Szabó Kati története a kommunista Romániában sportkarriert befutó emberek tipikus esete. Szülei hatéves korában, 1974 tavaszán vitték el a kivételesen mozgékony kislányt az Onești-i tornászközpontba, abban a naiv hitben, hogy az akkor már hírneves Károlyi edző házaspár biztosan szárnyai alá veszi a románul nem is beszélő kislányt. A történet nem is folytatódhatott másként, mint ahogy folytatódott. A román nyelvi közegben – magyarul csak a ritka hazalátogatások során, valamint az édesanyjával folytatott heti két telefonálás során beszélt –
Katiból többnyire román identitású ember lett. És tornász világsztár.
Érkezése után hat évvel már élete első nemzetközi versenyére, a franciaországi Lyonban rendezett ifjúsági Európa-bajnokságra utazhatott. „Azt hiszem, az volt az a hely, ahová Katalinként érkeztem, és Ecaterinaként távoztam. Rémlik, hogy Károlyi szobájában voltam, akkoriban nagyon fájt a sarkam, esténként ő kezelte, kötözte a lábamat. Béla telefonon beszélt valakivel, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mintha rólam beszélne, de a keresztnevemet románul emlegeti. Meg is kérdeztem tőle, kinek beszélt rólam, egy bukaresti újságírónak, válaszolta. Különösebben nem érdekelt a dolog, kicsi voltam még, tudatlan.
A névcsere a tudtom nélkül zajlott, nem emlékszem, hogy valaha valaki megkérdezte volna tőlem, mit is gondolok én efelől.
Igazából nem is volt, ahonnan tudomást szereznem az egészről, az útlevelemet sosem láttam, mindig az edzőknél volt, hazaérkezés után ők adták le a rendőrségen. Utólag rekonstruálva, a születési évemet is akkor módosíthatták 1968-ról 1967-re” – próbálta felidézni az esetet.
• Fotó: Szabó Kati archívuma
Az első felnőtt nemzetközi siker – és az öntudatra ébredés – helyszíne a budapesti világbajnokság volt. Azért is ígérkezett minden korábbinál különlegesebb versenynek, mert első alkalommal fordult elő, hogy nemzetközi viadalon családja néhány tagja is jelen lehetett a csarnokban: az édesanyja, a nagymamája és a testvérbátyja.
„Tudtam, ha jól megcsinálom a talajgyakorlatomat, nincs, aki legyőzzön.
Világbajnok lettem. Életemben először. A nézők tomboltak, a tízes jegy kihirdetése után vissza kellett mennem a szőnyegre, hogy köszöntsem a közönséget.” Azt mondja, most is képes felidézni azt a hangulatot, az ünneplést, amelyben a Budapest Sportcsarnok közönsége részesítette. Csak állt, és nem értette, miért szeretik őt annyira.
Los Angelesben, az egyéni összetett versenyben az amerikai Mary Lou Retton öt ezreddel előzte meg Szabó Katit. „Elviselhetetlennek éreztem azt az öt ezredet. Inkább vert volna meg fölényesen, ha már jobb volt. Azt az ezüstöt azóta sem tudom lenyelni, amint visszaértem az olimpiai faluba, fogtam az érmet, bevágtam az ágy alá, és csak a hazaindulás előtti csomagoláskor halásztam elő. Látni sem bírtam.” Aztán következett a szerenkénti döntők napja, amikor
mindenki az olimpia királynőjét ünnepelte, aki egyetlen délután három aranyérmet szerzett.
Az Otopen-i repülőtéren példátlan dicsőséglistával, 53 éremmel hazatérő 127 fős román küldöttséget szállító repülőgép lépcsőjén Szabó Kati jelent meg elsőként. Nyakában négy aranyérem mellett egy ezüst húzta meg magát szerényen. Az amerikai olimpia sikerei ellenére is a mellőzés évei következtek: a Szekuritáté folyamatosan figyeltette, a külföldön élő rokonai miatt több világversenyre „nem jött ki a vízum” Katinak. Amikor a csapatnak nagy szüksége volt rá, akkor igen, az 1987-es rotterdami világbajnokságon azonban Kati végleg leugrott a szerről.
Testnevelési egyetemet végzett, a rendszerváltást követően, 1992-ben férjével, a kajakos válogatott Tamás Christiannal Franciaországban vállalt munkát.
Az eredeti tervek szerint néhány évre. Aztán ottragadtak.
Három fiút szült, az elsőt, Edgart még csecsemőként veszítette el. A Szabó családhoz tartozó zágoni házak megújulása akár a végleges hazatérést is sugallhatja, de az egyre hosszabb itthon töltendő időt mindenképpen. Kati független, szabadon mozgó ember, aki örömét leli abban, hogy nem került a feledés süllyesztőjébe. És az is örül, aki találkozik vele, hiszen személye derűt sugároz, azt a bizonyos „csak a szépre emlékezem” mentalitást, ami akár a hosszú élet titka is lehet. Nevét két létesítmény is viseli – a zágoni óvoda és a sepsiszentgyörgyi régi sportcsarnok –, újabb esélyként az örökkévalóságban való „helyfoglaláshoz”.
korábban írtuk
Szabó Kati: Kemény ember voltam, és most is az vagyok
Minden idők egyik legeredményesebb romániai magyar sportolója. Négyszeres olimpiai tornászbajnok, és olimpiai ezüstérmes is. Emellett többszörös világ- és Európa-bajnok, aki húszévesen úgy döntött, abbahagyja a versenyzést.
