• Fotó: Mócsy Ágnes archívuma
A 81. születésnapját nemrég ünneplő Mócsy Ildikó meglehetősen messze esett attól a bizonyos fától. Bár a szülői házban sűrűn megfordultak Kolozsvár írói és művészei, a nagy család tagjai pedig többnyire humán beállítottságúak voltak, Ildikó már hetedik osztályos kora óta fizikus szeretett volna lenni. A gyerekkori környezet egy dolgot mindenképpen meghatározott: olvasni, mindennek utánanézni. A vers szeretetét az édesanyjától kapta, aki nagyon sokat olvasott gyerekeinek, de Ildikó irodalom, művészetek iránti érzékenységét Tamás Gáspár, Jordáky Lajos, Nagy Imre – utolsó rajza állítólag épp Ágnes lányáról készült –, sőt, Móricz Zsigmond, Tamási Áron vagy Áprily Lajos személyes jelenléte is serkentette.
A középiskolai kitűnő fizikatanárok – mindenekelőtt a 2020-ban elhunyt Tellmann Jenő – „végzetes” mintával szolgáltak. Diplomázás után Ildikó a kolozsvári közegészség-kutatói intézetet választotta, kutatói munkakörében pedig a magyarsága miatti ellenszél dacára is megmaradt.
Rengeteget kísérleteztek, sokat utaztak bányákba, köztük a vaskohsziklási, akkor Groza Péter-városi uránbányába. A víz, a levegő, a bányák radon tartalmát célzó, általa kidolgozott mérési módszereket szabványosították is. Egy tömbházlakás radon szintjének felméréséről szóló dolgozata még a kommunizmus éveiben kijutott Nyugat-Németországba, annak alapján indult el az 1989 utáni karrierje. Részt vett több NATO-projektben, megnyert egy pályázatot a határon átterjedő radioaktív sugárzások témakörében, meghívást kapott Stanfordba. Az egészségügyi világszervezet radon szakértőjeként részt vett a világ országai „fehér könyvének” összeállításában.
• Fotó: Mócsy Ágnes archívuma
A katedra vonzása
A kilencvenes évek kutató-szakmai sikertörténete ellenére, átcsábult az oktatásba. „Amikor 1991-ben elindult a magyar oktatás a BBTE-n, felkértek a környezetfizika tanítására. Elkezdtem kidolgozni a módszertant, az oktatási tervet, a Debreceni Egyetemtől megszereztem a jogot, hogy kolozsvári kihelyezett szakként működjünk. Két teremre lett volna szükségünk, de hiába kilincseltem, sehonnan nem kaptam segítséget. Amikor azonban elindult a Sapientia egyetem, Tonk Sándor rektor felhívott: »Ildikó, gyere, nézzük meg, mit tehetnénk az ügyben«. A környezettudományi szak volt a Sapientia első nyertes pályázata, nemzetpolitikai okokból indították el előbb Csíkszeredában, rá egy évre pedig Kolozsváron. A BBTE nem akarta engedni a tanárait a Sapientián tanítani, én meg bejelentettem, hogy a továbbiakban nem vagyok hajlandó ott tanítani.”
A környezettudomány 1990-ig nem létezett Romániában, hiába haltak meg bányászok szilikózisban, nem volt szabad beszélni róla.
A Mócsy Ildikó és kollégái által mért adatokat sem volt szabad a bánya megnevezésével listázni, legfeljebb A, B és C bányáról lehetett szó. A közember előtt is ismert volt a katasztrofális méretű kiskapusi környezetszennyezés, kimutatták, hogy ólom van a nagybányai gyerekek vérében, a süketség tömeges jelenség volt arrafelé, de nem volt szabad beszélni róla, ezért aztán tudományággá sem nőhette ki magát ez a szegmens. Ildikó szerint nem volt könnyű azzal a tudattal élni, hogy az ismeretek birtokában sem tehetnek semmit, de azt mondja, nem hallgattak el semmit, saját szakmai fórumaikon közzétették a mérések eredményeit.
• Fotó: Mócsy Ágnes archívuma
Az 1986-os csernobili atomreaktor-robbanás nyomán keletkező veszély mértékéről is első kézből értesültek. „A főnököm április 28-án behívott bennünket az intézetbe: hallgatta a Szabad Európa Rádiót, nagy a baj. Talán be sem fejezte a mondatot, amikor megcsörrent a telefon, Bukarestből mozgósítottak bennünket.
Május elsején saját elhatározásból, saját telefonunkról végighívtuk a kolozsvári iskolákat: a gyerekeket ne vigyék felvonulni. Elmondtuk, hogy radioaktív a levegő, baj van.
Betiltottuk a piacon a bárányok árusítását, mert azok a robbanás után kint legeltek. Csernobil után négy nappal Bukarestbe rendeltek, fél éven át többedmagammal mértük az exportra szánt élelmiszerek sugárfertőzöttségi szintjét. Az azonban roppant frusztráló volt, hogy tiltott volt nyilvánosságra hozni a mérések eredményét.”
A fizikus lánya
Lánya, Mócsy Ágnes az Egyesült Államokban élő elméleti fizikus pályaválasztására – érdekes módon – nem volt különösebb hatással az édesanyja hivatása. „Természetesen tudtam, hogy édesanyám fizikus, radioaktivitással foglalkozik, mégis bármi akartam lenni, csak fizikus nem. Utáltam a fizikát, amíg a líceumban nem találkoztam Tellmann Jenő fizikatanárral, a legendás Csocsóval, aki édesanyámat is tanította. Addig titokban művésznek készültem, imádtam táncolni, mindennél jobban érdekelt a divat, elsősorban az önkifejezés értelmében.” Fizikusi, családanyai, háziasszonyi mintájával persze Ildikó sok tekintetben befolyásolta lánya döntéseit. De a jogász édesapa is erőteljes hatással volt, Ágnes azt mondja, elsősorban neki köszönheti az igazságtalansággal, a mindenféle elnyomással és diszkriminációval kapcsolatos érzékenységét, és a késztetést, hogy állást is foglaljon ellenük.
Végül hallgatott Mamzira – így szólítja az édesanyját –, aki azt tanácsolta a meglehetősen öntörvényű lánynak, hogy használja a matekos eszét, az kiszámíthatóbb pályát ígér, mint bármelyik művészeti ág.
Nyughatatlansága azonban elvitte Ágnest Erdélyből. Tompa Andrea író, az egykori osztálytárs a Haza című regényében szereplő Ágó alakját róla, a New Yorkban élő fizikusról formálta meg, aki születése óta mindig el akart menni otthonról. „Utazni, világot látni, nyelveket, kultúrákat megismerni, ez volt a célom, amióta az eszemet tudom. Boldog gyermekkorom volt, de számomra az élet Kolozsvárnál szélesebb környezetet kívánt. Az egyetlen konkrét tervem az utazás volt, és ezt a fizika révén tudtam megvalósítani.”
• Fotó: Mócsy Ágnes archívuma
A fizika lett tervei „anyahajója”, megtalálta benne önmagát. Eszméletlen örömnek tartja, amikor kutatásai során elsőként jöhet rá egy probléma megoldására vagy új megvilágításba helyezésének lehetőségére. És közben visszatérhetett a művészetekhez, ma részben egy művészettel és dizájnnal foglalkozó egyetemen, a Pratt-en dolgozik, és a fizika segítségével megtalálta saját művészeti kifejezésmódját is.
Újra művészek és írók veszik körül, mint annak idején otthon, Kolozsváron, a falai tele vannak könyvekkel, művészi alkotásokkal, és ott díszeleg egy feltűnően magas sarkú cipő is.
„Az első cipőmet a második havi egyetemi ösztöndíjamból vettem – az elsőből meghívtam a családot ebédre a Zokogó majom nevű vendéglőbe. Adott pillanatban kétszázhatvan cipőm volt, azóta már több mint negyvenet elajándékoztam, eladtam. Azt tartom, az étel sem pusztán energiaforrás, hanem élvezeti cikk is, én meg orgazmikus ételeket szeretek enni, orgazmikus cipőkben járni. Sokáig úgy éreztem, titkolnom kell ezt, a szakmám egyik ritka női képviselőjeként attól tartottam, nem fognak komolyan venni, ha ezzel előrukkolok.”
Mit ér a nő, ha tudós?
