• Fotó: Mihály László
Az egyesület által minden év májusában megszervezett Édesanyák Hete másnapján találkozom Beával. Luca lánya otthon tanul, a középső gyerekét, Istit épp szülinapozásra vitte, kisebbik fia, Bandi a nagyszülőknél alszik épp, ő pedig szívesen mesél az egyesületi életről, arról, hogy miért is tartja fontosnak, hogy évek óta ezzel is foglalkozzon a család és a munkahely mellett. Az Édesanyák Hete az egyesület egyik legnagyobb rendezvénysorozata, de ezenkívül még számos foglalkozás, program, találkozási lehetőség áll a csíki édesanyák rendelkezésére az egyesület szervezésében.
Önkéntes munka
Tiboldi (leánykori nevén Péter) Bea 1976 októberében született Csíkszeredában. Általános iskolai tanulmányait az egykori 11-es iskolában kezdte, majd a rendszerváltás után a József Attila Általános Iskolában szívta magába a tudást és a „József Attilá-s” szellemiséget – osztályfőnöke és az iskola igazgatója, Borbáth Erzsébet irányításával. Mint mondta, az iskola mottója mély benyomást hagyott benne, és
azóta is hiszi, hogy „Dolgozni csak pontosan és szépen, Ahogy a csillag megy az égen, Úgy érdemes!”.
Ez után a Márton Áron Gimnázium idegen nyelv osztályán végzett, majd 1997-ben Bukarestbe felvételizett egyetemre, hungarológia szakra. Általában a reáltudományok érdekelték, a nyelvtan, a logika, a táblázatok világa, ezért visszakanyarodott a számok világához. A mesteri fokozat megszerzése után Budapesten élt, 2005-ben költözött haza Csíkszeredába, és az akkor megnyíló OTP Banknál kezdett dolgozni. „A hétéves bukaresti peregrinációból öt évet dolgoztam egy multinacionális cégnél, ahol a már örökölt szervezkedési tulajdonságaimat tudtam hasznosítani és továbbfejleszteni. Ott egy nagyon komoly szervezeti kultúra volt érvényben, nagy hangsúlyt fektettek cégen belül az alkalmazottakra, a fejlesztésükre, motiválásukra, sőt az emberi kapcsolatokra is. Megtanultam egy rendszert, kialakult bennem az átláthatóságra való törekvés, a munka szeretete és pontos elvégzése. Sosem csalódtak bennem, egyedüli magyar voltam az egész épületben, mindenki a tenyerén hordozott, szerettek, és a mai napig érdeklődnek felőlem ezek a kollégáim. Időközben férjhez mentem, megszületett a kislányom 2008-ban. Kint laktunk Csíksomlyón, és azt vettem észre, hogy mindenki egymagában megy, mintegy szemellenzővel »vágtatnak« az anyukák a babakocsival, és én is ugyanúgy. Bukarestben már régóta működött a magyar diákszövetség, tudtam, hogy egy hasonló csoportot más témakörben könnyűszerrel meg lehet valósítani a megfelelő módszer ismeretével, elegendő kitartással pedig fenn is lehet tartani. Így született meg a második gyermekünk érkezése előtt a fészekrakó periódusban a »csíkianyák« levelezőlista 2009 októberében, egy virtuális porond, ahol az édesanyák meg tudták osztani egymással gondjaikat, tapasztalataikat. Személyes, kedves és nagyon használt lehetőség volt ez akkor az éppen babázó szülőknek, családoknak, ott már
elindult egy olyan folyamat, amelyben kialakult, csiszolódott kinek-kinek a közösségi tudata, a valahová tartozás jóérzése
szűkebb-tágabb társadalmunkban. Aztán kialakult az igény a személyes találkozásokra is, és ezzel mélyültek a kapcsolatok. Csak kitartás kellett, és folyamatos visszacsatolás, érdeklődés, vállveregetés, hogy jól csináljuk, vagy egyáltalán folytassuk-e ezt a »mozgalmat«, megerősítés abban, hogy hiánypótló ez a tevékenység, hogy találkozgassunk, beszélgessünk, közös programokat szervezzünk szülőkkel, gyermekekkel egymásnak, egymásért. Voltak tematikus programok is, mikulásozás, adventi kézműveskedés, farsangi bálok, szülinapozások stb.”– elevenítette fel a kezdeteket.
