Mi történt veled? Mire van szükséged?

Becsöngettek. Újra benépesültek az iskolák és az óvodák. A szülők kicsit hátradőlhetnek, a délelőtti órákra a pedagógusok veszik át a nebulók nevelésének megtisztelő, ám korántsem könnyű feladatát. Ahogy telnek a hetek, nemcsak a sikerek és az örömök sokasodnak, hanem a kudarcok és nehézségek is. Verekedik, csúnyán beszél, nem akar tanulni, nem figyel, nem akar iskolába menni, bántja magát – a végtelenségig lehetne sorolni a panaszokat. Ahhoz, hogy mi felnőttek megfelelő segítséget nyújthassunk, meg kell értenünk, mi van a viselkedés mögött.
Hirdetés

Ehhez szükségünk van egy varázsszemüvegre, amely nemcsak a konkrét viselkedést mutatja, hanem a mögötte rejlő – gyakran kielégítetlen – szükségleteket, hiányokat, éretlenséget vagy traumákat.

A viselkedés kommunikáció.

Kérdés, hogy van-e, aki meghallja a nemkívánatos viselkedés mögött a kétségbeesett próbálkozást arra, hogy figyeljenek ránk, hogy meghallgassanak és megértsenek, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek, hogy megvédjenek, hogy segítsenek. Mindezt úgy, hogy ugyanakkor legyenek működőképes szabályok és rugalmas keretek, korlátok, amelyek közt minden gyerek biztonságban érezheti magát.

Ha feltesszük a varázsszemüveget, egy egészen más gyereket látunk majd magunk előtt: látni fogjuk a nyegleség mögött az önbizalomhiányt, a düh mögött a szorongást, a figyelmetlenség mögött a funkciózavart. 

Egyetlen gyerek sem akar „rosszul” viselkedni vagy „rosszul” tanulni. Mindannyian elfogadásra, elismerésre, szeretetre, tiszteletre vágynak, és arra, hogy kompetensnek érezhessék magukat.

Ha látjuk, hogy egy gyerek szorong, mert valamilyen stresszforrás van az életében, tehetünk azért, hogy csökkentsük azt. Ha azt látjuk, hogy egy gyerek valamelyik érzelmi szükséglete nincs kielégítve, tehetünk azért, hogy pótoljuk a hiányt. Ha pedig készségek hiányából fakad a nem megfelelő viselkedés, akkor segíthetünk neki, hogy elsajátítsa a hiányzó készségeket. Van, amikor erre direkt módon is szükség van, van, amikor elég a megfelelő minta.

Sok gyerek nem tudja az erős, negatív érzelmeit megfelelően csatornázni, szabályozni. 

Mert az érzelemszabályozás a ko-reguláción keresztül fejlődik. Ha van a gyerek közelében egy felnőtt, aki nyugodt tud maradni nagy érzelmi viharok közepette, akkor jó eséllyel lesz mintája arra vonatkozóan, hogyan kell önmagát lenyugtatnia. Ellenkező esetben elhúzódik, vagy elmarad ez a tanulási folyamat.

Ám, ahhoz, hogy egy felnőtt segíteni tudjon egy gyereknek, ahhoz bizalom és kötődés kell. Ezért rendkívül fontos a jó kapcsolat megalapozása, kiépítése például a szülő vagy pedagógus részéről – enélkül ugyanis nem tudunk hatni a gyerekekre.

Minden gyereknek szüksége van arra, hogy kötődhessen valakihez, akiben megbízhat. 

Ha nem akad egyetlen felnőtt sem, aki a gyerek környezetében alkalmas erre, szinte biztos, hogy a kortársak veszik át ezt a szerepet.

Még manapság is sokszor hallom – mindig is olyan cinikusnak éreztem ezt –, hogy egy gyerek a viselkedésével csak a figyelmet akarja magára irányítani. Mintha ez valami egyértelműen negatív dolog lenne…

Hirdetés

De tegyük fel az okokat feltáró szemüveget, és nézzünk a viselkedés mögé.

Miért is akarja a gyermek magára irányítani a figyelmet? Lehet, hogy ez az egyetlen lehetősége, hogy kapcsolódjon? 

Hogy jelezze, hogy megértésre, figyelemre, biztonságra, védelemre vágyik?

Fontos, hogy mi felnőttek jó kérdéseket tegyünk fel a gyerekeknek. A címben említett kérdésekkel nagyot nem tévedhetünk. De a kérdés sokszor nem elég. Mert egy gyerek nem biztos, hogy el tudja mondani, hogy mi történt vele és mire van szüksége. Lehet, hogy időre van szüksége, de lehet, hogy még szavai sincsenek hozzá. Ezért fontos a kapcsolat minősége, a bizonyosság, hogy számíthat ránk, hogy mellette vagyunk, bármi is történik, legyünk szülők, pedagógusok vagy szomszédok.

A jó kapcsolat ugyanis gyógyító erejű, legyünk bár komoly pozíciót betöltő felnőttek, vagy gyámolításra, támogatásra, bátorításra vágyó gyermekek.

Ezért, főként, ha emberekkel dolgozunk, lényeges, hogy időnként magunknak is feltegyük a fenti kérdéseket. És fontos, hogy figyeljünk magunkra, gondoskodjunk felnőttként is a saját érzelmi igényeinkről. Különben hogyan is tudnánk a ránk bízott gyermekekéről gondoskodni?

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Az örökölt traumák feloldhatók – ha magunkra mondunk igent

Hirdetés