Felméri Cecília filmrendező: Minden, amit csinálunk, megváltoztat

Nem vagyok extrovertált típus, mondja, miközben leülünk egy kávézóban (akkoriban találkoztunk, amikor az emberek még összejárhattak). Ez elszomorít. Minden alkotása rajongásig tetszik, de semmit nem tudok róla, mert minden eddigi interjújában kizárólag a munkájáról beszélt. Vajon mi motiválja, mi hajtja az újabb és újabb kihívások felé? Erre is kíváncsi voltam.

– Próbállak elképzelni a forgatásokon: vékony, visszafogott rendezőnő irányít egy 20–30 fős csapatot, mindenki az utasításait lesi. Határozott nő vagy?

– Valamennyire igen, de nem ez a fő jellemvonásom. Eléggé átgondolom a döntéseimet, vannak, amiket nehezen hozok meg, de persze olyan is van, amit egyből érzek. A filmkészítés azért sem egyszerű, mert nincsenek helyes válaszok, teljesen szubjektív, hogy kinek mi tetszik. Ezért az érzéseimre kell hagyatkoznom, amikor meghozom a fontosabb döntéseket, ki lesz a főszereplő, mi lesz a helyszín, ugyanakkor tudatosan is át kell gondolni ezeket. Más-más lesz a film attól függően, hogy kit választok például szereplőnek. A forgatás közben is minden egyes döntés befolyásolja a film irányát, és mindig el kell valahogy képzelni, felmérni, hogy mi lesz a végkifejlet, ha egyik vagy másik lehetőség mellett döntök.

– A magánéletben is ilyen megfontolt vagy? 

– Ó, nem (mosolyog).

– Pedig lehetne a saját életed is egy forgatókönyv, nem? 

– Nem, mert azt nem én írom. Abban én vagyok a főszereplő, de nem tudom, mit csinálnak, mit éreznek az életem többi szereplői, nem vagyok jelen az ő jeleneteik nagy részében. A filmet egyszerűbb átlátni. A saját életünkben a történeteknek, amikben éppen benne vagyunk, nincs még eleje-vége, nehezen tájékozódunk a komplex viszonyok között. A filmkészítés viszont kontrollált elemekkel zajlik, összefüggő történetekkel dolgozunk, a néző is azért szereti a filmeket, és általában a történeteket, mert átélheti azt az illúziót, hogy a világ tud egyszerű is lenni.

– Szereted a kezedben tartani a gyeplőt, uralni az élet minden területét?

– Csak szeretném, de ki ne szeretné. És az azért mindig kérdés, hogy mennyire tudok beleszólni a dolgok menetébe, mi függ tőlem.

– Konfrontatív ember vagy, vagy inkább megengedő? 

– Attól függ, miben. Ha pontos elképzeléseim vannak, azokért minden követ megmozgatok, de a cél a hatékonyság, és a konfliktus legtöbbször nem  hatékony. Nem szívesen vállalok konfliktust, elkerülöm, ha egy mód van rá.

fotó: Szőcs Petra

A nyílt konfliktus túl stresszes, bár néha felszabadító tud lenni. Persze néha muszáj vállalni, főleg, ha tétje van. Olyankor mérlegelek, mit nyerek a réven, mit vesztek a gáton, ha most cirkuszt csinálok. De néha nagyon dühös leszek, és olyankor nehezen mérlegelek, a bukaresti taxisokkal például rendszeresen összeveszek, nagyon pofátlanok tudnak lenni.

– A Boldogságpasztilla című filmed (amely elnyerte a TIFF különdíját) hasonló témából született, úgy éreztem, helyettem is megbosszultad a passzív, rosszindulatú emberek visszaéléseit, amelyeket a hétköznapokban elszenvedek. Úgy tűnik, igazságharcos vagy.

– Felháborít az igazságtalanság. Nagyon zavarnak a félinformációk alapján rögtön ítélkező bíróságok, a facebookon sem veszek részt soha a meddő vitákban. Ha ki kell állni az igazság mellett, akkor megteszem, vitázni szeretek, de inkább élőben, nem írásban, és gyakran hajlok arra is, hogy egymásnak akár ellentmondó véleményeket is elfogadjak, elég jól tűröm a kognitív disszonanciát.

– Hogyan lettél volna így ügyvéd? Érettségi után elvégezted a jogi egyetemet, de meggondoltad magad és egy bábszínházi kitérő után a Sapientia filmes szakja következett, majd rendezőin mesteriztél Bukarestben, és ma már doktori címed is van. Vajon más területen is megmutatkozott volna a kreativitásod, vagy el is kallódhatott volna a tehetséged? 

– Elképzelhető, hogy más területen is ki tudtam volna élni azt, hogy szeretek átlátni komplex folyamatokat. De igazából szerencsésnek mondhatom magam, hogy találkoztam a filmes szakmával. A film azt kívánja, hogy értelmileg is, érzelmileg is odategyem magam, és jó érzés, ha ez sikerül is.

– Őszire tervezitek a Spirál, az egész estés játékfilmed bemutatóját. Valószínűleg több kellett a szerencsénél ahhoz, hogy egy hatalmas költségvetésű film rendezését rád bízzák… 

– Egy rakás szerencse is kellett hozzá. Szerencsém van, hogy Muhi András a producerem, ő a kezdetektől támogatott. András vetette fel, hogy van-e nagyjátékfilm tervem, volt is egy ötlet, megírtam, nyertünk a pályázaton, és én lassan hozzászoktam a gondolathoz, hogy nagyjátékfilmet fogok forgatni. Azt éreztem, hogy a kisfilmek után már emelném a tétet, ez pedig nagy kihívás volt, de szakmai téren mindig relatív könnyen vállaltam kockázatot. De szerencse mindenképpen kell, az sem mindegy például, hogy milyen kulturális közegbe születsz bele, kik vesznek körül, kikkel találkozol.

Hirdetés

– Mennyire merítesz a saját életedből, amikor a jeleneteken dolgozol?

– Konkrét önéletrajzi elemek nincsenek a filmjeimben, de minden esetben személyessé kell tennem a történetet. Szóval vannak személyes elemek. Igaznak kell éreznem a jeleneteket, és ezt csak a saját szűrőmön keresztül tehetem meg.

– Minden esetben ragaszkodsz a forgatókönyvhöz, vagy alakulsz a helyzet után? 

– Fontos mindig tudni, hogy merre tart a film, és akkor nem föltétlenül kell ragaszkodni a forgatókönyvhöz. De azért nagyon eltérni sem lehet, gyártási okokból. Nagyon érdekes nézni, hogyan alakul egy történet minden egyes elemmel, ami a megvalósítás során körvonalazódik. Lehet, hogy a végén alig hasonlít a film az eredeti elképzeléshez, de fontos, hogy a lényeg megmaradjon, és hogy a végeredménnyel azonosulni tudjak, hogy az tetsszen nekem. Ezt tartom szem előtt akkor is, amikor például a forgatáson késésben vagyunk, és ellen kell állni, mégsem léphetünk tovább, amíg nem jó a jelenet.

Mert az én felelősségem, hogy a végeredmény jó legyen, hogy a stáb megfeszített munkájának legyen értelme, és annak a rengeteg pénznek is, amit elköltünk. Minden filmem engem tükröz végül, az éppen aktuális szakmai tudásomat és az energiát, amit rá tudtam fordítani az adott filmre.

– Lehet flow élménye egy rendezőnek, amikor ilyen sok embertől, sok tényezőtől függ a munkája? 

– A forgatáson annyira feszült a tempó, hogy a flow nehezen tud kibontakozni. Nem is, inkább valami olyasmi, hogy nehezen veszed észre, hogy a flowban vagy. De maga az, hogy a forgatáson csak a forgatásra lehet figyelni, minden más teljesen megszűnik, és hogy minden megy, ahogy mennie kell, könnyen, akadályokkal, bárhogy, az tulajdonképpen a flow. Ilyen pillanatokat tanítás közben is érzek, az azért kevésbé stresszes, azt is élvezem, ha jól alakul egy diák filmterve, ha kiderítjük, hogy mit is akar, és eljutunk a-ról b-re.

– Mennyire lételemed a humor? A kisfilmjeidben vastagon jelen van, például a Kakukk vagy a Mátyás, Mátyás filmedben, amely mindenki számára hozzáférhető. 

– Ezekbe a filmekbe valahogy magától belekerült a humor. A Spirálban sajnos nem lesz túl sok belőle. Szerettem volna, ha lesz, de ebbe valahogy nem került bele.

– Mit árulhatsz el az új filmedről, a Spirálról, anélkül, hogy spoilereznél?  

– A film egy tó partján játszódik, egy furcsa háromszögről szól, és arról, hogy sokszor ismételjük önmagunkat, hogy nehéz változni.

– Mit gondolsz, meg fogja változtatni a nagyjátékfilm az életedet? 

– Igen, sőt, már megváltoztatta. Azt gondolom, minden, amit csinálunk, amit átélünk, az megváltoztat.

A tervek szerint Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál ősszel került volna a nagyközönség elé, a járvány ezt is felülírta. Több fesztiválra nevezték az alkotást, a megmérettetéseket viszont sorra lemondták vagy elhalasztották, így valószínűleg fél évnél is többet kell várnunk az új mozira. A Spirál egy thriller elemeket tartalmazó lélektani dráma, melyben egy furcsa háromszögtörténet bontakozik ki egy férfi és két nő között. A film az emberi kapcsolatokról, konfliktusokról, a változás nehézségeiről és az elengedésről szól. Az alkotás főszereplői az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről Európai Filmdíjas főszereplőnője, Borbély Alexandra, az Arany Medve-díjas Bogdan Dumitrache román művész és Kiss Diána Magdolna, aki jelentős színházi alakításai után egyre több filmben tűnik fel.  

Névjegy: Kolozsváron született, 1978-ban. A kolozsvári Sapientia EMTE-n diplomázott, a bukaresti I.L.Caragiale Nemzeti Filmművészeti Egyetemen mesterizett, a kolozsvári Sapientia Egyetem Film-fotó-média szakának adjunktusa. Korábbi alkotásai, a Boldogságpasztilla (kisjátékfilm, 2012), Végtelen percek (kisjátékfilm, 2011), Mátyás, Mátyás (animációs dokumentumfilm, 2010), Kakukk (kisjátékfilm, 2008) számos nemzetközi filmfesztiválon versenyeztek, mint pl. a Locarnói Filmfesztivál, az AFI (American Film Institute) Fest, a Varsói Filmfesztivál, a Mar del Plata Filmfesztivál, a DokLeipzig, a Transilvania Filmfesztivál, stb. Filmjeivel több, mint 30 díjat nyert, mint például a Canal+ díj a Cinemeden, a Legjobb román animációs film díja az Animesten, A jövő reménysége díj a legjobb magyar kisjátékfilmnek a Cinefesten, a Legígéretesebb fiatal tehetség díja a Magyar Filmszemlén, a Zsűri különdíja  a Transilvania Filmfesztiválon, stb. Rendezéseit többször is jelölték a román filmdíjakra (Gopo). Legújabb filmje, a Spirál bemutatásra vár. 

Fotó: Szilágyi Lenke, felvételek a Spirál című film forgatásáról