Kallós Zoltán néprajzkutató, a válaszúti csoda – alapítvány, múzeum, szórványközpont – letéteményese 98 éve, 1926. március 26-án született Válaszúton, 2018. február 14-én hunyt el ugyanott. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön folytatta, Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet, 1946-ban. Egy ideig ő volt a kalotaszegi Magyarvista „legénytanítója”, majd a moldvai Lészpeden tanított, közben több megszakítással végezte a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiát, de a folytonos zaklatások miatt nem fejezte be a tanulmányait.
Börtönévek, majd kilenc éven át tartó önkéntes gyimesi fakitermelői „száműzetés” után szabadúszó néprajzkutatóként vált klasszikussá.
A „tisztességes” munkahely hiányából fakadó „munkakerülés” veszélyét leginkább azzal sikerült elhárítania, hogy 1969-ben leadta a Kriterion Könyvkiadóhoz a Balladák könyvének kéziratát. Az 1971-ben napvilágot látott könyv a romániai és magyarországi értelmiségi társadalmat egyaránt megrázta. Olyan kortárs zeneként gyűjtött kincseket hozott ugyanis napvilágra, amelyek puszta létezése is mindenkit meglepett. A kötetet gondozó Szabó T. Attila szerint „a megelőző gyűjtések eredményeivel egybevetve, a Balladák könyve a gyűjtés földrajzi terének kitágítása, a balladaanyag gazdagsága, a már számbelileg is jelentős szöveg- és dallamanyag együttes jelentkezése, a balladaváltozatok terjedelmes volta és a közölt anyag tartalmi értéke jelent mind a folklórkutató, mind pedig a szélesebb körű olvasóközönség számára meglepetést.”
„… most a csodálatosság tövéből dicséret szóljon az emberről, aki aranyvesszőt ad, s igazi kincseket.
Pedig lakása sincs, semmije nincs. Ezért minden az övé. Ilyen ember a legjobb őrködő, virrasztónak a leghűbb.
Éjszakára felszáll a vonatra. Vonat a szállása. Utazik a kiszemelt énekesekhez Kallós Zoltán. S mire a sebek is megvirradnak, megjelenik. Énekre nyitja a lepecsételt szájakat is” – állt a Nagy László költő által az Élet és Irodalom című lapban megjelentetett méltatásban.
Hosszú élet népzenei gyűjtőmunkájának eredményeként, mintegy 15 ezer dallamot jegyzett le, 26 kazettát és számos CD-t jelentetett meg. Ezáltal nagy szerepet játszott az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom létrejöttében és elterjedésében is.
Az általa képviselt hit hozta létre a válaszúti szórványkollégiumot is, az ottani tevékenység központi célja ugyanis a rejtőzködő magyar lelkek felfedezése és megmentése. Az alapítvány munkatársai ma már nemcsak hitből táplálkozhatnak, hanem megvalósításokból is. Bár a kezdeti szórvány felmérésekben nem szerepelt stratégiai pontként, huszonöt év alatt Válaszúton a földből nőtt ki a csoda. Mert valamit csinálni kellett, hogy minél többet megmentsenek Mezőség és Szamoshát kallódó magyarjaiból. És mert
a válaszúti parancsszó így hangzik: minden magyarul tanulni akaró gyermek érték.
Bármilyen romos magyar identitást meg kell próbálni újraépíteni. Mindenkit fel kell vállalni, kihozni belőle saját maximumát. Hogy a Mezőség magyarjai egyre magasabb „székre” állva láthassák a világot.
Ionuț esete egyszerre megfogalmazása Válaszút küldetésének és céljának, Kallós Zoltán életművének. A vegyes etnikumú esztényi család legkisebb, református tagjaként – húsz év szünet után kereszteltek Esztényben reformátust! – a fiú azzal hozta be egyszer lánytestvérét, hogy Larisa csak románul beszél. „Mert nálunk mindenki román, csak én vagyok magyar” – tette hozzá magyarázatként a fiú, aki a magyar nyelvvel Válaszúton találkozott. Azon a vidéken, ahol az egymáson áthullámzó dombok, a látvány szinte gúnyolódik a vidék történelmi nevével: Mezőség. Wass Albert regényei, Sütő András elbeszélései jelentős részének színhelye, Makkai Sándor Holt-tengere,
egy hatezer négyzetkilométeres dombvidék Erdély közepén, egyetlen „megállónyira” a teljes és visszafordíthatatlan elrománosodástól.
Elsősorban ezen a tájékon rótta a falvakat összekötő poros utakat élő néprajzi lexikonként a lajbis, szvetteres, bujkás, pókmintás szütyőt viselő ember. Abroszt, falvédőt, bokályt, mindent megnézett magának, azt is, ki mit vett magára, mit és hogyan táncol. Minden részlet érdekelte, így állt össze a fejében a népi kultúra teljessége. Ezáltal vált Kallós Zoltán korántsem csak folklórgyűjtővé, hanem a társadalom lényeges kérdéseinek és szükségleteinek kutatójává. Életműve pedig mindannyiunk öröksége és felelőssége.
Túl Trianon századik évfordulóján, kalandos utazásra hívjuk a Nőileg olvasóit. Az országomlást követő, kezdeti bénultság után az élni és túlélni akaró erdélyi magyarság az itthon maradt nagyjai révén szinte páratlan bravúrt hajtott végre. Minden erőszaknak ellenállva, nem olvadt be a román tengerbe, sőt, a magyar kultúra és értékteremtés új dimenzióit nyitotta meg: az „erdélyi” irodalmat, zenét, építészetet, színházat, tudományt, sportot. Sorozatunkban az elmúlt száz esztendő hazai óriásait igyekszünk számba venni. A teljesség igénye nélkül, szubjektív megközelítésben.
