Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre vagyunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi lapszámunkat is újraolvashatjátok.
– Mivel telnek a napjai?
– Mindig igyekszem hasznosan tölteni az időt, sokszor bokszolva magammal, hogy minden, amit adott napra beütemeztem, vállaltam, bele fog-e férni. Sokszor jut eszembe a kollégám mondása, „ja, ha nem elég a 24 óra, kelj fel két órával korábban’’.
– Fakertben a kötelező napi feladatokon kívül, leginkább a Vörös Kereszt és egy gyermekotthon szolgálatában tevékenykedek. Tizennégy különböző korú gyermek lakik az otthonban. Mindenkit támogatunk, hogy képességének és tehetségének megfelelően a legjobbat hozhassa ki magából. Sikerült például egyik lányunk számára ingyenes oktatást kapnunk az aradi magánegyetem orvosi karán. Most orvosként dolgozik egy temesvári kórházban. Az otthonban lakók láthatóan valóban otthon érzik magukat. Akik kikerültek, megállják helyüket az életben, visszajárnak, házasság után családostól.
– Az elmúlt időszakban pedig, bár betartottam a szabályokat, de nem zárkóztam be. Amikor kijárási korlátozás volt, minden nap beírtam a nyilatkozatba, hogy mezőgazdasági munkára megyek, 7 km-re Aradtól. Ez igaz is volt, mert a kisállatokat naponta etetni kellett és a kerti munkákat is el kell végezni. Az adott helyzetet próbálom minél jobban kihasználni.
– Ki a rászoruló ma Romániában, ha össze kellene foglalnia…
– Azt hiszem, elsődleges szükség lenne felismerni és elismerni, hogy sok halmozottan hátrányos helyzetben levő személy, csoport él velünk, közöttünk. Nem szeretnék jogszabályi hiányosságokba bonyolodni, amik gátolják a rendszer működését, mert most sürgősen menteni kellene a menthetőt. Településenként mások a szükségletek. Egyes helyeken sok az idős, beteg, segítségre szoruló ember, a fiatalok elvándorlása miatt is. Tetézheti a bajt, ha a gyermekeket otthon hagyták az idős nagyszülőkkel. Máshol sok a munkanélküli, esetleg mélyszegénységben élő romák. Várostól távol, ahol csak mezőgazdasági munkából élhetnek, a fagykárok, kevés csapadék, értékesítési nehézségek miatt kerülhettek halmozottan hátrányos helyzetbe az ott élők. Ezért minden településen a helyzet felmérésére lenne szükség. Az eredményekhez képest prioritizálni lehetne sürgősség szerint a megfelelő megoldásokat.
Ha rászorulókra gondolok, anyagi, lelki vagy mindkét problémával küszködőkre, sajnos nagyon sokan vannak. Az anyagi javak hiánya, előbb-utóbb lelki problémákhoz, megbetegedésekhez vezet.
A pandémia miatt sok munkahely szűnt meg, és a helyzet csak rosszabbodhat. Ruházati cikkeket szinte senki sem vásárol, a szolgáltatásokat nem igénylik. Raktárra senki sem fog gyártani. A munkanélküli segélyek kicsik, korlátozott ideig adhatók, a szociális segély még sokkal kevesebb, nem biztosít emberi méltósághoz illő életmódot, pedig az alkotmányban írva vagyon.
– Szintén a pandémia miatt az oktatási, egészségügyi és szociális intézmények is korlátozottan működnek és tartok tőle, hogy nincs együttműködés az egyén egységes kezelésében.
– Komoly szociális hálót épített munkája során a szórványban, legutóbb 2018 januárjában beszélt sikerekről, nehézségekről. Ma mire lenne égető szükség?
– Az adott helyzetben úgy gondolom,
nagy szükség lenne tanácsadó központokra, kisebb településeken jól felkészült tanácsadókra, akik hitelesen tudnák irányítani a rászorulókat azokhoz az intézményekhez, amelyek orvosolni tudnák (lennének kötelesek) a felvetett problémákat.
– Minden helyi forrást – civil szervezetekét, önkormányzatokét – fel kellene mérni és rendelkezésre bocsátani, gyorssegély, vagy bármi más formában, hogy a valóban rászorulók megkaphassák a halmozott hátrányból való kijutás esélyt.
