utazás

Olyan úti célokat ajánlunk, amelyek ideálisak egy hosszú hétvégére, eléggé közel vannak, így autóval is elérhetjük, és elegendő látnivalót kínálnak ahhoz, hogy ne hagyjuk ki őket.

Mi van akkor, ha az első próbálkozáskor nem jutunk be a kiválasztott egyetemre? Vagy, ha a középiskola végeztével, fogalmunk sincs, hol és mit tanuljunk tovább? Mi van akkor, ha kihagyunk egy évet? Van élet a „gap year” után?

Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!

Sokat utazom. Egyedül, párral, barátnővel, édesanyámmal. Néha munkaügyben, egy-egy konferencia miatt, többnyire csak az utazás kedvéért, a kalandért, az élményekért. És állandóan erre buzdítok mindenkit.

Közel tíz éve szerepelt Barcelona az úti céljaim között, azóta, hogy először láttam a Vicky Christina Barcelonát. Kinek van meg a film?

Lehet-e a karácsonyra a megszokott rituálék nélkül készülni? Vajon, ha egyszer kifordulnánk a szokásos sémákból, mi történne? Ha fittyet hánynánk az örökölt szertartásainkra, és elutaznánk a Bahamákra, nézni, hová is lóg le a világ pereméről a lábunk.

Hogyha ősz, akkor Feketetó. Aki egyszer is járt a feketetói vásárban, annak az első sárguló falevelek megjelenésével együtt bizseregni kezd a bal térde, hogy hadd lám, október hányadika is van. Menni kell.

Nemrég olyan falvakon utaztam át, ahol egyértelműen látszott a szegénység és sajnos, az igénytelenség is. Nem vágyom arra, hogy ilyen településeken éljek, de mégis elgondolkodtatott, hogy vajon, nem ők élnek nyugodtabban?

A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?

Szeben és környéke tobzódik a látnivalókban és jó programokban. Ha szabadtéri tevékenységre, maradandó élményekre, értékekre vágynak, akkor a város melletti Dumbrava erdőben az ASTRA Népi Civilizáció Múzeumát érdemes felkeresni.

Van már bakancslistád? Tudod, azon dolgok sora, amelyet az ember meg akar még tenni hátralevő élete során, mielőtt „feldobná a bakancsot”. Ha nincs, épp ideje elkezdeni írni egyet. Ha nem másért, hát azért, hogy felírhasd rá Toszkánát.

Mindig kíváncsi voltam az olasz délre, a csizma orrára, sarkára, sarkantyújára. Érdekelt egy átlagos itáliai hely, ahol nincs millió turista, világhíres múzeum, templom, kastély vagy tó sem.

Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.

Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.

A bonchidai Bánffy-kastélyban húsz évvel ezelőtt jártam először. Kollégáimmal együtt felháborodva faggattuk tanárunkat: Miért? Ki tette? Ki nem tesz most semmit...? Ő aztán mesélt egyet-mást a kastély zaklatott múltjáról.

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.

Harmadjára hajtom össze, és rakom a bőröndbe a ruhákat. Arra gondolok, hogy mikor vált ez az általam mindig is vágyott és magas fokon művelt, rutinos tevékenység nehézséggé? Hiszen csak mi, felnőttek utazunk...

Grúzia közel hetven százalékát hegyek fedik, a lakosság nagy része pedig kisebb, dombvidéki településeken lakik. Viszonylag kis ország, gyorsan be lehetne járni, ám a hegyes vidék hihetetlenül lassítja az utazást.