Tanzánia, 1957. Louis B. Leakey antropológus egy elkötelezett személyt keres, aki fél éven át figyelné a gombei erdőkben élő csimpánzokat, elképzelései szerint ezáltal betekintés nyerhető a korai ember viselkedésébe. Színre lép a 26 éves brit titkárnő, aki mindig is Afrikába vágyott, szenvedélyesen szerette az állatokat, nyitott volt, kíváncsi és mérhetetlenül türelmes. Tudományos képzettséggel nem rendelkezett, de már rövid idő után egyértelmű volt: Leakey megtalálta a megfelelő embert.
Közeli rokonság
„Mostantól vagy átírjuk az eszköz és ember fogalmát, vagy a csimpánzokra is emberi lényekként tekintünk” – jelentette be Jane mentora, Louis B. Leakey antropológus pár hónappal később. A nagy mondatot viszont kemény időszak előzte meg, de állhatatosságával, kitartásával Jane oda jutott el, ahol még ember nem járt: a csimpánzok elfogadták, és nyíltan élték életüket előtte, körülötte, mintha a fiatal szőke nő is természetes része lenne világuknak.
Felfedezései teljesen átírták, amit addig tudtunk a főemlősökről, sőt – bármennyire furán is hangozzék – önmagunkról, mint a teremtés koronáiról szóló képet is árnyalták.
Jane írta le először, hogy képes eszközöket használni a csimpánz, vadászik, véresen, ha kell, húst is eszik, sőt, képesek szervezett támadást indítani saját fajuk tagjai ellen – akárcsak az ember.
Szinte testközelből figyelhette meg, hogy mennyire szoros az anya és gyermeke közötti kapcsolat, és megrázó képek bizonyítják: a csimpánzok képesek az együttérzésre. Szóval
kiderült, hogy nemcsak genetikailag, hanem viselkedésben is jóval közelebb állnak hozzánk, mint gondolnánk.
Egyébként Jane nem maradt tudományos képzettség nélkül: ritka kivételként, a hatvanas években előtanulmányok nélkül szerzett doktori képesítést nem is akárhol, hanem Cambridgeben. 2004-ben pedig a Buckingham Palotában a Brit Birodalom Dámájává nevezték ki Dr. Goodallt, mely egyenértékű a lovagi címmel.
Élet a terepen
Valahol azt írta egy tudós, hogy Jane nyomában egyre több nő kezdett dolgozni az etológia terén (pl. Diane Fossey és a hegyi gorillák), és mintha a nőkhöz nagyon „passzoló” és hálás terep lenne a főemlőskutatás. Talán mert nagyfokú és mély odaadás, türelem, beleolvadás szükségeltetik ehhez a munkához?
Jane-ért közben eljött a szerelem egy természetfotós személyében, gyermeket nevelt Afrikában, miközben egyre szerteágazóbb tevékenységet folytatott: írt és kutatóállomást épített ki Gombeban. Dr. Goodall a nyáron ünnepelte munkásságának 60 éves évfordulóját.
Mára a gombei kutatás az emberszabású állatok legrégebb óta tartó terepi tanulmányozása, a kezdetben kizárólag viselkedéssel foglalkozó vizsgálatok időközben interdiszciplinárissá váltak, és segítséget nyújtanak a vírus- és genetikai kutatásokban is.
Jane publikációinak listája terjedelmes, tudományos munkái mellett az egyik legnépszerűbb az önéletrajzi ihletésű Amíg élek, remélek című kötete, és írt gyermekkönyveket is, nem is egyet.
A Jane Goodall Intézetet 1977-ben alapította dr. Jane Goodall, főemlőskutató, környezetvédő, ENSZ Békenagykövet és Genevieve, San Faustino hercegnője, a csimpánzok és élőhelyük védelmének érdekében. Később tágult a kör, az intézet természetvédelmi törekvései mára az összes kontinensen számottevőek, bár továbbra is legismertebbek az afrikai országokban végzett közösségi programok. Az intézet egységben kezeli a természet- és környezetvédelem kérdését, célkitűzése a helyi lakosságot segítve, oktatást, egészségügyi ellátást, munkalehetőséget biztosítva vonja be ezeket az erdők és a benne élő állatok megmentésébe. Az intézet és a mellette működő ifjúsági környezeti nevelési program több mint 110 országban van jelen, köztük Magyarországon is. Egyébként Jane Goodall 2019-ben Budapesten, a Sziget Fesztiválon is tartott előadást, tízezrek előtt.
A nagyobb testvér feladata
Időközben az emberi tevékenység egyre inkább veszélyeztette a vadon élő fajok fennmaradását, így dr. Goodall csimpánzaiét is a fokozott erdőkitermelés. Jane elindult Gombeból és azóta utazik a világban, hogy elvigye minél több helyre az üzenetet:
a csimpánzokról, de más élőlényekről sem mondhat le az ember, a „nagyobb testvér”.
Élőhelyük megőrzése, az ott élő egyéb élőlények védelme nélkül ez nem lehetséges. Sőt, az ott élő ember alól is kifut a talaj, ha tovább tart az átgondolatlan erdőirtás. Lehet, hogy ma már a huszonnegyedik órában vagyunk. Ideje lenne hát hallgatni dr. Jane Goodallra, hiszen kevés hitelesebb szószólója van a természetes élőhelyek állapotának, megóvásuk kimondhatatlan fontosságának. Ő így fogalmaz: mindannyian felelősek vagyunk a bolygónkért.
Film: Jane – Egy élet a csimpánzok között (2017). A National Geographic archívumában több mint száz órányi soha nem látott felvétel rejtőzött a világhírű etológusról, melynek jelentős részét a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban rögzítették. A felvételek segítségével egy egészen különleges portré született a világ egyik legkedveltebb természetvédőjéről és legismertebb csimpánzkutatójáról. Kiderül például, hogy a nagy kaland elején még nem illett, hogy egy fiatal lány egyedül éljen a vadonban, így édesanyja is elkísérte Tanzániába. Láthatjuk Jane szerelmét, a természetfotós Hugo van Lawickot, később pedig, hogy milyen paradicsomi körülmények között nevelik egyetlen fiúkat. Közben pedig Jane mesél. Életről, halálról, spirituális körforgásról, az ember helyéről az élővilágban.
Fotó: Shutterstock
korábban írtuk
Gyógyította a természetet a koronavírus? – Ne áltassuk magunkat!
Valóban jótékony hatással volt a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet a természetre? Jótékony lehet-e az, hogy ugyan az elmúlt hetekben-hónapokban kevesebbet szennyeztek a világ gyárai, de újraindulásukat követően minden visszatér a régi kerékvágásba? Csökkent-e egyáltalán az emberek ökológiai lábnyoma a karanténban? Ezekkel a kérdésekkel kerestük meg Csibi Magor környezetvédelmi szakértőt. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)