Oltári férfiak Simó Gáspár, a boldogságfelelős

Emlékszem, gyerek-, illetve tinédzser koromban a különböző rendezvényeken, városi méretű eseményeken valósággal irigykedve néztem rájuk. Ahogyan kihúzták magukat abban a homokszínű ingükben, büszkén viselték a nyakkendőt, és olyan tudatosan tisztelegtek, ujjaikat feltartva, olyannak láttam őket, mint valami titkos társaság tagjait. Most, hogy Simó Gáspár, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium lelkivezetője, – aki több mint húsz éve foglalkozik cserkészettel, – mesélt annak rejtelmeiről, meggyőződésem, hogy valóban titkok tudói ezek az emberek – kortól függetlenül.

– Mikor és hogyan kerültél először kapcsolatba a cserkészettel?

– Gyulafehérváron, 1998-ban, hatodéves kispapként kezdtem ismerkedni a cserkészettel. A cserkészet „lángját” Kerekes László, a legifjabb püspökünk hozta be a teológiára. Tanárunk volt, egyházjogot tanított. Tudtam, hogy foglalkozik cserkészekkel, de nem tudtam, hogy mit csinálnak, így hát nem is érdekelt. Így van ez a latin mondás szerint is: Ignoti nulla cupido – azaz

amit nem ismerünk, azután nem vágyódunk. Egy szombaton azonban elmentem egy kirándulásra

(utólag tudom, hogy az túra volt, mert az egynapos kiruccanást így nevezzük, a többnaposat portyának), ami felcsigázta bennem az érdeklődést. Profi módon meg volt tervezve az a túra: volt ismeretszerző része, akadálypálya, kincskeresés, és egyből érdekelni kezdett a cserkészet, s jelentkeztem is.

– Azoknak, akik nem tudják, hogy mit lehet tanulni, kapni a cserkészettől, tudnánk egy rövid, átfogó képet adni?

A cserkészet szellemiségét, lelkiségét a tíz cserkésztörvény és fogadalom szövege alapján lehet megérteni. A cserkészet megálmodója, alapítója Robert Stephenson Smyth Baden-Powell volt, akit röviden „Bi-Pi”-nek nevezünk.  Bi-Pi brit katonatiszt volt, aki miután visszavonult, 1908-ban megalapította azt a mozgalmat, mely ma a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma. Ma a világ 216 országában működik a cserkészet, és mintegy 300 millióan tettek cserkészfogadalmat. Ő gyakorló katonatisztként megfigyelte, hogy a fiatal fiúk – ha feladatot, megbízatást kapnak – milyen lelkesen és hatékonyan tudnak segíteni a felnőtteknek. 

Megfigyelései alapján meggyőződésévé vált, hogy

a fiatalokat képezni kell, nekik megbízatásokat kell adni, mert nagy dolgokat képesek tenni a társadalom javára,

s eközben önértékelésük fejlődik, magatartásuk célirányosabb lesz. Cserkész körökben nagyon sokszor felelevenítjük Bi-Pi utolsó üzenetét, ami nekünk a lelkiségünk, szellemiségünk irányadója. Ebből idézek pár mondatot: 

Legyetek elégedettek azzal, amit kaptatok, és használjátok föl a lehető legjobban. Nézzétek a dolgok derűs oldalát, ne a borúsat. Az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, ami tőletek telt. Legyetek készen a boldog életre és a boldog halálra!”

Ehhez persze örökös tudatosság, folyamatos munkálkodás, önképzés kell. Ezért van, hogy a jelszavunk: Jó munkát! Ezért van a szövetségünkben állandó vezetőképzés. Nos, a cserkészetről, történetéről, szellemiségéről lehet beszélni, de, hogy igazából mi a cserkészet, azt csak az érti meg, aki részt vesz a cserkészprogramokon. Például eljön egy éjszakai túrára, vagy kenyeret kell süssön kint a természetben, vagy végigmegy egy akadálypályán.

Aki azt mondja: „gyermek dolog”, az nem értette meg, hogy a cserkészet a boldogulás ösvénye, egy tartalmas életforma,

melynek megélése egy teljes életet követel.

– Mit gondolsz, mi a legnagyobb pozitív hozadéka a felnövekvő ifjú cserkésznemzedék számára?

– Azt gondolom, hogy a fiatalok számára legfontosabb, hogy elsajátítanak egy egészséges értékrendet, s kapcsolatba kerülnek egymással. A tíz cserkésztörvény értelmében az egyeneslelkűséget, felelősségvállalást, engedelmességet, szolidaritást, szolgálatkészséget, környezettudatosságot, takarékosságot, önuralmat gyakorolják. A foglalkozások által önismeretet, gondolataik és érzelmeik kifejezését, azok vállalását, önmaguk és egymás elfogadását tanulják meg, továbbá kialakul köztük egy bajtársiasság, egy jó baráti kapcsolat. Egymást számon tartják, támogatják, s ami nagyon fontos: a sok-sok közös élmény egy életre gazdaggá teszi őket. 

Most, amikor végignéztem több év fotóit, kacagott a lelkem. Nem győzök hálálkodni a jó Istennek a sok együtt töltött időért, együtt megélt szép élményekért. Én biztos vagyok benne, hogy ezzel cserkészeim is így vannak. 

