Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, kiknek munkája, hitvallása, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak a most induló Nosztalgia-sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.
Négy évvel ezelőtt a szeptemberi Nőileg címlaposa Farkas Ibolya színművésznő volt, az erdélyi színjátszás meghatározó alakja. Örömmel vállalta, hogy ő nyissa beszélgető-vissztekintő sorozatunkat.
- Hol járt az utóbbi években, ahová bármikor visszamenne?
- Sopronba nagy örömmel és bármikor szívesen megyek vissza. Jártam még Görögországban, Korfu szigetén, ahol nagyon szerettem és nagyon jól éreztem magam, valamint Ausztriában, a tiroli hegyekben! Gyönyörű volt! Pár hete, szeptember elején Tunéziában nyaraltam a tengerparton, Suisse-ban, ami nagyon egzotikus, de egyszeri élmény marad. Örvendek, hogy oda is eljuthattam, de ez, valahogy nem az én világom.
A Sminkszoba nemsokára Svédországban lesz látható
- Milyen gyakran, milyen alkalomból jön össze a család apraja-nagyja?
- Igyekszünk minden alkalmat kihasználni és együtt tölteni. Most éppen a lányom – Dr. Lohinszky Júlia onkológus főorvos a Budapesti Semmelweis Egyetem 2-es számú klinikáján – és Réka unokám érkezését várom. A lányom egyetemi évfolyam-találkozóra jön és a születésnapját is most fogjuk együtt megünnepelni. Péter unokámmal is elég gyakran találkozunk. Mindkét unokám szívesen jön Erdélybe, szeretnek itt lenni. A karácsonyt kötelező módón mindig együtt töltjük, vagy itt Vásárhelyen, vagy Budapesten. Volt idő, amikor minden nyáron együtt nyaralt a család apraja-nagyja, ebből mára kinőttünk. Sajnos. Nehéz egyeztetni az időpontokat, na meg az érdeklődési körünk és a ritmusunk is más lett. Ez így van rendjén.
- Hogyan, mivel kapcsolódik ki?
- Természetesen olvasok és zenét hallgatok, sokat. Ez számomra szükséglet. Az igazi „hobbim” a sakkozás! Nagyon nagy koncentrációt igényel, és amikor játszom, az teljesen kikapcsol minden mást az életemből. Nem konkrét partnerrel játszom, hanem a számítógépemmel, de nagyon élvezem és nagy sikerélményt jelent, amikor én tudok mattot adni. Már elég gyakran sikerül.
- Mit emelne ki az elmúlt négy évből, amire szívesen emlékszik vissza?
- Ingmar Bergman Őszi szonáta című darabját említeném, amelyben Charlotte-ot, a világhírű zongoraművésznőt alakítottam a Soproni Petőfi Színház vendégeként. Életem nagy álmai közé tartozott, hogy egyszer egy Bergman-szerepet eljátszhassak és ez az álom megvalósult. Köszönet érte Pataki András igazgató, főrendező úrnak, aki felkért erre a szerepre. Akinek irányításával kitűnő hangulatú próbafolyamatban volt részem, szakmailag elkötelezett, igényes partnerekkel dolgozhattam, és sikerült egy magas színvonalú, a közönség elvárásainak is megfelelő előadást létrehoznunk. Ezt az előadást több mint ötvenszer játszottuk, nemcsak Sopronban, de Budapesten, Kisvárdán, Vajdaságban, Felvidéken, Erdélyben, mi több, még itt Marosvásárhelyen is, és mindannyiszor telt ház előtt. A nagy, színpadi élményeim közé tartozik! Boldog vagyok, hogy eljátszhattam.
- Szakmailag milyen időszak volt ez a négy év?
- Izgalmas, változatos, színes! A már említett Bergman-mű mellett még két nagyon jelentős és bonyolult szerep megformálására vállalkoztam. Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatában Emerenc szerepét játszhattam Kincses Elemér rendezésében, Marosvásárhelyen, a színház Kistermében. Ez az előadás a 75. születésnapom és a színpadon eltöltött 55 évem alkalmából került be a színház műsortervébe. Kissé fájó szívvel gondolok vissza erre az előadásra, mert mindössze hét alkalommal játszottuk! Telt házak előtt! Hogy miért került le a műsorról, arra nem tudok válaszolni, csak nagyon sajnálom! És nagyon bánt, hogy Berekméri Katus kolléganőm – aki néhány próbával átvette Tompa Klárától (akkor ő kisbabát várt) az írónő szerepét –, és bravúrosan megoldotta, azonban mindössze egyetlenszer játszhatta el! Szívesen gondolok vissza Láng Zsolt Sminkszoba című darabjának előadására Patkó Éva rendezésében, amit a Yorick Stúdióban játszottunk. Ebből a színdarabból egy nagyon újszerű, akár kísérleti előadásnak is nevezhető produkció született. Három idős prostituáltról szól, akiket meghívnak egy vidéki tévé Ősi mesterségek című adásába. Gondolom, ez mindenki számára izgalmas téma. Számomra legalábbis az volt. Még megemlíteném a Sopronban tartott egyhetes A művészi igazság keresése a színész alkotó munkájában címmel tartott mesterkurzusomat. Ingmar Bergman jelenetekkel foglalkoztunk, nagy lendülettel és jókedvvel. Végül, de nem utolsó sorban örvendek a Marosvásárhely városi tanácsa által nekem adományozott Pro Cultura 2015 Kiválósági Díjnak, amit Réka unokám vett át, mivel én akkor nem tartózkodtam az országban.
Egyik kedvenc
- Élete most milyen összefüggésben van a színházzal és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel?
- A színház az én örök szerelmem! Ez tart életben. Amíg szellemi és fizikai képességeim engedik, játszani szeretnék! Úgy érzem, van még mondanivalóm és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én dönthetem el, mit vállalok és mit nem. A Színművészeti Egyetemmel megszűnt minden kapcsolatom. Nem rajtam múlott. Sajnálom. Szerettem tanítani. És nagyon tudok örvendeni a volt diákjaim sikereinek. Úgy érzem, egy keveset én is hozzájárultam ahhoz, amit pályájuk során mostanáig elértek. Jó kapcsolatban maradtunk, szeretem őket és úgy érzem ők is szeretnek, illetve szívesen emlékeznek az együtt töltött éveinkre, a közös munkákra.
- Új színházi projekt még a tarsolyban…?
- Örömmel mondhatom, hogy most éppen egy svédországi turnéra készülünk a Sminkszobával. Szeptember 29. és október 9. között hat előadásunk lesz hat különböző városban, ugyanakkor október 13-án már Bukarestben játsszuk ugyanezt az előadást. Remélhetőleg itthon is látható lesz még. A 2019-es év még két gyönyörű szerep megformálásának a lehetőségét tartogatja számomra, de erről most még nem beszélnék, ezek még csak tervek, és nem szeretném idő előtt kikiabálni őket, mert ilyen értelemben egy kissé babonás vagyok.
- A szépség fogalma és ön kéz a kézben járnak. A 2014-es interjúhoz készült fotók 75 éves korában készültek, melyekről egy fiatalos, gyönyörű, csillogó szemű hölgy néz vissza. Hogy élte meg az évek múlását?
- Köszönöm ezt az értékelést! Pedig az idő múlásával nem nagyon foglalkozom. Ez hozzá tartozik az életünkhöz. Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a fizikai és szellemi képességeim megőrzése érdekében. Évtizedek óta minden reggel tornázom egy félórát, ezt akkor sem hagyom ki, ha történetesen hajnalban kell kelnem valamiért, és minden nap gyalogolok legalább egy órát. Élem a mindennapi életemet, ami néha nagyon sok problémát vet fel, de meg kell oldanom és igyekszem is megoldani. Az, hogy játszhatok, hogy gondolnak rám, hogy sokan megszólítanak az utcán és megköszönik mindazt, amit a színpadról nyújtani tudtam és tudok, az rengeteg energiát ad. Köszönet érte.
- Ha lenne módja megváltoztatni valamit eddigi életében, mi lenne az?
- Nem is tudom. Talán kevesebbet emészteném magam olyan dolgokért, amelyeken nem tudok változtatni, de visszatekintve az eddigi életemre, vállalhatónak tartom hibáival együtt.
