, akkor Feketetó. Aki egyszer is járt a feketetói vásárban, annak az első sárguló falevelek megjelenésével együtt bizseregni kezd a bal térde, hogy hadd lám, október hányadika is van. Menni kell.

Nemrég olyan falvakon utaztam át, ahol egyértelműen látszott a szegénység és sajnos, az igénytelenség is. Nem vágyom arra, hogy ilyen településeken éljek, de mégis elgondolkodtatott, hogy vajon, nem ők élnek nyugodtabban?

A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?

Szeben és környéke tobzódik a látnivalókban és jó programokban. Ha szabadtéri tevékenységre, maradandó élményekre, értékekre vágynak, akkor a város melletti Dumbrava erdőben az ASTRA Népi Civilizáció Múzeumát érdemes felkeresni.

Van már bakancslistád? Tudod, azon dolgok sora, amelyet az ember meg akar még tenni hátralevő élete során, mielőtt „feldobná a bakancsot”. Ha nincs, épp ideje elkezdeni írni egyet. Ha nem másért, hát azért, hogy felírhasd rá Toszkánát.

Mindig kíváncsi voltam az olasz délre, a csizma orrára, sarkára, sarkantyújára. Érdekelt egy átlagos itáliai hely, ahol nincs millió turista, világhíres múzeum, templom, kastély vagy tó sem.

Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.

Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.

A bonchidai Bánffy-kastélyban húsz évvel ezelőtt jártam először. Kollégáimmal együtt felháborodva faggattuk tanárunkat: Miért? Ki tette? Ki nem tesz most semmit...? Ő aztán mesélt egyet-mást a kastély zaklatott múltjáról.

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.

Harmadjára hajtom össze, és rakom a bőröndbe a ruhákat. Arra gondolok, hogy mikor vált ez az általam mindig is vágyott és magas fokon művelt, rutinos tevékenység nehézséggé? Hiszen csak mi, felnőttek utazunk...

Grúzia közel hetven százalékát hegyek fedik, a lakosság nagy része pedig kisebb, dombvidéki településeken lakik. Viszonylag kis ország, gyorsan be lehetne járni, ám a hegyes vidék hihetetlenül lassítja az utazást.

Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.

Késő ősszel pár napot tölthettem Brüsszelben, és végre sikerült eljutni a németalföldi középkori városok egyik legszebbikébe, Gentbe is. Sör, csoki, gofri, gyönyörű terek és katedrálisok – címszavakban így szólna a rövid kiruccanás.

Lappföld az utóbbi néhány évtizedben közkedvelt téli célpontjává vált az ázsiai, angol, holland, spanyol és német turistáknak. Nem is csoda, hiszen a tél már csak itt üt tartósan tanyát egész Európában.

Olaszország lenyűgöző, nem lehet betelni vele – hallani turisták ezreitől –, az igazi csodát azonban „a csizma sarka” tartogatja. Puglia ugyan Itália legszegényebb tartománya, de látnivalókban nem szűkölködik. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)

A gyergyóremetei származású Laczkó Vass Róbert a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának igazán sokoldalú tagja, könyveket ír, világot jár, és izgalmasabbnál-izgalmasabb ételeket főz barátainak, kollégáinak és a rászorulóknak. A Kolozsvári Magyar Opera visszatérő vendégelőadója a hobbijáról, a konyhaművészet iránti szeretetéről mesél ízesen, szenvedéllyel, inspirálóan.

Tősgyökeres székelyként, sokáig azt hittem, hogy Székelyföld Erdély legautentikusabb, legtradicionálisabb része. Ahhoz, hogy meggondoljam magam, két kirándulás volt szükséges: egy a mezőségi Székre, egy pedig Kalotaszegre. Míg előbbi a hagyományőrzéssel, a mai napig viseletben járó helyi asszonyokkal bűvölt el, Kalotaszeg szinte kultúrsokk volt minden értelemben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)