A 2012. szeptemberi bejáráskor Barcsay Tamás a büszke gazda elfogultságával, történészhez méltó, gyermekkori élményektől és családi emlékektől gazdag tájékozottsággal mesélt a visszakapott gyalui kastélyról. „A bonchidai Bánffy-kastélyt is ennek a mintájára építették. Bánffy György 1701-ben itt tartotta a lányai menyegzőjét, nem vitte őket Bonchidára, mert az ottani kastélyt szegényesnek érezte” – utalt némi malíciával erre a történelmi villanásra, mintegy éreztetve, hogy a többszörös rokonság ellenére is maradt némi „elszámolni való” a két család között.
A nagyszülők – idősebb báró Barcsay Tamás és neje, Bánffy Katalin – az első világháború után román állampolgárként Erdélyben maradtak. Megélhetésüket elsősorban a gyalui szeszgyár biztosította, amely a két háború között is a család tulajdonában maradt, és kiválóan működött. Egy időre a román katonaság is beköltözött a kastély egyik szárnyába, de az azért még így is más világ volt: a román komornyik egyszer felháborodottan közölte Barcsay úrral, hogy az egyik tiszt borotválkozás közben eltört egy tükröt.
Az 1936-os halála után négy éven át senki sem járt Gyalun, fia, Barcsay József, aki korábban Horthy Miklós kormányzó kabinetirodájában dolgozott, 1941-ben, nem egészen negyvenévesen nyugdíjaztatta magát, hogy visszajöhessen Gyaluba, és rendbe hozza a gazdaságot.
„Többször mesélték a családban, hogy amikor megszülettem, egy öreg grófnő, Mocsonyi Lívia is meglátogatott. Rám nézett, majd sajnálkozva megjegyezte:
ezeknek a Barcsayéknak semmi sem sikerül. Anyámnak fogalma sem volt, mit akart ezzel mondani. Aztán apámmal együtt kiköbözték: arra utalhatott, hogy az örökösödés terén sosem segítette a sors a Barcsay-családot.
Nagyapám második felesége ugyan Brukenthal-lány volt, de báró Brukenthal Hermann a halotti ágyán minden vagyonát az evangélikus egyházra hagyta. Nagybátyám, Bánffy Miklós pedig egy hónappal a születésem előtt vette el régi szerelmét, Váradi Aranka színésznőt, akitől Bánffy Kató született. Addig a pillanatig az apám számított a Bánffy-vagyon és Bonchida örökösének” – mesélte Gyalu utolsó örököse.
A gyalui várkastély szalonja egykor és a beomlás után.
Kisgyermekként Barcsay Tamás a kastélyban töltötte a nyarakat, annak ellenére, hogy az anyja, a se nem nemes, se nem erdélyi Dezső Éva nem sok időt töltött Gyalun. Négy és fél évesként járt utoljára a kastélyban, túl sok mindenre nem emlékszik, arra azonban igen, hogy a kisebb bástyában volt az anyja hálószobája, mellette meg az övé. Az apja hálószobája egy hátsó bástyában volt, akárcsak az irodája. A gazdasági épületek lent voltak, Barcsay József telefonon értekezett az ott dolgozókkal, nagy csodálatot váltva ki apró gyermekéből.
A háború előtt háromlaki életet élt a Barcsay-család: Gyalu, Budapest és Kolozsvár volt életük színtere.
Nyáron a gyalui kastély számított a főhadiszállásnak, ősszel Kolozsvárra, a Király utca és Minorita utca sarkán álló, a Bánffy-család tulajdonában lévő – ma a Babeș–Bolyai Tudományegyetemé – Toldalagi-Korda palotába költöztek, ahol a nagymama egy lakosztály felett rendelkezett. Budapesten a Reviczky utcai Bánffy-palotában laktak, a két háború között pedig kiadták a lakások egy részét, ott élt albérletben egy ideig Karinthy Frigyes is. A második világháború alatt Barcsayék először a Kelenhegyi úton béreltek villát, onnan a németek miatt kellett menniük, mert épp az ingatlannal szemben volt a japán nagykövet rezidenciája. A villát a későbbiekben lebombázták. Az ostrom a Károlyi-kerttel szembeni Mikes-házban érte a családot.
A szerző és az új tulajdonos a gyalui kastély mellett
2013-ban, háromhetes távollét után hazatérve megrendítő látvány fogadta az örököst: az ebédlő leszakadt plafonjával mintha az egész örökség felelőssége zuhant volna a nyakába immár elviselhetetlen súllyal. Óriási gerendák feküdtek szanaszét a földön, s Barcsay Tamás egyszerre úgy érezte, a feladat meghaladja az erejét. Az a felismerés is csontig hatolt benne, hogy ha nem tudja megmenteni az épületet, az utókor őt hibáztathatja majd Erdély egyik legnagyobb és legveretesebb múltra visszatekintő várkastélyának elenyészéséért. A Kolozs megyei hatóságokkal való közös tervezgetésben fokozatosan magára maradt örökös érezte, nincs tovább: ősei várkastélyának sürgősen megbízható új gazdát kell keresnie. És 2014 elején kijelentette: „Nagy Elek megmentette a gyalui várkastélyt.”
Kiemelt képen: Nagy Elek, a gyalui kastély tulajdonosa és Barcsay Tamás / Fotó: Biró István
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak