Egyedüllét – és ami a háttérben van

Egyedülállónak lenni kultúránként és koronként is különböző megítélésű lehet, de személyes megélésekben is más és más. Ha a személyes részből indulunk ki, van, aki tudatosan dönt arról, hogy egyedül maradjon, és van, akit felőröl a magány. Érdekes, hogy egyre több az egyedülálló – és férfiből van több.

Néhány évtizeddel ezelőtt a vénlányokra és agglegényekre rossz szemmel tekintettek (bár volt nemek szerinti különbségtétel is – a vénlányokat többnyire jobban elítélték, mint az agglegényeket) –, ám a Szex és New York óta a szingliségnek kialakult egyfajta kultusza, ami mind a mai napig jelen van a nyugati társadalomban (de más közösségekben is pl. Kína, Dél-Korea). Természetesen nem a híres amerikai sorozat hatására mutatnak emelkedő tendenciát az európai és az egyesült államokbeli számadatok, a jelenségnek számos társadalmi és pszichológiai oka van. A 25 és 49 év közötti egyedülállók aránya az EU-ban 16,1% a férfiak körében és 9,5% a nőknél. Romániában az adott életkori sávban ennél jobbak a számadatok, 7,4% a férfiak és 3,9% a nők körében.

Okok

Társadalomkutatók kimutatták, hogy

az egyedülállóság egyik oka, hogy manapság sokkal többen tudnak anyagilag függetlenek lenni, ez főként a nők körében lett jellemző.

Ez egy olyan biztonságérzetet ad, ami megfontoltabbá, válogatósabbá is teheti az embert, vagy egyszerűen a meglévő kényelmes és gondtalan életbe így nem illik bele egy társ. A haszonelvűséggel is kapcsolatba szokták hozni az egyedülállók egyre növekvő számát. Ma már mind a nők, mind a férfiak racionálisabban gondolják végig a párkapcsolatban rejlő előnyöket és hátrányokat, s csak akkor köteleződnek el, ha úgy érzik, ez megfelelő nyereséggel jár. Ebből a gondolkodásmódból sokszor hiányzik a mi-tudat, azaz az egyéni érdekek kerülnek előtérbe a közös jövőkép elképzelése helyett. Ezt abból vehetjük észre, ha az egyén párkeresésében olyan motivációs faktorok játszanak leginkább közre, mint az, hogy ne érezze magát egyedül, legyen kivel szórakozni menni, ahelyett, hogy a megállapodás, a közös célok kialakításának vágya munkálkodna a háttérben. 

Sokszor merül fel az a kérdés is a párkapcsolati elköteleződésben, hogy mi van, ha nem jól választottunk, és néhány év múlva megérkezik a ténylegesen nagy Ő az életünkbe. 

Azaz a jelenben megélt szerelmi érzelmeket is felülírja a hosszú távú elköteleződéstől és a valamiből kimaradástól való félelem.

Sokan nem tudatosan választják az egyedüllétet, sőt számos módon megpróbálnak társra találni, de ezt meggátolják bizonyos egyéni, pszichológiai tényezők, amelyek a háttérből irányítják a működéseinket. Ide tartozhat az intimitástól való félelem. Nehéz megtalálni azt a partnert, akivel a közelség – távolság optimális egyensúlyát meg tudjuk tartani, ezért ha valakinek nehéz megélni az elmélyült, bensőséges kapcsolatot, akkor elképzelhető, hogy szabotálja saját kapcsolatait túl kritikus magatartással, elégedetlenkedéssel, romboló viselkedéssel mindaddig, amíg végül lezárul a kapcsolat. 

Előfordulhat az is, hogy a párkeresésben valamilyen negatív mintát követünk, rossz partnereket választunk.

Ezek a mintázatok visszavezethetők akár a gyermekkorunkig is, ezért érdemes önismereti csoportban vagy egyéni terápiában foglalkozni velük. Az is elképzelhető, hogy túlságosan védjük magunkat az esetleges csalódástól és fájdalmaktól. Minél több negatív tapasztalatunk volt a párkeresésben vagy korábbi kapcsolatainkban, annál nehezebb elhinni, hogy létezik megfelelő partner a számunkra és idővel akár le is mondunk a keresgélésről, belenyugszunk az egyedüllétbe. 

Elképzelhető, hogy túlságosan sok az elvárásunk a leendő partner irányába.

Természetesen kell, hogy legyenek igényeink a keresgélés során. Minden kapcsolatban – már a legelejétől – elvárható a kölcsönös tisztelet és az érdeklődés a másik személye iránt. Akit sokszor visszautasítottak vagy nagyon vágyik társra, könnyen belecsúszhat akár olyan élethelyzetekbe is, ahol ezek nincsenek meg. Ez romboláshoz vezet kapcsolati és egyéni szinten is. 

Ha mégsem egyedül képzeljük el

Hirdetés

Sokak fejében jól meghatározott elvárások fogalmazódnak meg bizonyos külső jegyekkel kapcsolatban, foglalkozáshoz, anyagi helyzethez kötődően. Ezek helyett a sémák helyett inkább azokra a tényezőkre koncentráljunk, ami a másikat mint egyént ténylegesen meghatározza, adjunk esélyt arra, hogy kiderüljön kicsoda ő és kik vagyunk mi. Ez nagyobb eséllyel vezethet el egy tartós kapcsolathoz, mint az előre megfogalmazott felületes elvárások. A válogatósság fakadhat abból a torz elképzelésből, amit a közösségi média sugároz felénk. Ez alapján úgy képzelhetjük, hogy rengeteg vonzó ember él akár a közvetlen környezetünkben, miért kellene a tökéletesnél kevesebbel beérnünk.

Az egyedüllét hátterében lehet az alacsony önbizalom is. Megtörténhet, hogy az ember nagyon vágyik egy partnerre, és közben attól tart, hogy ő úgysem lesz elég jó senkinek sem.

Ez a belső monológ eltántoríthat minket a párkereséstől. A közösségi média használata az önbizalom tekintetében is számos veszélyt rejt magában. Ebben a világban ugyanis összehasonlíthatóvá válunk, és a visszajelzésre való igényünket olyannyira belsővé tehetjük, hogy az ismerkedéseink során is kiszolgáltatottá válunk a másik fél megerősítéseinek.

Az online világban elérhető társkereső applikációk sokszor szintén megnehezítik (bár természetesen vannak kivételek) a tényleges társra találást. Akik ezeken a platformokon keresnek partnert, sokszor lemondanak a hagyományos, személyes ismerkedésről, bár ez a legtermészetesebb módja a társra lelésnek. Továbbá ne feledjük azt sem, hogy a netre feltett fotókon mindenki a legjobb oldalát mutatja, de az első találkozásig nem dőlhet el, hogy a választott személyhez ténylegesen tudunk-e vonzódni. 

Sokan mondanak le a párkapcsolat lehetőségéről idő hiányában, a munkára fordított idő, a gyermeknevelés miatt válás esetén,

a szórakozási lehetőségek nagy választéka pedig elvonhatja a figyelmet a kapcsolatépítésről. Akkor érdemes elkezdeni ismerkedni, ha elszántuk magunkat, hogy minderre kellő időt is szánunk. Fontos végiggondolni, hogy mit hajlandó valaki befektetni a párkapcsolatba és az ismerkedésbe, az időn kívül pedig szükség van az odafigyelésre, a közeledés gesztusaira is. Más esetekben éppen az egyensúlyt nehéz megtalálni abban, hogy ne erőltessük magunkat a másikra. Sokan megijednek, ha az első randi után a másik nem keresi őket azonnal, már ebben a fázisban csalódnak és a következő találkozás talán össze sem jön emiatt, pedig érdemes türelmet gyakorolni, bízni abban, hogy akinek szimpatikussá váltunk, pár napon belül jelentkezni fog. Olykor visszatetsző is lehet, ha rögtön visszajelzést várunk, ez a leendő partnerben azt az érzést válthatja ki, hogy önigazolást várunk, amiben őt csupán kelléknek használjuk.

Szabályaink a határaink

Az idő múlásával egyre könnyebb visszavonulni a komfortzónánkba, máskor pedig egyre több szabályt fogalmazunk meg magunknak és a leendő partnereinknek is azzal kapcsolatban, hogy mi hogyan kellene történjen egy lehetséges párkapcsolaton belül. Ezek azonban egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban működőképes szabályok. A nyitottság a legjobb, amit tehetünk, hogy megfelelő párra leljünk. Ez a rugalmasság olykor megsebezhet, de

kockázatvállalás nélkül nem adunk magunknak esélyt sem a társkeresésben.

A jól működő párkapcsolatok kialakításához és fenntartásához számos tényezőnek jól kell működnie. Vannak élethelyzetek, amikor nem tudjuk megteremteni magunkban azt a befogadóképességet vagy kiegyensúlyozottságot, amellyel érdemes volna ismerkedni, társat keresni, máskor a körülmények nem megfelelőek ahhoz, hogy ráleljünk arra a személyre, aki mellett el tudunk köteleződni. Ugyanakkor jó tudni, hogy az elköteleződés, bár olykor lemondásokkal, idő- és energiabefektetéssel jár, hosszú távon a jóllétünkhöz járul hozzá, fizikai és pszichés erőforrásainkat megerősíti, lelki immunrendszerünket ellenállóbbá teszi.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: