Dimény-Varga Tünde

Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.

A heti tervezős cikk után jöjjön egy hónapra lebontott menüterv, amelyben érvényre jutnak az általam hangoztatott elvek. S bár az évnek ezt a szakaszát a legkevésbé szeretem ilyen szempontból, összeállítottam egy lehetséges változatot.

Sokan kérdezik tőlem, hogy mi alapján döntöm el, mit főzök éppen. A válaszom évek óta ez: heti menüt tervezek. Ez minden hétvégén kb. tíz percet igényel, így azonban hét közben nem kell gondolkodnom azon, hogy mit főzzek, miből és mire van idő.

A karácsony kulináris szempontból is nagy ünnep, ez az örömök mellett különösen nagy terhet róhat a nőkre. A kekszsütésről azonban én nem mondanék le, több okból sem. Egyszerű és kedves elfoglaltság, amely gyerekekkel is megvalósítható.

Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.

A hosszan tartó fényhiány sokunkat megvisel, de mivel az év legalább egyharmadát ilyen körülmények közt kell eltöltenünk, érdemes kialakítanunk a saját megküzdési stratégiáinkat. Én most a szőlő hatását és szerepét emelném ki.

Ha már mindenki csak nyitogatja a hűtő ajtaját, és forgatja a szemét, hogy „már megint szalámis szendvics lesz vacsorára”, lepjük meg a családot színes, őszi kencékkel, amelyekhez jóféle péktermék és/vagy sok-sok zöldséghasáb dukál.

Volt idő, amikor messzire kellett menni egy kis hóért, jégért, a fagylaltfogyasztás csakis a kiváltságosaknak adatott meg. Manapság az átlagember is sok tekintetben jobban él, fagylaltfogyasztás szempontjából mindenképp.

Nem emlékszem, hogy gyermekkoromban ettünk volna lecsót. Maga a kifejezés sem volt használatban felsőháromszéki családunkban. A lecsó magyarországi étel volt számomra, ott is ettem először, kamaszkoromban.

Sokáig nem értékeltem az egrest. Az epret lestük folyton, szemenként szedtük, ahogy érett. Majd a ribizlit, de a málnát vártuk a legeslegjobban, mert abból kevés volt. Az egres mindig csak statiszta volt a konyhában.

Egy évtizede még sóvárogva néztem a külföldi piacokon a hatalmas spárga tornyokat. A nagyáruházakban akkor már nálunk is volt spárga, íze, mint a víznek. El is ment a kedvem tőle. Akkor azt hittem, a spárga tőlünk mindig elérhetetlenül messze lesz...

Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.

Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Bár a legtöbb óvodás megtanulja, és lelkesen énekli a Csicseriborsó, bab, lencse kezdetű dalocskát, sokkal kevesebb gyermek evett, vagy ismeri fel a babon kívül a másik két hüvelyest. Pedig a hüvelyesek rendkívül értékes táplálékforrások.

Manapság, amikor a világ stressz-szintje magasabb, mint bármikor, rendkívül fontos, hogy ismerjünk minél több olyan módszert, amely kedvezően hat a lelki egészségünkre.

Mindig elbűvöltek azok a csendéletek, amelyek számomra ismeretlen gyümölcsöket ábrázoltak. Sokáig így voltam a birsalmával és a gránátalmával. Előbb láttam őket festményeken, mint a valóságban. S bár a birsalma Erdélyben is megterem, viszonylag ritka volt az én gyermekkoromban, amikor elsősorban azt a gyümölcsöt ettük, ami megtermett a kertben.

„Bűnözünk egyet!” - hallom gyakran lányoktól, nőktől. Arra utalnak, hogy a cukrászda felé veszik az irányt. „Sajnos hétvégén bűnöztünk…” - hangzik el sokszor egészségtudatos fiatalok szájából, és elmesélik, hogy otthon sütit sütöttek, amiből jóízűen ettek. „Mi nem eszünk édességet, mi egészségesen élünk” - mondja kevés meggyőződéssel a hangjában és kissé szomorúan egy kisfiú az iskolában. De hogyan lett a cukorból ősellenség? És miért olyan nehéz mégis felvenni a harcot vele?