A kitartás a kulcs
A két gyerek, család mellett javarészt éjszaka foglalkozott a csíkianyás ügyekkel. Mint mondta, nem akarta átvállalni a Csíki-medencében élő magyar családok anyai teendőinek koordinálását, és sulykolóan erőltetni egy irányt, hanem egy lehetőséget kívánt biztosítani arra, hogy az anyukák megtapasztalják azt, hogy könnyűszerrel lehet a családon túl közösségben tevékenykedni, jót tenni, akárcsak egy nagycsaládban. „Fejlődött az elképzelés, különböző helyekről kerestek meg, hogy jó lenne hozzászólni egyes törvénymódosítási javaslatokhoz, és akkor erősödött meg bennem a gondolat, hogy fel kellene vállalni a jogi személyiséget. Egyre csak azt tapasztaltam, hogy
a gyermeknevelési időszak alatt hihetetlenül bátrak és kreatívak az édesanyák, sokan ekkor önállósulnak a munkavégzés terén, innovációkkal lépnek elő, alkotnak, létrehoznak.
Így született meg hivatalosan a Csíki Anyák Egyesülete 2011 márciusában. Nagyon sokan segítségünkre voltak akkor az alapszabály összeállításában is, rengeteg barátot, ismerőst kérdeztem meg, hogy még milyen célkitűzéseket szőjünk bele, hogy ne kelljen időközben módosítani. Akkor mindenki lelkes volt, mint ahogy minden újdonságra felfigyelnek az emberek. Aztán idővel lankadt az érdeklődés, esetleg a tempó intenzitása, a sok-sok program megszervezéséhez szükséges energia hiánya, a félreértések eltávolodáshoz vezettek, nőttek a gyermekeink, elmaradtak egyes emberek. De jöttek újak, erősödtek a régiek, és mindig volt, van mozgás az egyesületben, mindig vannak újabb megvalósításra váró ötletek, nem lehet leállni, a meglévő, havi szinten fenntartott programokat vinni kell, mert igény van rájuk. Az biztos, hogy mindenki felett engem foglalkoztatott a legmélyebben, hogyan tudjuk összefogni a kis közösséget, mit tudnánk még létrehozni, ami nincs a városban, ami hiánypótló lehet, és a Böjte atya által egyesületünk rendelkezésére bocsátott Müller utcai helyszín nagy szerepet játszott ezek megvalósításában: a
zenebölcsődék, zeneovik, az anyukás találkozások, kórházlátogatások a kismamáknak, de gyászfeldolgozó csoportok is vannak, varrogatás, kézműveskedés is.
Tulajdonképpen ezeket bárki kivitelezhette volna, akinek van egy kevés ideje, vagy erre elhivatottságot érez. Nem gondolom, hogy különleges személy vagyok ettől, de bennem volt az a kitartás akkor pillanatnyilag, és foglalkoztam a dolgokkal, véghezvittem.”
Az élet része, egy hét, egy év
Kérdésünkre, hogy mi a legfőbb motivációja, hogy továbbra is tevékenykedjen az egyesület élén bizonyos értékek mentén, illetve hogy mitől tud aktívan működni évek óta az egyesület, elmondta, hogy aki bekapcsolódik, annak a CsAkEgy alapvető irányelvei fontosak. „Egy egyesület célkitűzései nyilván az egyesület megálmodója értékrendjének, az alapító tagok gondolatainak folytatása, mert csak így működhetnek ezek a dolgok, így érezhetjük jól magunkat benne, olyan ez is, mint egy család. De azok, akik csatlakoztak az egyesületbe, akik ott voltak végig velünk, ugyanúgy értékelték, hogy lényeges dolgokról szól a munkánk.
A kötődő nevelés elvei, a babahordozás, az igény szerinti anyatejes táplálás nem volt új dolog számunkra, mert tapasztaltuk kismamaként, hogy a mi gyermekünknek ez a legjobb.
