Talán nem kéne, de akaratlanul is arra gondolok, ha most meghalnék, boldogan halnék meg. Nincs bennem semmi nyugtalanság. Teljes lényemmel jelen vagyok.
Ez az utazás most annyira más. Nem egy cél, amit ki lehet immár pipálni a bakancslistán. Nincsenek kötelező látnivalók, amit turistacsalogatóként hirdetnek.
Nem is lehetne másképp. Csaknem hiábavaló minden tervezés. Itt most nem a felnőtt diktálja a tempót, hanem a kíváncsi kisgyermek, aki lehet, ha a Burdzs Kalifa vonzáskörzetében épp egy kavicsot talál a legérdekesebbnek. Vagy a tűző napon azonnal és halaszthatatlanul le kell ülni és majszolni a tízórait. Nem és nem várhat, amíg naptól védett helyre érünk. És nem venni rossz néven, amikor a felnőttek számára leghízelgőbb programban ők nem látnak semmi érdekeset. Még a legszigorúbb őrök is megmosolyogják, és elnézően bólogatnak a legszentebb és legnagyobb tiszteletet követelő helyen, amikor a földhöz vágja magát, és fagyiért esdekel a négyéves. És az sem a világvége, ha filippínók által készített magyar lángost akarnak majszolni este tízkor a Global Village-ben. Így szép, így teljes.
Mégis, eddigi életem talán legmélyrehatóbb utazása ez. A fiatalkori utazó énemre gondolok, aki lázasan kutatott. Amint vége felé közeledett az egyik út, máris tudnom kellett a következő úti célt. Egymás után pipálgattam ki az általam meghódított országokat, városokat. De valahogy minden út után egy kicsit csalódottabb lettem. Valahogy
Csodálatos hetet töltöttünk az arab világban, ramadán idején. Ámulatba ejtett a kultúrájuk, hitük, megnyilvánulásaik. Utolsó nap, amikor a bőröndöket csomagolom, kerít hatalmába egy addig ismeretlen érzés. A jó hazatérni érzése. Otthon teendőink és céljaink vannak. Az életterünk, az átkaroló környezet, ahonnan nem kell többé elmenekülni. Ahol jó a lét.
Húsvétra készülődve előkeresem Pergolesi Stabat Materének egyik áriáját, amit még középiskolás koromban énekeltem. A Szűzanya fájdalmas áriája keresztre feszített fia előtt. Minden nap eléneklem. Meglepődöm.
Egyszerre megértem: vannak dolgok, amelyeket nem lehet siettetni. Egyetlen út sem fogja meghozni a várt örömöt, ha az nem bujkál ott a mindennapokban már amúgy is.
korábban írtuk
Mersz egyedül utazni? Hát társasággal?
Éppen repülőn ülök, amikor ezeket a sorokat írom. A meleg, a napsütés feltöltött, így ideális pillanat ez, hogy megválaszoljam a sokszor hallott kérdéseket: mit ad nekem az utazás, és mire tanít?
