A válaszúti Bánffy-kastély ma is imponáló látvány. Egyben van, a beázások okozta falmálladékok szinte szóra sem érdemesek – a Kis-Szamos túloldalán fekvő bonchidai „nagy testvérnél” tapasztalható állapotokhoz képest semmiképp. Az ablakok nem hunyorognak vakon kiszáradt koponya szemüregei gyanánt, az oromzat nem omladozik bántóan, szinte várja az ember, hogy jókedvű társaság özönlik ki a kertre néző hatalmas teraszra.
„Ha nem volna vagyona, négyszeresen kereshetné meg kenyerét. A cimbalmon úgy játszik, mint Bertók Sándor. Porcelánfestőnek olyan, hogy Meissenben, Sèvres-ben, Gironinál, Portlandban ritkítja párját. Műasztalos: a Faubourg St. Antoine-i asztalosművészek bámuló elismeréssel nézhetik műveit. Fazekas, s mint ilyen megmérkőzött Palissy Bernarddal, Lucca della Robbiával és maestro Giorgióval. Műveit saját kezűleg készíti, nem felosztott munkával dolgoztat, hanem egyénileg operál” – az utókorra gróf Teleki Sándor hagyta ezeket a sorokat, aki a kendilónai rokoni körben vendégeskedve gyakran megfordult Válaszúton.
A báró saját kezűleg készítette kastélya berendezését
A kastély arculatán máig ható nyomokat hagyott báró Bánffy Ádám, aki 1847. május 12-én született Kolozsváron báró Bánffy Albert és gróf Esterházy Ágnes első gyermekeként. A kolozsvári Református Kollégiumban 1865-ben végzett örökös nemcsak származásával, de jó rajzkészségével, pontos megfigyelőképességével is kitűnt társai közül. A „komoly” egyetemi tanulmányok – közgazdaságtan, államtudományok – berlini évei után beutazta Németországot és Franciaországot, megcsodálta Párizs látványosságait. Minden érdekelte a gazdálkodás racionális formáitól a művészetig.
Egészen különleges vonzódást tanúsított az iparművészet, a fafaragás, porcelánfestés, agyagművesség iránt. Egy idő után tudatosan törekedett rá, hogy ezekben az ágazatokban gyakorlati ismeretekre is szert tegyen.
Karlsbadban 1873-ban megismerkedett a Simon és Baumann-féle brienzi cég néhány műiparosával, tanulóórákat vett tőlük. Az erdélyi báró két hónapon át együtt mintázott, faragott a messze földön legjobb fafaragóknak tekintett svájci iparosokkal, hazatérve pedig műtermet rendezett be a válaszúti kastély emeleti nagytermében. Több mint tíz éven át itt készítette az ebédlő díszes mennyezetét, falburkolatát és bútorait, a lépcsőház gazdagon faragott elemeit. A breinzi mesterek hatása – az „ónémet stíl” – egyértelműen érezhető ezeken a munkákon.
Ádám báró fazekas és porcelánfestő tehetségét számos kerámia dísztárgy, valamint két színvonalas zöld mázas csempekályha is dicséri. Ezeket segédjével, Lakatos István désfalvi fazekasmesterrel együtt készítette. A válaszúti kastély mindmáig talán legpompásabb dísze a domborműves, színes cserépkályha. Kettő készült el, az egyik a válaszúti ebédlőterembe, a másik a gödöllői királyi kastélyba került.
Az elsőt Bánffy bemutatta az 1879-es székesfehérvári országos kiállításon, a nagy siker után pedig Ferenc József császárnak ajándékozta.
Előbb a budavári palotában tervezték elhelyezni, végül Gödöllőre került, ahol a királyi dohányzószobában állították fel. Évtizedeken át a Grassalkovich-kastélyban állt, ismeretlen körülmények között tűnt el onnan. A válaszúti azonban ma is ép, működőképes.
A kor gazdasági fellendülésével járó, növekvő lakberendezési igényeit a behozatal visszaszorításával, a hazai alkotók ösztönzésével kell egyre inkább kielégíteni – ez a gondolat vezérelte Ádám báró munkásságát. A lényegében a magyar historizmus iparművészetének alapkérdését érintő megoldások keresésében Bánffy személyes példával járt elöl.
Felismerte azt is, hogy a népművészet felfedezése segítheti a historizmus nemzeti vonulatának erősödését. Figyelemmel kísérte, bátorította Gyarmathy Zsigáné munkásságát, aki az 1885-ös budapesti országos kiállításon hatalmas sikerrel mutatta be nevezetes kalotaszegi szobáját, rádöbbenve arra, hogy a kalotaszegi népművészet felfedezése valami új, nagyon fontos folyamat kezdete lehet. Élete a 19. századi művészetkedvelő magyar főúr alakját és pályaképét mintázza. Mindennél hitelesebb alátámasztása annak, hogy Erdély főurai nemcsak mecénásokat, hanem művészeket is szép számban adtak a hazának.
A háború utáni dúlásokat a válaszúti kastély, a historizmus „összművészeti alkotása” sem kerülhette el.
Az 1944. októberi frontátvonulás során könyvtárát felégették, ingóságait széthordták, fegyver-, vadásztrófea- és gyermekjáték-gyűjteményének is nyoma veszett. Képtárából eltűntek a nagy méretű Melka Vince-képek, rajzaiból, úti vázlataiból sem maradt semmi, szerencsére ezek fametszetes áttételei – az Olt völgye, tusnádi fürdőépületek, a Szent Anna-tó – Morelli Gusztáv kliséivel anno megjelentek a Vasárnapi Újságban.
Innen halt ki 1945-ben – mondhatni, „önvédelemből” – báró Bánffy Ádám fia, Albert. Ma lakat és őr vigyázza a kastély szebb jövőről szóló álmát.
Kiemelt kép, fotó: Biró István
