Filmnagykövetként Erdélyben

Sármos, vicces, nem átlagos. Jakab-Benke Nándor, a népszerű székely nyelvleckesorozat, valamint megannyi poénos videó szerzője, filmrendező és -kritikus. 

Azt hiszem, hogy méltán tekinthetjük a film és a filmnézés erdélyi nagykövetének.

A kontextustól függ

Van, amikor ő a Kukkeres Lolek és Balekes srác, aki számos filmnek a készítője, filmfesztiválok meghívottjaként azonban már filmkritikus. Volt, amikor tanár úrnak szólították, de ez az időszak már lejárt. Most leginkább a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál szerkesztője, újságírója.

Fotó: Angyalosi Bea

A filmkészítés nem lóverseny

Az Antigoné – avagy Erdélyben, filmet, együtt nagyjátékfilmjét az IMDB nemzetközi filmadatbázis 8,1-re értékeli, ami mindenképpen figyelemreméltó eredmény. Az alkotást ő maga rendezte, a stábtagok között főként barátai szerepelnek. A 2010-es áldokumentumfilm forgatókönyvét Oláh-Badi Leventével és Zágoni Bálinttal írták. Többször vetítették nyilvánosan is, mindeddig azonban egyetlen díjat sem zsebelt be. Ennek oka egyszerű: számára sokkal fontosabb, hogy az általa készített filmeket sokan nézzék meg, mint az, hogy versenybe szálljon, ilyen meg olyan „aranyalmákért”. Luis Buñuelt parafrazálva úgy gondolja, hogy a filmkészítés nem lóverseny, nem a díjakért kell az alkotói munkának nekifogni. Ennél sokkal fontosabb, hogy a nézők szeressenek egy történetet. Számára többet ér az igazi nézői vélemény annál, mint amikor egy poros szobában egy morcos zsűritag azt mondja, hogy az egyik snitt igen rövid vagy éppen túl hosszú volt.

Ezek után kíváncsi lettem, hogy akkor miért is készít filmeket. „Ha ezt tudnám, akkor lehet, hogy díjaim is lennének” – válaszolja nevetve. Igazából az motiválja, hogy vannak olyan történetek, amelyeket nem látott még vásznon. Vannak olyan sztorik, amelyek megszületnek és idővel csiszolódnak, és úgy érzi, hogy ezeket el kell mondania.

Fotó: Angyalosi Bea

Messzelátó(s) sikerek

Közel hatéves projekt volt a 2008 őszén kezdődött Kukker videómegosztó portál, amely idén tavasszal a finanszírozás hiánya miatt megszűnt. Az ott futó Székely nyelvlecke-sorozat, a Lolek és Balek, illetve A nem szabványos rénszarvas kellő ismertséget hozott számára, emellett pedig szakmailag is vibráló időszak volt ez. Noha a filmek „termelési folyamata” leállt, az eddig elkészült mozgóképeket a legnagyobb videómegosztó portálon megtalálhatjuk. Nándi úgy fogalmaz, hogy igazából új életet kap ezáltal a sorozat. Ezek a videók  teljesen a nézői igényekhez igazodtak: alkotótársaival olyan tematikákat választottak, amelyekről úgy gondolták, hogy népszerűek lesznek. Bár a médiavállalkozás idén tavasszal megszűnt, saját bevallása szerint az agya még nem állt át „rendes filmes”-üzemmódra. Így gyakran azon kapja magát, hogy az utcán sétálva folyamatosan újabb poénos videókhoz talál ötleteket.

Még nem izzik a kohó

Bár év végéig eléggé pörög, mégis úgy érzi, hogy igen nyugodt körülötte minden. Októberben a 14. Filmtettfeszt szervezőjeként találkozhattunk vele, ebben a hónapban pedig a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál egyik zsűritagja lesz. Több kisjátékfilmre is van ötlete, de egyelőre a tényleges megvalósítás folyamata nem kezdődött el. Nagy titok övezi legújabb projektjét, annyit azonban elárult, hogy többedmagával elkezdtek írni egy forgatókönyvet. Sem a címét, sem a sztoriját nem meséli el a készülő szkeccsfilmnek, mert egyelőre több a terv, mint a kézzel fogható valóság. A kohó azonban már be van fűtve... 

Jakab-Benke Nándor filmajánlóját a Nőileg novemberi számában olvashatják.