utazás

Tündérek, források és gyógyvizek útján

Ritkán látogatott, pedig egyedülállóan szép Hargita megye északi része: Maroshévízen a borvízforrások és a termál vízesés nyújtanak különleges élményeket, de kihagyhatatlan az Urmánczy-kastély is, ahol két szabadulószobát kipróbálva lehet elmerülni a titkok világában. Borszéken túl jég- és medvebarlangok, Tölgyesen és Gyergyóhollón pedig megmászásra váró sziklás hegycsúcsok várják a kíváncsi látogatót, de aki télen síelni, nyáron pedig bobozni szeretne az adrenalinszintje emeléséért, szintén jól jár, hog

Punkok, hippik, hipszterek – és a vasfüggöny emléke: Berlin

Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tapasztalatból beszélhessek arról, hogy a kommunizmus éveiben mit jelentettek egy romániai számára a „kelet-német” termékek, de elég idős, na meg elég kelet-európai ahhoz, hogy lássam őket magam körül még ma is: édesanyám még mindig használja az 1985-ben kapott NDK-s robotgépét és turmixgépét. Berlin ma már jóval több, mint az egykori Kelet- és Nyugat-Berlin újraegyesülése: punkok, hippik, hipszterek világvárosa – és a német tudományosság bölcsője. Berlin maga a történelem é

Kádár Magor: Tartok az ismétlődés unalmától

Kádár Magort nem kell bemutatni, ismert kommunikációs szakértőként, egyetemi tanárként, trénerként, városmárkázási projektjei révén. Számos feladata, tisztsége mellett énidőről, Z generációról, utazásokról, fesztiválozásról kérdeztük. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

A „másik” Szent György: exkluzív nyaralás, mezítláb

Kizárólag motorcsónakkal lehet eljutni a helyszínre, egy érintetlen rezervátumon keresztül, sorra eltünedeznek az emberi civilizáció nyomai, és helyette madarak, fűzfák veszik át a terepet. Ahová megérkezünk: csend és csillagok. Lovas hintó jön értünk, puha homokban baktatunk. A kedves kocsis név szerint ismeri a szállásadónkat, és megkérdezi a gyerekeink nevét is. Andrea, a meteorológus meleg vacsorával vár, csak minket, amit természetesen a kertben, egy tágas filegóriában, a csak nekünk megterített asz

Azúr-parti csillogás: Nizza, Cannes, Monte-Carlo, Marseille

A lelkem mélyén megrögzött álmodozó, kissé romantikus és idealista vagyok, így az úti céljaimat is hajlamos vagyok regények, filmek, dalok alapján elképzelni. A Francia Riviéráról is izgalmas, pompás előképeim voltak, például a Marlon Brando és David Niven főszereplésével készült Dajkamesék hölgyeknek című, 1964-es film (a Riviéra vadorzói és Csaló csajok címmel készültek remake-jei is): csillogás, luxus, század eleji villák, drága oldtimer autók, jachtjaikon iszogató milliárdosok… (Cikkünk a Nőileg maga

„Utazás során nem az hajt, hogy mindent megnézzünk: fontosabb az ottlét, a megismerés, a megtapasztalás”

Sokaknak ismerősen csenghet Asztalos Ágnes neve, írásai rendszeresen olvashatók a Nőileg felületén (is). Ágnes és párja szenvedélyes utazók, kolléganőnk útinaplói leginkább az általuk bebarangolt tájak, régiók szépségeibe engednek betekintést. Ezúttal a papírtérkép és az útikönyvek szerelmesére, az utazásokat racionálisan megtervező, mégis laza és nyitott Ágnesre voltunk kíváncsiak, a tudatosan készülő, kíváncsi turistára az utazások mögött.

Életre szóló élmények a csillagok alatt: merjünk kempingezni

Ha kikapcsol a természet, és pénzünk nagy részét sem költenénk szállásra, kempingezhetünk itthon. A kulturált táborozóhelyek nagy szabadságot biztosítanak, ugyanakkor közelebb hozzák a természet minden élményét: vízpartot, erdőt, felhőket és csillagokat.

Bodó Melinda: „Az fog könnyedén menni, ami a tiéd”

Mi vagyunk az a generáció, akiknek elérhető lett a világ – mondja Bodó Melinda egy pálmafák közé kifeszített függőágyban, Balin, egy coworking iroda udvarán. Melinda álmaival nem olyan nehéz azonosulni, azzal a különbséggel, hogy ő megvalósította őket. Ráadásul nem is csak „kipipálási” szándékkal, hanem egy mélyebb, igazibb lét keresésében. Interjú egy Csíkkozmásról indult karrierváltóval. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Costa del sol – a napos Andalúzia

Európa Kaliforniájaként is emlegetik Spanyolország déli tartományát, Andalúziát, melynek legnépszerűbb partszakasza, a Costa del Sol könnyen megközelíthető. Tenger, hegyek, meseszép városok, kiváló gasztronómia vár, és fiesta is bőven akad. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg.)

Nyaralás, strandolás várandósan – az óvatosság a kulcsszó

A terhesség nem betegség, tudjuk, mégis minduntalan azzal szembesülünk, hogy számtalan tévhit kering arról, hogy mit szabad és mit nem a várandós nőknek. Megnyugtatásként: nyaralni, utazni, strandolni például minden további nélkül lehet. Az észszerűség a kulcsszó – mondják a szakemberek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

A mesebeli ország: San Marino

Nem létezik hozzá fogható. Bár alig egyórás útra van Riminitől, megérkezve úgy érezzük, mintha egy másik történelmi korba érkeztünk volna. San Marinóban úgy haladt az idő, hogy közben megállt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

Hetvenötezer lépés Barcelonában

Egy ideje keresem a megfelelő jelzőt, amivel megjeleníthetném Barcelonát, a katalán fővárost. Talán a színpompás lesz a megfelelő. Ehhez a pompához nem csak Gaudi káprázatos művészete tesz hozzá, hanem maga a kultúra, a történelem és a hagyományaik is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Hűsítő vízesés-csokor nyári kiruccanáshoz

Bár Niagaránk éppen nincs, rengeteg kisebb-nagyobb vízesés található Erdélyben is. Itt a nyár, ilyenkor jól jön a hűs desztináció, egy-egy zuhatagért érdemes néhány kilométert is megtenni, az egészségnek biztos nem árt. Szubjektív válogatás következik.

El Camino – Amikor hív az út: „Aki erre az útra lép, valami jót akar kihozni magából”

Hadnagy Izabellát évek óta hajtja a kalandvágy: a Farkaslakáról származó lány megfordult már Európa számos városában, néhány hónapot Amerikában is töltött, élt Londonban, majd Budapesten telepedett le egy időre, jelenleg pedig a hazaköltözését tervezi. Iza számos utazása közül az egyik leghíresebb zarándokút, az El Camino az, amire a legszívesebben emlékszik vissza, amitől a legtöbbet kapta.

Kolozsvárról az Egyes-kőre – Kiránduljunk itthon!

Itthon is van bőven felfedeznivaló, és a világjárvány óta sokaknak felértékelődött a belföldi turizmus. Nagyvárosi nézelődés vagy túra a természetben? Ezúttal a Nőileg szerkesztőségében szemléztük a kedvenc helyeket.

Az „igazi” Marokkó Fezben kezdődik

Marokkó háromnegyede berber, sokan máig nomád életmódot folytatnak, de a francia fennhatóság, valamint a spanyol védnökség sem múlt el nyomtalanul. Az izgalmas észak-afrikai országot hátizsákos kirándulás révén fedeztük fel édesanyámmal, ketten, nőként.

Csak menni és menni – mini zarándoklat a Szent Jakab-úton

Olyan sok ismerősöm járta végig az El Camino-t, hogy mindig is éreztem valamiféle vonzalmat a Szent Jakab-úti zarándoklat iránt, vágytam rá, hogy kis spanyol falvak fogadóiban egyek spanyol tortillát, helyi bort kortyolgatva, a többi zarándok történeteit hallgatva. De közben azt is éreztem, hogy az életem jelen szakaszában nem kell az a négy-hat hét spirituális út, nem kell a lelassulás, a magamba fordulás, szóval nem indultam útnak. Az élet mégis úgy hozta, hogy belekóstolhattam – épp csak egy kicsit –

Mutasd, mi van a kamrádban!

Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.

Kapszulagardrób kisgyermekes anyukáknak

Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.

Testi, s lelki táplálék is kell a kisdiáknak (VIDEÓVAL)

A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.