Brüsszelről nekem mindig a Grand-Place ugrik be először, amelyet nem érdemtelenül mondanak Észak-Európa egyik legszebb terének. Régebb már láttam, most újra láthattam, és megnéztem reggel, kora délután, este, napsütésben és esőben is, és mindig lenyűgözött, nem tudtam betelni vele. Ha szeretjük a középkori építészetet, a gótikát, a reneszánszt, akkor érdemes több időt eltölteni a téren, és sorra felfedezni a Városháza, a Király Háza és a sok-sok régi céhház – mit ház, palota! – rejtett szépségeit.
Bármelyik irányba lépünk ki a térről, a középkori városrész szűk kis utcáiban veszhetünk el, de nem kell gyalogolni túl sokat ahhoz sem, hogy feltűnjenek a csupa üveg és beton, modern épületek. A belga főváros számomra kissé kaotikus, olyan össze-vissza hatást kelt építészeti szempontból, és valahogy a rétegek városaként él bennem. Ott az ékszerdoboz óváros, fölötte a királyi város, ottjártunkkor néptelen királyi palotájával, rideg „túl klasszikus” tereivel, aztán az Európa Parlament körüli rész a maga pörgésével, modernségével. A sok minimalista kortárs épület közötti jövés-menés közben azért rálel az ember egy-egy szép utcarészletre, terecskére, parkra, köztéri alkotásra, ami megállásra, fotózásra készteti.
Don Quijote, Van Eyck, Bartók
Általában nem rajongok a köztéri szobrokért, mert gyakran tűnik számomra üresnek, túlidealizáltnak egy-egy „nagy emberről” vagy „nagy emberekről” készült, híres alkotás, viszont a kis kiruccanás alatt három szobor is magával ragadott. Az egyiket képről már ismertem, és élőben is ugyanolyan kedves, mindennapiságában jelenlévő, tényleg jön, hogy az ember leüljön melléje: a Place de l’Agora közepén, a szökőkútnál ül Charles Buls, Brüsszel egykori polgármestere, és épp kutyáját simogatja. Innen nincs messze Brüsszel talán egyetlen magyar vonatkozású pontja, egy Bartók-szobor.
Na, ez viszont magányosságról beszélt nekem, amint ott áll az igencsak fura elrendezésű Carrefour de l’Europe tér sarkán, miközben föléje magasodik Don Quijote és Sancho Panza jóval nagyobb megjelenítése. Valahogy mégis mai módon valóságos ez az alkotás is, nem akar mást, többet mutatni, mint egy zeneszerzőt, akit nem mindig és mindenhol értettek meg élete során… A harmadikra pedig Gentben találtam rá véletlenül, mert két nappal azelőtt még tervben sem volt a gyönyörű flamand város felkeresése.
A reggeli kávé közben igyekeztem tájékozódni, hogy mi ne maradjon ki a pár órás városlátogatásból, aztán inkább önfeledten, ámulva-bámulva róttam a várost, hagytam, hogy vigyen a látvány. És egyszer csak ott áll előttem egy kis téren egy szoborcsoport, amely bronzba öntött tiszteletadás a Van Eyck fivérek előtt. Közülük Jan az ismertebb, mint a középkori németalföldi festészet csillaga, de Huberttel együtt ők az alkotói az egyszerűen csak Genti oltárnak nevezett, csodálatos, több darabos oltárképnek. Ami egyébként ott tekinthető meg a szoborcsoport háta mögött magasodó Szent Bavo katedrálisban. Középen ül a két fivér, és először azt hittem, hogy a családjuk látható a testvérek két oldalán. De – mint kiderült – a kimerevített pillanatban a város lakói tisztelegnek virágokkal, füzérekkel a két nagy mester előtt.
Észak Firenzéje
Egyébként a Schelde és a Leie folyók találkozásánál felépült Gentet emlegetik Észak Firenzéjeként is, a középkorban Észak-Európa egyik legnagyobb és legtehetősebb városa volt. Most sem kicsi, sőt, az impozáns Saint Pierre vonatállomástól jó félórás sétával érhető el a történelmi városközpont, és közben a székelyföldi ember lánya csak úgy kapkodja a fejét a biciklis áradat közepette, hogy itt most hogyan is kell közlekedni? Dinamikus, pörgős egyetemi város ma Gent, az óvárosa pedig elképesztő a kíváncsi turista számára. Két hatalmas katedrális, egy majdnem-vízi-vár, a Gravensteen, és kisebb, nagyobb, csúcsos tetejű mézeskalács-házak, azaz az egykori kereskedőházak, gyönyörű tornyok között lehet elveszni, rácsodálkozva egy-egy homlokzatra, gyönyörűséges ólomüveges ablakra, díszes erkélyre. Megállni is érdemes, és ha energiapótlásra van szükség – ami biztos a több ezer megtett lépés után – lehet választani: valamilyen belga sör (minőségi választék bőven akad), belga csoki (jajjjj…) vagy egy jó kávé között, és legalább egyszer érdemes kipróbálni az eredeti belga gofrit is. Én csokival, eperrel és fagyival kértem…
korábban írtuk
Puglia: festői tájak és „értékes
Olaszország lenyűgöző, nem lehet betelni vele – hallani turisták ezreitől –, az igazi csodát azonban „a csizma sarka” tartogatja. Puglia ugyan Itália legszegényebb tartománya, de látnivalókban nem szűkölködik. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)