– Mesélj egy kicsit a jelenlegi csapatodról! Hányan alkotják, milyen korcsoport?

– Jelenlegi csapatom, a 126. számú Kájoni Jánosról elnevezett cserkészcsapat gondolata 2003-ban fogantatott. Abban az évben helyeztek át Brassóból Csíkszeredába a Segítő Mária Gimnáziumba lelkivezetőnek. Mivel bennem égett „láng”, a sok szép élménynek, a brassói cserkészkedésnek is köszönhetően, természetes volt, hogy ennek fényét, melegét itt is meg akarom osztani a fiatalokkal. Így született meg tizenkilenc fiatal  fogadalmával csapatunk, melynek tagjai azóta is (2-3 ember kivételével) a mi iskolánkba járó diákok közül kerülnek ki. Sok-sok fiatal lett csapatunk tagja a 18 év alatt. Jelenleg 78 fogadalmas cserkész, 29 újonc alkotná a csapatot. Ilyen ígéretes soha nem volt a csapat élete, csakhogy beütött a krach. Hiszem és remélem, hogy csapatunk életének ez a „koronázás” nem okozza vesztét.

– A járvány előtt, normál körülmények között milyen gyakran találkoztatok, és miből állt egy ilyen találkozó?

– A csapat több kiscsoportból, úgynevezett őrsből tevődik össze. A gyerekek, fiatalok évfolyamonként külön őrsökbe járnak. Minden őrsnek őrsvezetője van, akik hetente tartottak foglalkozásokat. Egy találkozó nagyrészt a próbarendszerhez igazodik, de minden foglalkozáson van ima, egy „hogy érzem magam, mi történt velem?” körkérdés, majd játék, ének, ismeretanyag-közlés játékos formában és szervezési megbeszélés. 

– Ezeken a rendszeres találkozókon kívül évente többször táborokat, programokat szerveztek. Hogyan épülnek fel ezek?

– Állandó nagyobb programjaink a csapaton belül a toborzás, ezt követi egy élményekkel tele meseerdő program, egy őszi túra, egy másfél napos csapatösszerázó képzés, a 3-4 napos téli tanyázás, a tavaszi túra, a CSELEN (CSErkész LElkiNapok), majd a próbáztatás és a nyári nagytábor. 

Szokott lenni még filmklub, karácsony előtt őrangyalportya, megemlékezéseken való részvétel, felkészítő a próbáztatásra, az iskolaszintű adventi koszorúfonásra szoktunk betanuluni egy kis jelenetet, műsort. Nagy program volt még csapatunk életében az Egyházmegyei Ministráns Tábor megszervezése, levezetése. Papkollégámmal, Tamás Huba atyával, valamint két nővérrel, Fidelisszel és Erikával több évig együtt szerveztük ezt a 9-10 napos rendezvényt, külön lányoknak és fiúknak. 

– Fiatalokat vezetsz, előttük jársz az élet adott területén. Te hogyan látod, egy mai fiatal szemében milyen egy hiteles ember?

– Hogy ők kit tartanak hitelesnek, arról őket kellene megkérdeznünk. Szerintem egy hiteles ember kiegyensúlyozott.

Törekszik értékek vonzásában, értékek mentén élni, küzd a maga gyengeségeivel, korlátaival, meri vállalni azokat.

Szemmel tartja erényeit és bűneit, de egyik felé sem hajlik. Megítélésem szerint az erényesség felé való elhajlás gőgössé, büszkévé és hozzáférhetetlenné tesz, a bűn felé hajlás pedig erkölcstelenné, jellemtelenné, züllötté, céltévesztetté. Az hiteles, aki ennek tudatában az erényeket gyakorolja, de azokkal nem hivalkodik, nem kürtöli világgá, ugyanakkor a gyarlóságait beismeri, igyekszik magán javítani, mer bocsánatot kérni, s szívesen megbocsát. A hitelességhez még hozzá kell tartozzon az is, hogy az ember áldozatot vállal másokért, olyanokat, amikből neki semmi haszna nem származik. Szóval a hiteles ember elsősorban nem önmagának él, hanem másokért, mások örömére, javára, épülésére.

Tudja, hogy nem képes mindenre, együtt kell működnie másokkal, s együtt sem vagyunk elegek, rászorulunk a jó Istenre.

– Mi az a legfontosabb lecke, amelyet te személyesen tanultál a cserkészettől?

– Mit is mondjak? Köztük nem érzem, hogy 51 évesen felnőtt, tanár és pap vagyok. Úgy érzem, gyermek maradtam. Köztük nem kell a szerepeket feltúrázott mértékben játszani, elég, ha emberséges vagy, aki a maga felismert és vállalt hivatását próbálja szelíden, derűsen, lelkesen élni.  

A cserkészet megtanított lehajolni a kicsikhez, csodálni a szép természetet, a másik ember lelki szépségét. Egyik cserkésztalálkozó előtt egy idős tanárral beszélgettem, akinek elmeséltem, hogy milyen program áll előttem. Ennek kapcsán Balázs Lajos tanár úr mondta az azóta lelkembe vésődő, megerősödő tudatot: „A pedagógus boldogságfelelős.” Ezt a leckét a cserkészet adta fel nekem. Tanulom, hogy taníthassam.

Friss lapszámunkat alább kérheted: