– Csíkszépvízen, ahol élsz, miként vélekednek arról, hogy író/költő vagy? Nekem egy Dósa Zoltán – történet jut szembe: azt hittem, rendes ember, s kiderült, tanár.
– Nagyon kevesen tudják, hogy mivel foglalkozom. A legtöbb embernek szerintem az újságíró vagyok a nagy, fehér kutyával.
– Tíz éve jelent meg első versesköteted, az Ennyi ha történt. Ezt követte a Mi nem lóg ha áll, aztán jöttek a Múzsák, trágyásszekérrel. Beírtad magad az erdélyi kortárs irodalomba, de igazán népszerűvé a két kiadást is megért Sanyi bá című székely egypercesek tettek. Bántja-e a benned élő költőt ez?
– Nem bántja, mert meggyőződésem, hogy attól, amiért az olvasók ilyen nagyon szerették – szeretik Sanyi bá történeteit, humorát, semmivel sem lesznek sem rosszabbak, sem jobbak a verseim. Ezen túl meg van egy nem elhanyagolható hozadéka is a dolognak, hogy ezáltal azokhoz az olvasókhoz is eljuthatnak a verseim, akik egyébként nem, vagy csak ritkán olvasnak verseket. De a kérdés kapcsán hadd mondjam el, hogy sosem hittem volna, hogy ilyen sikeres lesz ez a könyv, ám úgy látszik, nagy szükség van humorra tájainkon. És igen, az is furcsa, hogy tudtommal Erdélyben utoljára a két világháború között jelent meg székely humorral operáló könyv. Úgy tűnik, sikerült betölteni egy űrt.
– Farkas Wellmann Éváról úgy tudni, hogy nem írja meg a rossz verseket. És te? Szerinted egyáltalán definiálható a jó vers fogalma?
– Én megírom a rossz verseket is, jobb esetben egy idő után kidobom őket. Rosszabb esetben, és sajnos volt rá példa, irodalmi lapban is közöltem belőlük. De ahogy telik az idő, egyre többet hevertetem őket. Az idő zseniálisan jó ítész. Bármely kritikusnál tisztábban látó. Számomra az a jó vers, de azt hiszem, ez prózára is érvényes, amelyik megszólítja az olvasóját, valamilyen érzelmet vált ki. Ha ez az érzelem nem az unalom, akkor az olvasó és az író is elégedett lehet: létrejött a kommunikáció.
– Legújabb köteted munkacíme A fehér cigány volt. Miért lett végül Magányos nőknek, bukott fiúknak?
– Sok címváltozat volt, A fehér cigány volt ebből az egyik, a Magányos nőknek, bukott fiúknak címet az utolsó percen találtam ki. Kerestem valamit, ami valamilyenképpen összefoglalja mindazt, ami ebben a könyvben van. A szóban forgó cím a kötetben található egyik vers egy sora. A vers azt veszi számba, hogy kinek is írnék én, és az utolsó előtti sora így hangzik: „Lehetne címe senkitől senkinek.”
– Mondod, Sanyi bát jókedvedben írtad, könnyesre is kacagja magát rajta az olvasó. Az új köteteddel is megríkatod az embert. Csakhogy ez, különösen a második rész, egy szomorú látlelet arról a jelenről, aminek – a te megfogalmazásodban – új hazát mosogatnak Angliában. A helyzet nem vidám, de mégis: nem látod túl sötéten a székelyföldi valóságot?
– A szóban forgó fejezet megírásakor az foglalkoztatott, hogy lassan nincs olyan székelyföldi család, amelyből egy - két ember ne dolgozna külföldön. Ez még nem is lenne baj, ha ezek a személyek nyugdíjasok lennének, de fiatalokról van szó. Azt is látom, hogy nagy részük már sohasem fog hazatérni. Ellenben még szándék szintjén sem látom azokat a gazdasági, politikai intézkedéseket, amelyek ezt a folyamatot megállítanák. Úgy gondolom, ennek pár éven belül katasztrofális következményei lesznek az erdélyi magyarság számarányára nézve, és nem csak.
– Ami Téged és az olvasóidat illeti, biztatóbb a helyzet, hiszen tavasszal egy újabb kötettel jelentkezel.
– Egy rövid, humoros prózákat tartalmazó kötet lenne, valamilyenképpen a Sanyi bá nulladik része, mely jelenleg A lusta dög címmel íródik. Ha elkészül, megtudhatjuk közvetlen írójuktól, Szilveszter Dániel, rossz anyagi körülmények között, nyomorogva tengődő flekkenfalvi költő és lírikustól, hogyan születtek a Sanyi bá -történetek. Továbbá bepillantást nyerhetünk a fent említett művész borzalmasan gyötrelmes mindennapjaiba is.
– Tehát újra sírva fogunk röhögni a nyomorúságunkon? Jut eszembe: két éve egy interjúban azt mondtad, nyaralni sem voltál soha, pedig szívesen írnál verset az adriai nyaralásodról is. Azóta változott valami?
– Azóta rájöttem, hogy én nem is vagyok úgymond nyaralós fajta, már csak abból adódóan sem, hogy gyűlölök utazni. Ha mégis vágyom valahova, az egy hegyi kalyiba, ahol sem áram, sem internet, csak az erdő, a kutyáim, a könyvek és én. Nagy álmom pár hónapot egy ilyen helyen eltölteni. Igen, azt hiszem, ez lenne az én Adriám.
Muszka Sándor: Hazamegyek
Milyen lassan jönnek a sörökA shotok mintha nem is lennénekMit írjak neked ha hajnalig nem jövökHol rontottuk el az egészet
A hangfalakból egy rekedtes dámaRikácsolja a vakreménytS míg elönti agyam a párlat a páraÁtlapoz mint egy lányregényt
Próbálok folyton nem rád gondolniKitalálnék bármit magamnakMeg tudnálak s magam is fojtaniElképzellek hát anyagtalannak
Nézem a cégér mellett az órátMit akar tőlünk hogyan tudjam megÉletünk szennyvízlefolyójátLehet hogy mégis hazamegyek
