ARCHÍV Lappföld: ahol még a természet a kormányos

Lappföld az utóbbi néhány évtizedben közkedvelt téli célpontjává vált az ázsiai, angol, holland, spanyol és német turistáknak. Nem is csoda, hiszen a tél már csak itt üt tartósan tanyát egész Európában: jég és hófödte havasi tájak jellemzik, csend és mozdulatlanságba dermedt lápmezők. Czincziri Ágnes útinaplója a Télapó és a káprázatos északi fények hazájából. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)

Fotó: Czincziri Ágnes

Száz évvel ezelőtt volt utoljára a kicsiny lappföldi városkában, Sodankylä-ben 120 cm-es hótakaró, de tavaly néhány centivel ezt a rekordot is megdöntöttük – meséli lappföldi barátom, miközben kávézunk, és döbbentem bámuljuk a hórengeteget Kommattivaara-n, a városhoz közeli, családias hangulatú síközpontban. Észak-Finnország, a Télapó (finnül Joulupukki), a káprázatos északi fények, Európa legtisztább ivóvizének hazája minden visszatértemkor egy lelassult, mitikus időt juttat az eszembe.

Fotó: Czincziri Ágnes

Jelen van benne egy megmagyarázhatatlan természeti erő, tisztaság és végtelenség, ami emberi léptékkel nehezen mérhető.

Ahol a beláthatatlan táj a csend birodalma.

Ahol még a természet a kormányos. Ahol a vad tavak, lápok, dudvák, fenyő-, nyír-, és fenyérrengetegek közé nem vegyül nejlonzacskó, emberi szenny, ürülékszag és lárma. Ahol az emberi lábnyom csak meghívott vendég, ahol nem hordják el lépten-nyomon a kőfolyásokat kirakatkőnek, a dombhátakat malterhomoknak.

Az északi sarkköri városból, Rovaniemi-ből a turista útvonalakról letérve, Sodankylä-ben tartunk egy kis kitérőt, majd Finnország legrégebbi nemzeti parkjába, Pyhätunturi (magyarul szent hegy) – Luosto-ba utazunk.

Végre egy domb – szusszan fel a párom,

először a 900 km-es buszozásunk alatt Helsinkitől Lappföldig. Számára egész Finnország egy átláthatatlan labirintus-erdő. Mosolygunk is, hogy a domb legmagasabb pontja is mindössze 540 méter, mégis a finn hegyecske (tunturi) igazi gigász-módra emelkedik ki az amúgy sík tájból. Tetejéről ellátni Sallatunturi-ig, az orosz határig.

Fotó: Czincziri Ágnes

Pyhä közkedvelt síközpont a finnek körében, mi mégis alig vesszük észre, hogy Finnországban javában zajlik a sívakáció. Jóleső érzés megtapasztalni, hogy ennyi figyelemmel és biztonsággal síznek a helybéliek.

Szünetekben, ebédkor senkit sem látni fröccsöt inni, sörözni.

A kiépített sípályák mellett a helyenként 3–4 méteres kemény hóréteg paradicsomi állapot nemcsak a freestyle sportolóknak, de a hótalpas túrázóknak is. Aki pedig nem szeret hegyre mászni, a hegyek körül több tíz kilométeres, kivilágított sífutópályákon töltheti el tartalmasan a napokat. Hétvégi faházunkat (a mökkit) az Airbnb-n keresztül foglaltuk, házigazdánk, Anssi helybéli síoktató.

Lappföld amolyan mini Alaszka – meséli egyik este: kicsit kisebbek itt a házak, az autók, az utak, a hegyek, a folyók és tán még a hölgyek is, teszi hozzá nevetve. Mi pedig azt kívánjuk, hogy ne érjen hamar véget ez a varázslat: a jég és hófödte havasi tájak, a

mozdulatlanságba dermedt zuzmó és lápmezők,

a csípős -14 fok, a verőfény, a vörösre fagyott reggeli orrunk, a csend, a síbotok sercegő zenéje. Henrik Ibsen, a legnagyobb norvég drámaíró egyébként így ír a havasi pusztákról: „Itt fenn északon a szabadság és az Isten/ott lent tapogatóznak a többiek.”

korábban írtuk

Évszázados időkapszulák nyomában: toronygombba rejtett üzenetek
Évszázados időkapszulák nyomában: toronygombba rejtett üzenetek

Egyre-másra bukkannak elő évszázados időkapszulák azokon a székelyföldi településeken, ahol felújítják a templomokat. A régiek – bevett szokás szerint – a nehezen elérhető toronygombokba rejtették azokat az iratokat, amelyek jellemzik az adott kort.