Talán nincs olyan székelyföldi néptáncos, aki ne ismerné László Csabát, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes vezetőjét és alapítóját. Tapasztalt táncos, gyűjtő és koreográfus, számos amatőr és hivatásos néptánccsoport születésénél bábáskodott. Saját „gyermekeinek” remek atyja: a Pipacsok 28, a Székelyföldi Tánctábor pedig 21 éves. Bár évtizedek munkásságát lehetetlen elmondani két oldalon, a székelyföldi néptáncmozgalom atyja kedvesen mesélt táncosra pedert, deres bajusza alól.
„A ‘80-as években még eléggé ismeretlen volt a táncházmozgalom, nem tudott mit kezdeni vele a hatalom” – meséli a kezdetekről László Csaba. „Én sose kerültem összetűzésbe a szekusokkal, de másoknak voltak szinte filmbe illő üldözéses jeleneteik is. Elég szabadnak éreztem magam, táncházazhattunk, és elmehettem falvakba gyűjteni” – emlékszik vissza a régi időkre. Csaba nevéhez egy-egy felfedezés is fűződik, olyan táncok gyűjtése, amelyekkel előtte senki nem foglalkozott. „A mai generáció nem úgy értékeli azt a táncos anyagot, ami rámaradt archívumokban, mint mi, akik gyűjtöttük. Úgy érzem, nem tudják a táncok súlyát és értékét felfogni, mert nem nekik kellett megküzdeni vagy megharcolni értük. Reveláció volt, amikor elmentél egy faluba, s az egyszerű ember úgy tudta a táncot, és úgy járta, mint senki más” – magyarázza.
Kevés mese, sok tánc
„Voltak bizonyos tájékozódási pontok, amerre induljunk. Például a Pávai Pista tanácsára indultam el a székelymezőségi Kölpényre. Aztán a saját elképzeléseim szerint is mentem, sokat gyűjtöttem a Küküllő-mentén, Székelyföldön, néha társakkal is. Az egyik Könczei Csilla volt, vele gyűjtöttük a legtöbb táncot. Kimentünk, érdeklődtünk, hogy ki tud táncolni. Persze nem minden gyűjtőút járt sikerrel. Volt olyan esetünk a Szilágyságban: meséltek, meséltek a táncról, de táncolni már nem tudtak. Ott, ahol keveset meséltek, ott valahogy többet tudtak táncolni. Nagyon jó gyűjtőutam volt az udvarhelyszéki Pálpatakán és Fenyőkúton, vagy a Küküllő-mentén Szásznagyvesszősön, Balázstelkén és Nagybúnban is” – summázza Csaba.
A kommunizmus sötét éveiben forradalmi lázadásnak számított a tevékenységük, és megfogalmazódott az igény arra, hogy színpadi produkció váljék a gyűjtött táncanyagból. „Úgy gondoltuk, hogy a táncház mellett a színpad lehet egy nagyon jó fórum a táncaink továbbéltetésére. Könczei Árpival összefogtunk, és létrehoztuk Sepsiszentgyörgyön előbb a Stúdió Táncegyüttest, majd utóbb a Háromszék Táncegyüttest. Az egyetem után Székelykeresztúrra kerültem, s a helyi acélgyár mérnökéből tanárrá lettem. A mai Orbán Balázs Gimnáziumban adódott a lehetőség: onnan indult a Pipacsok” – foglalja össze néptánccsoportja indulását.
Balettcipő helyett csizma
„A kezdetekkor a Maros Művészegyüttes volt az egyetlen hivatásos együttes, csak azt mi mindig kritizáltuk. Mert úgy éreztük, hogy több eredeti néptánc kellene, és az a színpadi tánc, amit ők járnak, az nem képviseli hűen és tökéletesen azt, ami a magyar néptánc. Az akkori Maros Együttes a klasszikus orosz balett irányzatából kiinduló néptáncot képviselte, mindössze néhány motívumból alkottak egy-egy tánckölteményt. Ennek a kritikájaként született meg bennünk, hogy a néptáncot úgy kell feltenni a színpadra, hogy az eredeti néptánc erőteljesebben kerüljön előtérbe, vagyis hogy a néptánc legyen parasztosan csizmás, ne balettcsizmás. És így, ezzel az igénnyel alakultak rendre a hivatásos együttesek, ugyanakkor ezt amatőr táncegyüttes szinten is tudtuk művelni. Az Udvarhely Néptáncműhely is gyakorlatilag a Pipacsokból jött létre, s bár sokan elmentek, a mai napig is a táncosok jó része az én kezem alatt formálódott” – számolja az egykori tanítványokat a koreográfus, akinek segédletével jött létre a segesvári Kikerics, a székelyudvarhelyi Gereben, de a Nagyváradi Táncegyüttes is. „Erdély majdnem minden tájegységével foglalkoztam, kivéve a mostanában felkapott Gyergyó vidékét” – feleli a kérdésre, hogy hány tájegység táncát ismeri.
Vénlányok lázadása farsangkor
A Pipacsok mellett csak Székelykeresztúron még három táncegyüttes tevékenykedik: a Kispipacsok, a Mákvirág és a Vadrózsák – nem lesz gond az utánpótlással. Tavaly terveztek egy nagyobb produkciót farsangra, a Csokonai műve alapján megálmodott Székely Dorottyát, de különböző okok miatt elhalasztódott. Ezt szeretnék jövő farsang farkán bemutatni, a címszerepben Márdirosz Ágnes csíkszeredai színésznővel. „Próbálunk eljutni itthoni és külföldi fesztiválokra is, a nyáron például Szardíniában voltunk, s vannak még efféle terveink. Ami még nagyon fontos, a keresztúri Néptáncfesztiválunk, amit 12 éve, és a felsősófalvi Székelyföldi Tánctábor, amit 21 éve minden nyáron megrendezünk.”
Jelenleg a régi idők családalapítása foglalkoztatja. „Száz éve még korán nősültek és mentek férjhez a fiatalok, nagyon hamar gyerekeket nemzettek. Ezért életerős nemzet volt a magyar. Ha a hagyományainkból táplálkoznánk, a táncformák mellett az életmódunk szintjén is, akkor lehetne újra egy vitális társadalmunk” – véli. S bár bevallása szerint gyakran elszomorodik a világ alakulásának irányán, alapvetően bizakodó. Azért dolgozik, hogy a néptánc szeretetével minél több embert „megfertőzzön.”
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. novemberi lapszámában jelent meg.