Amikor azt tanították nekünk, hogy a kisgyerek születése egy párkapcsolatban krízist idéz elő, akkor rózsaszín képzelgéseimbe ez valahogy nem volt beleszőve. Arról, hogy a fiatal szülők baráti kapcsolatait is alapjaiban megrengeti és átrendezi, vagy rosszabb esetben végzetesen kikezdi, arról még lábjegyzetben sem szólt a fejlődéslélektan- könyv.
{hirdetes}
Természetesen, ha a baráti társaság mind olyan tagokból, párokból áll, akik hasonló életszakaszban vannak, pl. babát várnak vagy kisgyereket nevelnek, akkor a krízis lehetősege csökken, mert a mindenkit érintő beszédtémák, mint pl. hányadik hétben van, van-e még hányingere, együtt szülnek vagy külön, szoptatás látástól vakulásig, milyen a széklet állaga s az mit jelent, jön a fogunk és megy a hasikánk, leszokunk a pelusról és beszokunk az óvodába- mindnyájuk számára fontos. Persze, az egyes szám első személy hirtelen törlődik a sok kialvatlanság miatt a szókincsünkből, mostantól a királyi többesben élünk. Ha a baráti társaságunk nem mind hasonszőrű leendő vagy friss apuciból és anyuciból áll, hanem, neadjisten!, megmaradt valaki még férfinak és nőnek, vagy azért, mert még nem akar gyereket, vagy azért, mert már felnőtt a gyerek és kirepült, akkor a krízis lassan, de biztosan mélyül. Nincs kisgyerekük, de a barátaink, és eleinte még valódi érdeklődéstől és empátiától sugárzó arccal hallgatják a gyerekekről szóló ömlengéseinket, aztán lassan egyre visszafogottabban reagálják le, aztán csak hallgatnak, és egyre ritkábban hívnak. Mi meg, a kisgyerekesek, már nem tudunk mindenik gombászáson, kiránduláson, közös túrázáson részt venni, sem az éjszakába nyúló kocsmázáson, bulizáson, riszk-partin. De, ha kisgyerekesekül össze is ülünk, megfigyelhető, hogy tíz percig folyamatosan nem tudunk egyetlen témáról sem beszélni anélkül, hogy a gyerekek közül valamelyik legalább háromszor félbe ne szakítson. Gyermekkoromra emlékszem vissza, amikor vendégségbe mentünk gyerekes családhoz, akkor nagyon határozottan értésünkre volt adva, hogy hol a gyerekszoba, és, ahol a felnőttek beszélgetnek, ott nincs keresnivalónk.
Hogy átestünk a ló túlsó oldalára, az akkor tudatosult bennünk, amikor a barátnőm, aki családjával más városban él, és akivel nagyon ritkán találkozunk, meglátogatott minket. Alig tudtunk két normális, egyes szám első személlyel kezdődő mondatot váltani. Azzal vigasztalt kifele menet, hogy:
– Nem baj, Zsuzsa, még három év, és akkor tudunk egy jó nagyot beszélgetni, mint régen…
Ez volt az a pont, amikor belém nyilallt, hogy annak ellenére, hogy minden vágyam az volt, hogy gyerekeim legyenek, családom, ez így nem mehet tovább! A férjemmel átbeszéltük a dolgot, és akcióba léptünk. Mind a kettőnknek fontosak a barátaink, a társaság, ezért, ha nem is tudunk egyszerre mind a ketten kimozdulni, kijelöltük a fickós és csajos napokat. Hetente mindenki kimegy a barátaival, ahová a programot szervezik: nyáron gombászás, kertészkedés, úszás, kocsmázás, színház, koncert, pizzázás. Mi a csajokkal szombat estig sepregetünk, aztán felpattanunk rá, és kirepülünk. Akkor nem szülünk, nem szoptatunk, már beszoktunk, és most kiszöktünk. Még időben.
