„Utoljára 1943 decemberében jártam Gyalun, utána már csak az apám ment vissza” – meséli Barcsay Tamás, Gyalu örököse. „1944 nyarán egész kocsikaravánnal, 20–25 emberrel, kocsikkal, állatokkal, mindennel indult Gyaluból Gödöllőre, az anyai nagyanyám egyik kis birtokára.
Ma is megvan a lista, indulás előtt kinek mit adott át megőrzésre a faluban. Mégis akadtak gyaluiak, akik betörtek a kastélyba, és vittek, amit lehetett, állítólag az első szovjet katonák állították le a rablást és pusztítást.
Mesélték nekem, hogy még ma is megtalálhatók a kastélyból származó tárgyak egyik-másik gyalui házban. Eltűnt néhány családi portré is, többek közt egy dédanyámat, Bánffy Irmát ábrázoló, és egy nagyon szép Barabás Miklós-festményünk is.”
Barcsay Tamás
A háború előtt a Barcsay család háromlaki életet élt. Nyáron a gyalui kastély számított a főhadiszállásnak, ősszel Kolozsvárra, a Király utca és Minorita utca sarkán álló, a Bánffy-család tulajdonában lévő Toldalagi-Korda palotába költöztek – ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem része –, ahol a nagymama egy lakosztály felett rendelkezett.
Budapesten a Reviczky utcai Bánffy-palotában laktak, a két háború között pedig bérbe adták a lakások egy részét, többek között Karinthy Frigyes is ott vett ki albérletet.
A második világháború alatt Barcsayék először a Kelenhegyi úton béreltek villát, onnan a németek miatt kellett menniük, mert épp az ingatlannal szemben állt a japán nagykövet rezidenciája. A villát a későbbiekben lebombázták. Az ostrom a Károlyi-kerttel szembeni Mikes-házban érte a családot. A szülők elfogadták, hogy fordult a történelem kereke, semmi értékeset nem hoztak magukkal Gyaluból, de rengeteg kastéllyal kapcsolatos iratot igen. Sajnos a telekkönyvet nem, hátráltatta is ez a hiányosság a visszaigénylés folyamatát.
Talán 1947-ig reménykedtek abban, hogy újra jó irányba alakulhatnak a dolgok, aztán minden illúzió szertefoszlott.
A háború befejezése után az apa, Barcsay József a Magyar Rádiónál talált állást, barátjával, Bornemissza Jánossal együtt a külföld rovathoz kerültek, míg az új hatalom emberei ki nem söpörték őket. Aztán 1949-ig az amerikai nagykövetségnél dolgozott, rövid ideig sofőrként, majd a mezőgazdasági osztály munkatársaként. Sorsát azonban nem kerülhette el.
„Egyszer lement a boltba szöget venni, három napig nem jött vissza. Meghívták ugyanis vacsorára egy grófnőhöz, ahol jelen volt Szegedy-Maszák Lilly is, Szegedy-Maszák Aladár washingtoni magyar követ nővére. A nagykövet akkoriban adta vissza megbízatását a kommunista hatalomátvétel miatt tömegesen lemondó magyar nagykövetekkel együtt. Az apám mellett ülő hölgy elővett egy, a Washingtonban ragadt öccse által írt magánlevelet, odaadta apámnak azzal a kéréssel, hogy sürgősen tüntesse el. Valahogy megcsinálta, az apró darabokra tépett papírt a vécébe dobta.”
A rendőrség aznap este a teljes asztaltársaságot begyűjtötte, az Andrássy út 60-ba, az ÁVO székházába vitte őket.
Miután kihallgatták és összeverték, közölték Barcsayval: mi magát most megvertük, megfélemlítettük, menjen vissza a nagykövetségre, aztán jelentsen nekünk!
Mindenekelőtt azt akarták megtudni tőle, hogy tagja lesz-e Norvégia az akkoriban alakult NATO-nak. Ő persze mindenről beszámolt a nagykövetnek, megbeszélték, milyen információkat ad ki az ávósoknak. Hamarosan az amerikai kulturális attasé elfuvarozta a családot a határig, egy csempész pedig átvitte őket a határon. Húshagyó kedd volt, hatalmas mulatság az osztrák oldalon. Az osztrák-magyar határon már álltak az őrtornyok, de a rendszert még nem élesítették be.
Előbb Bécsbe, majd Salzburgba mentek, ahol egy beszélgetés keretében Barcsay József néhány ember előtt elmondta, milyen állapotokat hagyott Magyarországon. Néhány napon belül címlapsztori lett belőle a New York Timesban,
a Budapesten maradt Bánffy Katinka pedig egy éjszakán át az AVO „vendégszeretetét” élvezte. De nem sok hasznát vették, a fiának gondja volt rá, hogy édesanyja semmi érdemit ne tudjon róla. A 19. században született, lélekben mindig is ott élő idős hölgy pedig értetlenül nézte, micsoda goromba emberek között kellett töltenie azt a néhány éjszakai órát.
Fotó: Biró István
korábban írtuk
Gróf Bethlen Anikó: Kislány a rengetegben
Gróf Bethlen Anikó a család első gyermekeként született 1938 októberében Kolozsváron. Azért a kincses városban, mert abban az időben egy kis szanatórium orvosprofesszor tulajdonosának feleségeként ott élt édesanyja, Ferencz-Mihály Éva nagyobbik nővére. Az apa, gróf Bethlen Gábor Debrecenben végezte az agrárakadémiát, a Kolozsváron orvosnak tanuló leendő nejét is ott ismerte meg.