És ezekkel a célokkal élni és folyamatosan ezekért pedálozni, dolgozni nem nehéz, mert az életünk része. Nyilván van már egy jól bejáratott éves programsorozatunk is, ezek ismétlődnek, mert igény mutatkozik rájuk.” Hozzátette, például az Édesanyák Hete mindig túllendíti egy-egy évre, amikor sok várandós, szép édesanyát lát, akik elhozzák gyerekeiket, párjukat is a rendezvényre. Ilyenkor számára kiteljesedik az egész év. Egy hét, egy év. De nincs pihenés, már gondolkodik, hogy a jövő évi rendezvényre milyen előadókat hívjon, konferenciákra jár, hogy különböző, érdekes témákat „hozzon el”.
Csík egyik legerősebb, legaktívabb civilszervezeteként jó kapcsolatban vannak a városi és megyei intézményekkel, sok kérdésben kikérik az egyesület tagjainak a véleményét, elhívják a programjaikra. Ugyanakkor a város többi civilszervezetével is tartják a kapcsolatot, évente több közös rendezvényt is szerveznek. Megyén átnyúlva az erdélyi családszervezetekkel is állandó kapcsolatban állnak, és a határon túl Budapesttől Pozsonyig vagy Beregszászig vannak kapcsolataik, barátok, akik figyelik tevékenységüket.
Családi támogatás
Bea napjait többnyire az egyéves és három hónapos Bandi fia tölti ki, az ő programját egészítik ki a nagyok, amikor az iskolából hazatérnek. A nagyszülők segítsége nélkül viszont nem lehetne így végezni ezt a „feladatot”. „A nagyok edzésekre járnak délutánonként, a kicsinek még aludni kell, a város kulturális életébe is fontos belekóstolni néha, eljutni más szervezetek által rendezett programokra, színházi vagy táncelőadásra, mert lássuk be, ezek kikapcsolnak és feltöltenek, tehát zajlik az élet, mindenki ott és úgy segít, ahogy, amikor tud. Szerencsére kialakult egy program, és ha változás áll fenn mégis, a csodálatos nagyszülők mindig operatívan lépnek.
Ezért én nagyon hálás vagyok, és tudom, sokakkal szemben szerencsés is.
Az biztos, hogy ha nem ilyen lenne a családi háttér, és a támogatás, megértés a férjem részéről is, hogy a háttérmunkát, a fizikai segítséget biztosítsa, akkor nem tudnám csinálni. Ez nagyon sokat számít, hogy Barniban, a férjemben is megvan az a fajta „civil érzékenység”, hogy sok esetben az előzékenységével megold egy-egy esemény előtti teendőt, okleveleket szerkeszt, csomagol, pakol, a program logisztikáját átlátja, szóval kell a férfi a nő mellé, kell a higgadt ész, amikor az nekem már nincs. Ezek ismeretében azt szoktam mondani, hogy én mindenkit megértek szerre, mert biztos, hogy sok ember azért nem vállal pluszdolgokat, mert képtelen megoldani a gyermekek mellett egy-két feladatot, amit amúgy magáénak érezne. Persze hogy én is szeretnék több időt tölteni a gyermekeimmel, a családommal, öncélú ügyekben eljárni, kedvenc tevékenységeimmel foglalkozni vagy csak végre sokat aludni, pihenni, de azt gondolom, hogy az is a felnőtté válás egyik jele, hogy az időnket be tudjuk osztani, reggel, amikor felkelünk, elővesszük a napok óta felírt X napi teendőinket, és hozzáadjuk a többit, az éjszaka leple alatt kialakultakkal, néhányat áthúzunk, számolunk, órarendet nézünk, fogászati programot, családorvos rendelését, és igen, én listát írok, és igyekszem ahhoz tartani magam. Ez az élet, kis- és nagyvárosban egyaránt.”
Fontosak a példaképek
A Nőileg Mutass jó példát! programjáról Tiboldi Bea úgy gondolja, jó, ha ilyen módon is figyelünk egymásra. Minden embernek megvan a maga története, ha a szűkebb társadalmának ő a példaképe, akkor valamit mégiscsak másként csinál, valamivel biztosan kitűnt, feltűnt a többiek számára. „Ha van egy példakép, kíváncsi lesz az ember, hogy ő mit csinál jól, és ha én is úgy csinálom, hátha akkor jó irányba változik az életem, tágul a horizont. Mert minden ott van előttünk, csak sokszor nem vesszük észre, hogy elsétálunk a lehetőségek mellett. Nem tudunk mindenre figyelni, sok a szín, az illat, az inger, mindent már nem akarunk látni, meglátni, elég a miénk. De éppen ebben rejlik a szociális érzékenység alapelve,
vegyük észre a mást is, járjunk nyitott szemmel, legyünk informáltak, tudjunk szelektálni a felkínált lehetőségekből,
legyünk a társadalom értékes elemei, számíthassanak ránk, a segítségünkre, tudjunk mindenhez egy kicsit hozzászólni, ha kérdeznek. Azt hiszem, ilyenek a példaképek. S ha a felsoroltak spontán vannak meg valakiben, nem képmutatással, erőltetve, minden bizonnyal jó csapatjátékosok az ilyen emberek, és kiveszik részüket a kemény munkából is. Példaképek pedig csak akkor vannak, ha szorosan mellettük van egy csapat, aki támogatja, folyamatosan visszajelez, kisegít. Nagyon megtisztelőnek érzem, élem meg, hogy engem választottak ki, és ez a családom, az egyesületi tagok, a helyi közösség „díja”, érdeme egyben. Itt a megyében nagyon sok aktív, tevékeny nő van, akinek a munkássága meghatározó a térségünkben.
Nőileg magazin, 2017. június
Azt hiszem, fontos, hogy legyen egy belső rend, akkor is, ha otthon nagy a kupi. Mert ha átlátjuk a dolgainkat, helyesen felmérjük a lehetőségeinket, biztonságban tudjuk magunkat, akkor arra tudjuk építeni. Ha van egy rendszer, tudni fogjuk, hogy milyen paraméterek között mozoghatunk, meddig szabad elmennünk egy-egy témában, témával, és igyekezzünk ne túllépni a határainkon, inkább fejlődjünk, ismerjük el, ha meghalad egy helyzet, nem szégyen ez, hanem emberi tulajdonság, és a fejlődés mindig bukdácsolásokkal kikövezett.
Alázattal kell közelednünk a világ dolgai felé, próbáljuk empatikusan kezelni az elénk táruló helyzeteket,
gondoljunk bele a másik fél helyzetébe, legyünk türelmesek, lassítsunk. Tegyük ezt úgy, és addig, amíg biztonságban tudhatjuk családunkat, szeretteinket, társadalmunkat, hagyományainkat, értékeinket. És igen, hiszem, hogy a jó vezető publikusan dicsér és »zárójelben« fegyelmez, sosem fordítva. Ezzel motiválja a munkaközösségét, és ez ugyanígy történik egy civilszervezet életében is. Ez egy alapvető vezetési stratégia, és nagyon fontos.”
A jelölők véleményeiből:
– Bea hat éve a Csíki Anyák Egyesületének „anyja”, általa valósul meg számtalan rendezvény Csíkszeredában, és nemcsak a városi anyák, de az innen elszármazottak javára egyaránt. Az egyesülethez kötődik az Édesanyák Hete, a Babahordozó Hét, a Szülők Iskolája, az Aranyóra szülésfelkészítő, szülészetlátogatás stb. Önzetlen, önfeláldozó, jótékony, segítőkész, szerethető, szerény.
– A Csíki Anyák Egyesülete alapítója, az anyukákat összetartó ereje példaértékű Csíkszereda szintjén és nemcsak.
– Fáradtságot, időt, energiát nem ismerve tesz meg mindent az anyákért, közbenjár a szülészet barátságosabbá tevésében, a háborítatlan szülésért, a szoptatásért, folyamatosan eseményeket szervez anyáknak és gyerekeknek kikapcsolódásra, tanulásra.
– Levelezőlistát, Facebook-csoportot hozott létre az ügy érdekében, ahol folyamatosan segítheti, bátoríthatja egymást a most már többezres anyukaközösség.
A zsűri értékeléséből:
– A helyzet hozta önkéntességből (az anyaságból) civil összefogást (és egyesületet) alakított ki. Példamutató.
– Az anyaságból adódó érzés és törődés a legerősebb, ezt kiterjesztve és összefogva ezáltal más anyákat a közösség életerejét sokszorozza meg. Jó példa az életbe, a folytonosságba vetett hit fenntartására.
– Kiváló példája annak, hogy egy fecske is csinálhat nyarat: önkéntesen, közösségéért, szolidárisan, közösséget kovácsolva, csapatot építve, új igényeknek megfelelve, de a hagyományokat is tisztelve.
