– A Kaszás Attila-díjat közösségi tevékenységért is adják. Te milyennek látod a saját szereped a társulatban?
– Nagyon meglepődtem, amikor meghallottam, hogy jelöltek a díjra a kollégáim. De az első körben valahogy összekötöttem a betegségemmel, hogy talán azért. Aztán amikor már bekerültem a három esélyes közé, akkor lepődtem meg igazán. Rengeteg biztatást, támogatást kaptam. Ami talán fontos lehetett a társulaton belüli szerepemet illetően, hogy én hoztam össze a Tesztoszteron Zenei Alakulatot, a színházi zenekart, tavaly volt már 2-3 sikeres koncertünk. A színház 15 tagja lépett fel benne, hatan a zenekarban, a többiek pedig énekesként. Ugyancsak tavaly a Színház Világnapja alkalmából a kolozsvári színház színész-zenekarával koncerteztünk közösen, őrült nagy buli volt. Most is épp készülünk „feltámadni”.
– A szentgyörgyi színházban töltött tizenhárom év alatt melyek voltak azok a szerepek, amelyeket leginkább szerettél?
– Megérintett a Tamási Áron Énekesmadara alapján készült A csoda című előadás, több mint százharmincszor játszottuk, Móka szerepe nagyon mély nyomot hagyott bennem. De ugyancsak fontos munka volt a Rómeó és Júlia vagy a Barabás Olgával készült Partok, szirtek, hullámok előadás is, de a Zakariás Zalán rendezte A nap fiai és a Tesztoszteron is. Mindenik által maradtam valamivel. De persze van azért ún. „gyorsan felejtsük el”- lista is.
– Tavaly összefogott érted szinte az egész színházi szakma, több erdélyi városban is jótékonysági akciókat szerveztek a műtéted támogatására. Hol tartasz most a felépülésben, gyógyulásban?
– Agydaganattal műtöttek, jelen pillanatban gyógyszeres kezelés alatt állok. Azonban páratlan volt az az összefogás, amit értem tettek az emberek. Senkinek nem kívánom, hogy hasonló helyzetbe kerüljön, de ha mégis úgy hozza a sors, akkor szeretném, hogy azt a biztatást ő is kapja meg. Azt a rengeteg szeretetet, támogatást. Mert nekem valahogy nincs olyan erős hitem, semmiben, hogy mindenen áttörjön, de az emberektől olyan erős támogatást kaptam, hogy ez megerősített. Megerősített, hogy meg kell gyógyulnom. És az emberekbe vetett hitem is megerősödött.
– Mennyiben változtatott az életszemléleteden a betegség?
– Talán jobban figyelek magamra, másokra, érzékenyebb vagyok apró rezdülésekre, bajokra. Vagy jobban észreveszem azt, hogy hol kellene segíteni. Mert nekem is nagyon sokan és sokat segítettek. Egyébként mostanában kezdtem azon gondolkodni, hogy egyre jobban tisztelem a nőket. Kezdek rájönni, hogy a nők valahogy bölcsebbek, mint mi. Van valami mély tudás bennük, ami úgy kiegyenlíti a nyüves, nyavalyás férfit.
– Mit lehet tudni a magánéletedről?
– Hét éve van mellettem egy társ, aki nagyon sokat segített, hogy lábra álljak. Ő a mindenem, a támaszom, a legfontosabb ember számomra. Mindent neki köszönhetek az utóbbi egy évben.
– Mi most az a cél, amit mindenképpen szeretnél elérni?
– Leghamarabb nyilván az, hogy teljesen meggyógyuljak, tünetmentes legyek, és aztán az, hogy legyen egy gyerekünk.
– Frédi, őszintén kívánjuk, és szurkolunk Neked, hogy így legyen!
NÉVJEGY NAGY ALFRÉD – 1977-ben született Gyergyószentmiklóson. 2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, azóta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja. Díjai 2003 – legjobb drámai páros díja, ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál, Sepsiszentgyörgy 2009 – A Fiatalok Kisvárdáért szervezet Őstehetség- díja – Magyar Színházak XXI. Fesztiválja, Kisvárda 2014 – Kaszás Attila-díj Életének 43. évében, 2020. március 23-án Nagy Alfréd elhunyt. Szerdán, március 25-én helyezték őt örök nyugalomra a sepsiszentkirályi unitárius temetőben. Tőle veszünk most búcsút, Isten veled!
Fotó: Mihály József