Miután a fizikus képéhez általában nem nőt társítanak, Ágnes egyik legfontosabb célkitűzése változtatni ezeken a merev besorolásokon. Amikor doktori vizsgájára készülve, első ízben az Egyesült Államokba került, a minnesotai egyetemen beiratkozott a tánc tanszakra, nyugat-afrikai és karibi táncokat tanulmányozni. Természetesen azt is titokban, attól tartva, hogy ha kiderül, nem lesz túl szimpatikus ezzel az érdeklődésével. Amikor bekerült a Brookhaven Nemzeti Laboratóriumba – a világ két részecskegyorsítójának egyike –, visszakeveredett a tangó meg a rumba világába, újra belekóstolt a táncba.
A világ egyik leghíresebb egyetemén, a Yale-en a fizika és a művészet csatlakozásáról tart előadásokat, valamint a műszaki tudományok területén tevékenykedő különböző kisebbségeket sújtó diszkriminációfajták „mérgező” hatásáról.
„A fizika nemcsak Newton vagy Einstein egyenleteiről szól, hanem arról is, kiknek nyílik lehetőségük részt venni, hogyan érzik magukat ebben a tevékenységben. Az egyenjogúság hiányának témájában már otthon megkaptam az első adagot, amit én nem kizárólag állampolitikai szintű diszkriminációnak tartok, így nem kezelem elkülönítve a faji, nemi vagy hátrányos helyzetből fakadó megkülönböztetésektől. A fizika pedig az a tudományág, amelyben leginkább jelen van a negatív sztereotipizálás. Ugyanakkor az egyéb természettudományokkal együtt olyan ágazat, amelyből technológia lesz, világnézetet módosító következményekkel jár, azaz emberi létet érintő dimenzióról beszélünk.”
• Fotó: Mócsy Ágnes archívuma
A Pratt-re járó leendő művészektől azt kéri, hogy saját művészi eszközeikkel igyekezzenek megjeleníteni, érthetővé tenni a fizikát és a csillagászatot. A fizikára alapuló divatbemutató például nem merült ki abban, hogy a Hubble-teleszkóp lenyűgöző képeit ráhelyezték egy anyagra, a ruha konceptuális szerkezete volt az érdekes. Hasonló munka volt a Plútó és legnagyobb holdja, a Charon közötti viszony – ezek mindig egymásnak ugyanazon oldalát „látják” – ábrázolása. A koreográfia keretében pedig két táncos olyan szerelmespárt alakított, akik képtelenek levenni a szemüket egymásról, de elérni sem tudják egymást.
Tudomány és érzelem
Mócsy Ágnes „utazása” a dokumentumfilmezés irányába folytatódott: 2012-ben készítette az első rövidfilmjét, öt évvel később pedig fesztiválon is bemutatták az első hosszabb filmjét. Ezekben azt szeretné megfogalmazni, hogy a tudomány milyen mértékben érzelem, emberi kapcsolat, társadalmi igazságosság kérdése.
Az anya-lánya történetnek újabb dimenziókat adtak az utóbbi évek. A Magyar Doktori Iskola tagjaként Ildikó ugyan némileg behúzta a kéziféket – korábban tíz éven át a belső terek fizikai tényezőiről tartott előadás-sorozatot –, dolgozatokat lektorál, és írói munkássága is töretlen.
A Fizikai Szemlében megjelenés előtt áll a belső tér és az ember kapcsolatát mérő, kevésbé ismert mértékegységekről szóló dolgozata, saját családi múltját is felhasználva igyekszik megírni Kolozsvár elsősorban oktatási intézményekre összpontosító kortörténetét, ugyanakkor évek óta készül az Ágnessel közös művük, az Egy falat Erdély című szakácskönyv, amely a recepteken túl a legfőbb növényi alapanyagok, fűszerek eredetét, Erdélyben való megjelenésüket és felhasználásukat is igyekszik az olvasó elé tárni. A megjelenés tervezett határideje 2025. Közös világ körüli utazásaiknak pedig csak a sors szabhat határidőt.
korábban írtuk
Gyermekeink és a függőségek: mikor kezdődjön a megelőzés?
A szülők egyik legnagyobb aggodalma, hogy jaj, nehogy cigizzen, igyon, drogozzon a gyermeke. És aggodalomra tényleg van ok, hiszen amellett, hogy bizonyos addikciókat jól tolerál a társadalom, egyre több ilyen jellegű veszély is fenyegeti a fiatalokat.
