Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, kiknek munkája, hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia-sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.
Négy évvel ezelőtti tavaszi számunkban Muszka Sándorral közöltünk interjút, amiből az derült ki, hogy inkább újságírónak, mintsem költőnek/írónak ismerik, amin igencsak csodálkoztunk, hiszen ő a „székely egypercesek atyja”, a Sanyi bá kötet szerzője. Sorozatunk jelen kiadásában őt kérdezzük.
– Lettél ismertebb az elmúlt négy évben? Mióta a Nőilegben megjelent az interjú veled, két köteted is napvilágot látott…
– Csak remélni tudom, hogy idővel egyre több irodalomkedvelő emberhez eljutnak a könyveim.
– Ha a gyerekednek az iskolában el kell mondania, hogy az édesapja mit dolgozik, szerinted mit fog mondani?
– Azt mondta, hogy író vagyok, de azt is mondta, hogy ezt az osztálytársai nem nagyon hiszik. Ezért, ha majd eljönnek hozzánk a barátai, megmutatja nekik azokat a könyveket, amelyeknek a hátoldalán ott az arcképem.
– A Sanyi bá, A lusta dög egyfajta űrt töltött be az erdélyi irodalmi kínálatban. A Szégyen című versesköteted tavaly jelent meg, nélkülözi a tőled megszokott humort, meg úgy egyáltalán bármiféle humort. Ahogy mi láttuk, a Szégyent érdeklődéssel fogadta a közönség, a kritika is dicsért. Neked mi a tapasztalatod, illetve szerinted mi a kötet népszerűségének a titka?
– Míg a Sanyi bá és A lusta dög nagyrészt a nevetésről szól, a Szégyen az érem másik oldala. Otthonok, korházak lakói, akiknek már esélyük sincs a gyógyulásra, ugyanis ők maguk a betegség. És nincs segítség, ugyanis saját démonjaival mindenkinek önmagának kell megküzdeni. Ezt a csatát ők elveszítették és kedvüket lelték a zuhanásban.
