A visszaeső bűnöző bizonyosságával mondom ezt. Magam sem értem, miért fordult elő egynél többször, hogy a teljes ellátást biztosító vendéglátási formát választottuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.)
Számomra az utazás maga az élet, olykor kiszállás a megszokottból, az otthonosból, a biztonságosból, néha a mókuskerékből. Szeretek felkerekedni és birtokba venni új tájakat, vidékeket, megismerni új szokásokat, embereket, ételeket.
Bizonyára sokak számára ismerős a jelenet, amikor végre elérkezik a várva várt nyaralás, de ahelyett, hogy az öröm és a felszabadulás pillanatait élnénk meg, tele vagyunk szorongással, feszültséggel, a boldog pillanatok helyett vitatkozunk a családdal.
Egy aprócska vírus idén sokunk nyaralási terveit átírta. Van, akit a betegség miatti aggodalom, van, akit anyagi megfontolások késztetnek változtatásra, van, aki a szabadságát használta el a járvány ideje alatt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)
Nem vulkán pusztította el, hanem harcok és természetföldrajzi változások miatt néptelenedett el az egykori ógörög település, viszont ami ma megtekinthető, az egy valóban látványos romváros a Sinoe-tó partján. A román Pompejnek is nevezett Hisztria felkeresése feldobhatja a Duna-deltai vagy tengerparti nyaralást. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
A közel kétéves, külföldi nyaralások és utazások mentes „elvonókúra” után robbanásszerű utazási láz várható 2021 nyarán és őszén. A szakértők azonban azt valószínűsítik, hogy ennek az időszaknak is köszönhetően nagyon sokan újra fogják értelmezni utazási szokásaikat.
Vonatból sokan láthatták Kolozsvár és Nagyvárad között utazva, igazi szépségét azonban gyalogosan tárja elénk. Az évszázadokig Erdély kapujának számító Révi-szorosban járunk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Lenyűgöző hegyek, középkori településkép, dübörgő turizmus, kastélyok, várak, éttermek éttermek hátán. Na, hol járunk? A Brassó környéki épített örökség felkeresése bármilyen évszakban élménydús hétvégét kínál. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
Évek óta mondjuk és mutatjuk, hogy mennyi szépség és izgalmas látnivaló lelhető fel az országhatárokon belül (is). Ezúttal Bukovinára irányítjuk a fókuszt, erre a történelmi régióra, amely világörökségi helyszínek mellett még számtalan ínyencséget kínál.
Ahhoz, hogy visszatérjünk a mesék világába, nem kell az Óperenciás-tengerig vagy az üveghegyen túlra menni. Elég, ha elautózunk a hepehupás Szilágyságba.
Folyton hányingere van az autóban? Repülőben vagy hajón érzi rosszul magát? A jó hír az, hogy nincs egyedül: kétmilliárd-ötszázezren érzünk ugyanígy egy-egy utazás során, azaz minden harmadik ember küzd ezzel az állapottal. A rossz hírünk viszont az, hogy nem sokat lehet tenni ellene. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. július-augusztusi lapszámában jelent meg.)
Kitartás, akaraterő, önfegyelem, adrenalin – minderre szüksége van annak, aki elzarándokol egy általa kiválasztott kegyhelyre. A több tíz, száz kilométer megtétele megedzi a testet, de az igazi peregrináció lényege nem a testedzés, hanem a lélek „tréningezése”. Készüljünk fel a nagy útra, eddzünk vagy csak vágjunk bele? Erre kerestük a választ. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. augusztusi lapszámában jelent meg).
Szászföld csodái sokszor még romosan is igazi impozáns látványosságot jelentenek, a több száz erődített templom bőven ad alkalmat egy-egy hétvégi kirándulásra, és nemcsak.
Miután esett az idei tavaszra tervezett A-tervem, pillanatok alatt tudtam, hogy egy gyerekkori álmomat valósítom meg: hamar utánanéztem a vízumkötelezettségnek, időjárásnak, repülőjegyet és egy jó kéthetes kalandot foglaltam le Peruba és Bolíviába.
Gyerekkorom óta jártunk Horvátországba. A tengerpart és a hegyek találkozása, a különleges növényzet időről időre visszavonzottak, az azonban valamiért soha nem tűnt fontosnak, hogy a fővárost is megnézzük. Holott Zágráb is megérdemel egy esélyt.
Egy zarándoklat olyan, mint az élet: tele különleges találkozásokkal, boldogsággal, buktatókkal, szenvedéssel, újrakezdéssel, rácsodálkozással. Így élte meg a 39 napig tartó, 1400 kilométeres zarándokútját a marosvásárhelyi Ábrám Noémi is.
Írónő, tanár, publicista, szerkesztő, a helikoni íróközösség egyik ötletgazdája. A huszadik század erdélyi magyar világának elismert személyisége, bizonyos értelemben alakítója, ami a kor nőértékelésének ismeretében, önmagában is jelentős teljesítmény.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.
Mézeskalács, mézespogácsa vagy mézes puszedli – mindegy, hogyan nevezzük, amint kimondjuk, érezzük az illatát, tapintjuk a puhaságát. Illata karácsonykor belengi a lakást, meghittséget ad az ünnepnek, hangulatba hoz. De honnan ered? Mi a titka?
Advent van. Mindjárt jön mennyből az angyal. Hangolódunk lelkileg, de mi van a testtel? És a renddel? Lányok, asszonyok, csak semmi pánik! Rágyúrunk.