Férfipróbák éveiről Férfileg

Egy gyerekkönyvbemutatón a szerkesztő azt találta kérdezni, ha ismét gyerek lennék, mit szeretnék másként csinálni. Szeretnék lány lenni, válaszoltam, mert kamaszkoromban azt gondoltam, a lányok csak elfogadják a fiúk udvarlását, miközben ez utóbbiaknak izzad a tenyerük és fújnak, mint a bálnák. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Ezt egészen sokáig így gondoltam, bár valój’ban kamaszkoromban kezdődött. Nincs értelme mindent elmesélnem, egyvalamiről azonban beszámolhatok: olyan nővel még nem találkoztam, aki a kezdeményezés bizonyos gesztusait megtette volna, és aki nem távolodott volna el tőlem, abban a pillanatban, ahogy megérezte a gátlásosságomat, vagyis azonnal. Igaz, egyszer, amikor még nagyobb közösségben dolgoztam,

egy barátnőm, akinek a gyötrelmeimről meséltem, azt mondta, a nők is ugyanígy kínlódnak, és ez a mondat sokat segített. 

Minden félszegségem ellenére életemben kétszer folyamodtam társkereséshez. Nem elvből vagy világnézetből, hanem egyszerűen a gátlásaim okán. Először az egyik osztálytársamnak írtam egy keményen eredetieskedő, költőinek álcázott szerelmes levelet, melybe botorul még azt is belefoglaltam, hogy ha nem érez viszont, akkor ne válaszoljon – aztán pedig türelmetlenül vártam a választ.

Másodszor közvetlenül a kilencvenes évek után, amikor másodszor jártam Pesten, és megtetszett nekem az unokahúgom barátnője. Hazajöttem, és levelet írtam neki, megkérvén édesapámat, aki ott dolgozott, hogy adja át. Nem tudom, mi lett a sorsa, Noémi (érdekes, úgy hívták, mint a mostani feleségemet) mindenesetre nem válaszolt. 

Szóval ez volt az én szerelmi életem egy jó darabig: egyfelől a cselekvés képtelensége, másfelől a választalanság gyötrelme. Ma már, huszonévvel a dugába dőlt társkeresések után, az is a meggyőződéseim közé tartozik, hogy a nők nem segítenek, vagy nem így segítenek rajtad: csak egy bizonyos határig könnyítik meg a helyzetedet, és nagyon jól teszik.

Miközben a metoo jelenség lényegével egyetértettem, azért azt mindig furcsálltam, hogy sokan mintha nem értenék, milyen játszma egy megismerkedés, mennyi félreértelmezhető jel és gesztus van, és a mai napig fel tudnék sorolni nőket, akik szerintem engedtek volna, vagy szerintem kezdeményeztek. 

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a nők meghódítandókként maradtak meg az én egyéni történelmemben, akikhez egy időben nem találtam magamban a bátorságot. Felnőtt korom egyik fordulója ez a férfipróba volt.

Kiemelt kép: Shutterstock