Ferencz Hunor: Az egyenrangú kapcsolatokban hiszek
Mindig önmagát adja. Őszinte. Udvarolni is egyszerűen szokott, nem beszéli ki a fehérnépeket a diszkrét helyen hordott alsóneműjükből. Csak megvillantja legendás mosolyát, és egyből kíváncsi lesz az ember lánya, ki rejtőzik a mosoly mögött. Ő Ferencz Hunor, Erdély egyik legtehetségesebb operatőre. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
– Számtalan televíziónál dolgoztál már operatőreként, ám kevesen tudják rólad, hogy újságírónak tanultál...
– Amikor leérettségiztem, még nem volt benőve a fejem lágya. Nem gondolkodtam én azon, mi lesz középiskola után. Nem akartam semmit csinálni, se dolgozni, se tanulni. Aztán úgy hozta a sors, hogy bekerültem a Csíki TV-hez, ahol vágó lettem, később filmezni is elkezdtem. Majd arra gondoltam, csak kellene tanulni valamit, a televíziózás és az újságírás pedig nem áll annyira messze egymástól. Így elmentem a szebeni egyetemre újságírás szakra.
– Az Egyesült Államokban is éltél. Mi vonzott oda?
– Amerika pár évvel ezelőtt egy álomnak tűnt. Volt egy törés az életemben, felmondtam Bukarestben az egyik televíziónál, és éppen szakítottam a nagy szerelmemmel. Az Amerikában élő nagybátyám akkor megkérdezte, miért nem jössz ide? Azt mondta, ha megkapod a vízumot, én kifizetem a repülőjegyedet. Nem hittem, hogy sikerülhet. Elmentem kérelmezni csóré zsebbel, és tíz évre egy szó nélkül megadták. Mesébe illett a jelenet.
– Miért jöttél haza?
– Rettenetes honvágyam volt. Rendkívül ragaszkodom a szülőföldemhez, itt vagyok „jó menetben“ igazán. Ugyanakkor Amerikából rengeteg dolog hiányzik, ami megvan Székelyföldön. Például a jó minőségű étel.
– Mi hiányzott még? Egy karalábéért nem költözik haza az ember.
– A közösség. Az itthoni emberek. Az amerikaiak nagyon másak, mint az erdélyiek. Felszínesek. Gyönyörű, hatalmas mosollyal kérdezik meg minden egyes találkozásnál, hogy vagy, de nem érdekli őket a válasz egyáltalán. Itthon, Erdélyben valós, tartalmas emberi kapcsolatok vannak.
– Téged mindenki megbízható, körültekintő, segítőkész embernek ismer. Így neveltek?
– Engem nem neveltek igazából sehogy, a gyerekkorom elég zivatarosra sikerült. De a tágabb környezetem, a rokonságom rendben volt, ugyanakkor elég hamar önállóvá is kellett válnom. Azt tapasztaltam, hogy a becsületes út a járható, még ha a mai világ nem is efelé mutat. Kis lépésekben haladni, szavahihetőnek lenni, nálam ez vált be.
– Imádod a jégkorongot. Honnan ez a hokimánia?
– Az életem be nem teljesült vágya, hogy nem lettem hokista. Elkezdtem edzésekre járni, de nagyon hamar kimaradtam. Gyenge fizikumú kisgyerek voltam, és nem is támogatott senki, csak a nagymamám.
– Filmet is készítettél a csíkszeredai hokicsapatról, a HSC Csíkszeredáról.
– Rendkívül szeretem a hokisportot, de annál tízszer jobban a csíki hokit. Az én fejemben a csíki hoki egyenlő a magyarságtudattal, a székely büszkeséggel.
– Mit tartasz a legnagyobb sikernek az életedben?
– A nagy sikernek még ezután kell bekövetkeznie.
– Mi az álmod?
– Szeretnék falun lakni és állatokat tartani.
– De az állatokkal folyamatosan foglalkozni kell. Le tudnád tenni a kamerát?
– Most azt mondom, igen. A jószágnak minden reggel és minden este el kell intézni a sorsát, ezt jól tudom. De úgy gondolom, nekem ez menne. Hiába, hogy blokkba nőttem fel, hároméves koromtól kamasz koromig minden nyarat falun töltöttem. Az egyik nagyszüleimnél, Háromszéken nagy gazdaság volt, a másik nagyszüleimmel egyfolytában az erdőn voltunk. El tudom ezt az életet képzelni magamnak. Csak meg kell találnom hozzá a megfelelő társat.
– Mit nézel meg először egy nőn?
– Az arcát. Az összhangot. Fontos a harmónia, és az, hogy okos legyen és kedves. Az sem baj, ha kicsit elérhetetlen. Nekünk, férfiaknak igenis kell az, hogy küzdjünk, udvaroljunk.
– A székely pasik szerinted tudnak udvarolni?
– Nekem nem okoz problémát a dicséret, vagy hogy virágot vigyek. Szívesen viszem vacsorázni is a páromat.
– Mit nem viselsz el egy nőben?
– Ahogy telnek az évek, sajnos egyre több tulajdonság van, amit nem bírok (nevet). De a legfontosabb, hogy ne legyen hisztis. Mindenkinek van rossz napja, de folyamatosan ne terhelje rá senki a rossz kedvét a környezetére. Külsőleg pedig, nagyon szeretem, ha egy nő ápolt, igényes, de nem szeretem a túlzásokat, ha például agyon van festve, vagy ha megfájdul a fejem az erős parfümjétől.
– Mit gondolsz a női egyenjogúságról?
– Nekem egyáltalán nincs szükségem arra, hogy a nő megalázkodjon előttem. Igenis legyen tartása, önbecsülése. Csak az egyenrangú kapcsolatokban hiszek. Jólesik persze, ha harmonikus, meleg otthonba érkezem haza, vagy ha vacsorával vár a párom, mert szívesen megteszi, hogy főz, de én porszívózom is, és mosogatni is szeretek.
– Férfiak gyöngye! Van még legalább tíz, ugyanilyen gondolkodású nőtlen testvéred?!
– Nincs, de szerintem nem szentírás, hogy mindent a nő végezzen! Az egyetlen, amit úgy gondolom, a férfi kell csináljon, az az autóvezetés, mert a tapasztalataim szerint mindenki jobban jár. De minden másban részemről mehet az egyenrangúság!
Fotó: Mihály László
Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra:
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak