Ezer szállal kötődöm az otthonomhoz

Az egyik legnagyobb kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorában ismerte és szerette meg az erdélyi és a magyarországi közönség. Ma még Budapesten él, de tervei szerint pár év, és ismét a „rengeteg” felé veszi az irányt. Baricz Gergővel, februári magazinunk címlaposával Budapesten beszélgettünk.

– Az X-Faktorban híres lettél. Ezt hogyan tudtad kezelni egyik napról a másikra?

– Én inkább úgy mondanám, közismert (mosolyog). Akkoriban próbáltam úgy viselkedni, ahogyan az otthoni, borzonti nevelésem diktálta, tisztelettudóan, például koncertek után beszélgetni az érdeklődőkkel, válaszolni minden messengerüzenetre. Idős néni, zavart tinédzser, mindenkivel szóba álltam, végighallgattam a sok kéretlen tanácsot, „nagyon jó, csak magyarul tessék énekelni” stb. Aztán lettek olyan emberek, akik közel kezdték érezni magukat hozzám, pedig én nem választottam őket barátaimnak, csak reagáltam. Megsértődtek, ha nem írtam, és akkor megcsömörlöttem az egésztől. A közösségi médiát mai napig nem szeretem, a Facebook-oldalamat is kényszerből csinálom, és szigorúan csak munkára használom. (…)

Székelyudvarhelyi fotózásunkon

 

– Azt gondolnám, hogy egy 24 éves fiú, aki sztár lett, akibe lányok tömegei szerelmesek, nem megállapodni akar, hanem pezsegni, nagy kanállal habzsolni a rock and roll életet és minél több kalandban részt venni.

– A szüleim a mai napig együtt vannak, szépen élnek, én ebben nőttem fel. Persze vannak vitatkozások, de mindig túllendülnek rajta, és látom a csillogó szemüket, ahogy egymásra néznek. A nővéremnek a sógorom hét éven át udvarolt, elsők voltak egymásnak, hűségesek. Az ember vágyai abból tevődnek össze, amit megfigyel, amibe belenő. Ezért nem látom én izgalmas kalandnak, hogy minél több lányt kipróbáljak. Volt egyébként egy ilyen időszakom, amikor barátkozni kezdtem budapesti srácokkal. Folyamatosan ment a sztorizás a hódításaikról, és amikor rám került a sor, nagyokat hallgattam meg hümmögtem, mert nem volt, mit mesélnem. És akkor eldöntöttem, törekedni fogok arra, hogy behozzam a lemaradást.

Hirdetés

– Fel akartál zárkózni a budapesti, „menő” élethez?

– Igen (kacag), de az egyéjszakás kalandokat nem nekem találták ki, nem tudom értelmezni, nem tudom kezelni. Utána is próbáltam a lány társaságát keresni, vagy legalább hazakísérni. De erre nem feltétlenül volt igény, vagy nem volt értelme, csak én erőltettem. Számomra rendkívül fontos az elköteleződés, de ezek a románcok nyilván nem erről szólnak, ezért nekem nem komfortosak.

Fotó: Erdély Bálint Előd

A teljes cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2020. februári lapszámában jelent meg. Keresd az újságárusoknál.