– Hiszem, hogy minden jónak és rossznak gyökere az oktatás vagy annak hiánya. A tudáshiányra és lelki fogyatékosságra nincs mérce, de nagyon romboló hatásai lehetnek egyén és társadalom számára is. A hazai TV-csatornák naponta ontják az olyan híreket, amelyek lelki válságból eredő tettekről és következményeikről szólnak. Ezért sokkal többet kellene tenni az oktatás érdekében. Tudatosítani kellene, hogy forrásként a nap 24 órája egyaránt áll rendelkezésre tudósnak és hajléktalannak, és hogy a rendelkezésre álló idő felhasználásának módja különbözteti meg leginkább az embereket.
– Létezik instant megoldás…?
– Hasznos tevékenységeket pandémia alatt is lehet végezni, esetleg nem képesítésnek megfelelőt, de szükség törvényt bont, és az önbecsülésnek is jót tehet ha valaki pozitívan áll az új kihívásokhoz. Igaz, meg kellene szervezni, esetleg közmunka formájában, és tisztességesen megfizetni. Nagy szükség lenne arra, hogy az emberi tevékenységet értékeljük, a társadalom minden szintjén a szeretet, az egymás iránti tisztelet, a megbecsülés irányítsa. Ha az ember szeretetből cselekszik, a gondviselés mindig hozzáad annyit, amitől az ember azt tudja hinni, hogy az eredmény csak úgy, magától jött.
– Rendezi tehát még a Fakerten lévő családi birtokot, azt a sok gyümölcsfát, amiről beszélt pár éve a lapunkban. Mit kezd a gyümölccsel?
– Én úgy érzem, hogy Fakertben lélek van. Nemcsak házi kisállatok, de rengeteg veréb, vadgalamb, feketerigó és – régóta – egy fecskecsalád. Most metszették a fákat, és a szakember azt mondta, hogy tetszik neki, szép gyümölcsös lett belőle. Az égiek határozzák meg minden évben, mi fagy meg, és mi terem. Tavaly alma és körte volt sok. Minden gyümölcsöt elajándékozok. Kap a gyermekotthon, az aradi szomszédok, barátok. Amikor tiltakoznak, mindig említem, hogy van, amit nem kaptunk. Ha pedig kaptuk, tovább kell adni.
– Megváltozott mindannyiunk élete az elmúlt évben. Van valami, ami önnek hiányzik a megszokottból?
– Az hiányzik a legjobban, hogy az adott helyzetből nem próbálunk valami reményt keltő irányba elmozdulni. Üresek a fodrászatok és egyéb szolgáltató egységek. Megszokták a távoktatást és az oktatás is néha kívánságműsorrá lett. Negyedikes gyermekről mondják, hogy nem jár iskolába, mert a tanító néni várandós, és engedélyezték, hogy távoktasson, szintén tanár kérésre távoktat. Ha nem lett volna pandémia, akkor is megengedték volna ezt?
Nem tudom, hogy a vírus szándékos beavatkozás-e vagy sem, de akiknek érdekük, nagyon jól ki tudták használni az elidegenítésre, az egyformává gyúrásra.
Remélem, hogy senki sem felejti el, hogy az ember egyszeri és megismételhetelen, és hogy mindenki meg akarja tartani az egyéniségét, különbözőségét, és hogy csak a különféleségben lehetünk egységesek.
Hiszem, hogy minden helyzetből van kiút. Ebből a helyzetből csak összefogással tudunk kijutni. Én a mesebeli kisegér szerepét igyekszem betölteni, és amennyire erőmből, tudásomból telik, akkor és ott szeretnék lenni, ahol szükség van.
– Ha valamit megváltoztathatna eddigi életében, mi lenne az?
– Több nyelvet tanulnék. Románokkal, németekkel éltünk együtt. Az ők nyelvüket tanultam meg, az iskolában pedig franciát. Fontosnak és hasznosnak tartom, ha az embertársamat meg tudom tisztelni azzal, hogy anyanyelvén köszöntöm, szólok hozzá. Aradon az idősebb korosztály még három nyelvet beszélt, tisztelték egymás ünnepeit, hagyományait. Édesanyám arról mesélt, hogy falujukban az ortodoxok és katolikusok – papjukkal az élen – lobogókkal elkísérték egymást a falu széléig, amikor gyalog, csoportos zarándoklatra indultak. Mára szétszéledtünk a nagyvilágban, akik itt maradtunk, idegenek vagyunk. A közösség, a szokások és hagyományok hiányoznak, az a tudat, hogy a közösségben mindenki biztonságban érezte magát. Tudta, hogy bármilyen szükségben számíthat a szomszédra, a munkatársra, a munkahelyi vezetőre. Sajnos nem rajtam múlik, de ezt szívesen visszahoznám.
Fotó: Kiss Bea
A Nőileg magazin 2018. januári lapszáma
Friss lapszámunkat alább kérheted:
