Ferencz Hunor: Az egyenrangú kapcsolatokban hiszek

Mindig önmagát adja. Őszinte. Udvarolni is egyszerűen szokott, nem beszéli ki a fehérnépeket a diszkrét helyen hordott alsóneműjükből. Csak megvillantja legendás mosolyát, és egyből kíváncsi lesz az ember lánya, ki rejtőzik a mosoly mögött. Ő Ferencz Hunor, Erdély egyik legtehetségesebb operatőre. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

– Számtalan televíziónál dolgoztál már operatőreként, ám kevesen tudják rólad, hogy újságírónak tanultál…

– Amikor leérettségiztem, még nem volt benőve a fejem lágya. Nem gondolkodtam én azon, mi lesz középiskola után. Nem akartam semmit csinálni, se dolgozni, se tanulni. Aztán úgy hozta a sors, hogy bekerültem a Csíki TV-hez, ahol vágó lettem, később filmezni is elkezdtem. Majd arra gondoltam, csak kellene tanulni valamit, a televíziózás és az újságírás pedig nem áll annyira messze egymástól. Így elmentem a szebeni egyetemre újságírás szakra.

– Az Egyesült Államokban is éltél. Mi vonzott oda?

– Amerika pár évvel ezelőtt egy álomnak tűnt. Volt egy törés az életemben, felmondtam Bukarestben az egyik televíziónál, és éppen szakítottam a nagy szerelmemmel. Az Amerikában élő nagybátyám akkor megkérdezte, miért nem jössz ide? Azt mondta, ha megkapod a vízumot, én kifizetem a repülőjegyedet. Nem hittem, hogy sikerülhet. Elmentem kérelmezni csóré zsebbel, és tíz évre egy szó nélkül megadták. Mesébe illett a jelenet.

– Miért jöttél haza?

– Rettenetes honvágyam volt. Rendkívül ragaszkodom a szülőföldemhez, itt vagyok „jó menetben“ igazán. Ugyanakkor Amerikából rengeteg dolog hiányzik, ami megvan Székelyföldön. Például a jó minőségű étel.

– Mi hiányzott még? Egy karalábéért nem költözik haza az ember.

– A közösség. Az itthoni emberek. Az amerikaiak nagyon másak, mint az erdélyiek.  Felszínesek. Gyönyörű, hatalmas mosollyal kérdezik meg minden egyes találkozásnál, hogy vagy, de nem érdekli őket a válasz egyáltalán. Itthon, Erdélyben valós, tartalmas emberi kapcsolatok vannak.

– Téged mindenki megbízható, körültekintő, segítőkész embernek ismer. Így neveltek?

– Engem nem neveltek igazából sehogy, a gyerekkorom elég zivatarosra sikerült. De a tágabb környezetem, a rokonságom rendben volt, ugyanakkor elég hamar önállóvá is kellett válnom. Azt tapasztaltam, hogy a becsületes út a járható, még ha a mai világ nem is efelé mutat. Kis lépésekben haladni, szavahihetőnek lenni, nálam ez vált be.

– Imádod a jégkorongot. Honnan ez a hokimánia?

– Az életem be nem teljesült vágya, hogy nem lettem hokista. Elkezdtem edzésekre járni, de nagyon hamar kimaradtam. Gyenge fizikumú kisgyerek voltam, és nem is támogatott senki, csak a nagymamám.

– Filmet is készítettél a csíkszeredai hokicsapatról, a HSC Csíkszeredáról.

– Rendkívül szeretem a hokisportot, de annál tízszer jobban a csíki hokit. Az én fejemben a csíki hoki egyenlő a magyarságtudattal, a székely büszkeséggel.

– Mit tartasz a legnagyobb sikernek az életedben?

– A nagy sikernek még ezután kell bekövetkeznie.

Hirdetés

– Mi az álmod?

– Szeretnék falun lakni és állatokat tartani.

– De az állatokkal folyamatosan foglalkozni kell. Le tudnád tenni a kamerát?

– Most azt mondom, igen. A jószágnak minden reggel és minden este el kell intézni a sorsát, ezt jól tudom. De úgy gondolom, nekem ez menne. Hiába, hogy blokkba nőttem fel, hároméves koromtól kamasz koromig minden nyarat falun töltöttem. Az egyik nagyszüleimnél, Háromszéken nagy gazdaság volt, a másik nagyszüleimmel egyfolytában az erdőn voltunk. El tudom ezt az életet képzelni magamnak. Csak meg kell találnom hozzá a megfelelő társat.

– Mit nézel meg először egy nőn?

– Az arcát. Az összhangot. Fontos a harmónia, és az, hogy okos legyen és kedves. Az sem baj, ha kicsit elérhetetlen. Nekünk, férfiaknak igenis kell az, hogy küzdjünk, udvaroljunk.

– A székely pasik szerinted tudnak udvarolni?

– Nekem nem okoz problémát a dicséret, vagy hogy virágot vigyek. Szívesen viszem vacsorázni is a páromat.

– Mit nem viselsz el egy nőben?

– Ahogy telnek az évek, sajnos egyre több tulajdonság van, amit nem bírok (nevet). De a legfontosabb, hogy ne legyen hisztis. Mindenkinek van rossz napja, de folyamatosan ne terhelje rá senki a rossz kedvét a környezetére. Külsőleg pedig, nagyon szeretem, ha egy nő ápolt, igényes, de nem szeretem a túlzásokat, ha például agyon van festve, vagy ha megfájdul a fejem az erős parfümjétől.

– Mit gondolsz a női egyenjogúságról? 

– Nekem egyáltalán nincs szükségem arra, hogy a nő megalázkodjon előttem. Igenis legyen tartása, önbecsülése. Csak az egyenrangú kapcsolatokban hiszek. Jólesik persze, ha harmonikus, meleg otthonba érkezem haza, vagy ha vacsorával vár a párom, mert szívesen megteszi, hogy főz, de én porszívózom is, és mosogatni is szeretek.

– Férfiak gyöngye! Van még legalább tíz, ugyanilyen gondolkodású nőtlen testvéred?!

– Nincs, de szerintem nem szentírás, hogy mindent a nő végezzen! Az egyetlen, amit úgy gondolom, a férfi kell csináljon, az az autóvezetés, mert a tapasztalataim szerint mindenki jobban jár. De minden másban részemről mehet az egyenrangúság!

Fotó: Mihály László

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! 

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 

Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. 

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: