Képzeld el, hogy átnyújtják neked az álomautód kulcsát, és rád kacsintanak, hogy indulhatsz. Micsoda járgány! Örömmámorban szárnyalsz, amikor észreveszed, hogy már száguldasz, és nincs fék. Ugyanezt képzeljük el a kisgyermek érzelmi fejlődésében: megkapja a Ferrarit, de csak nálad van fék, ő maga nem tud lassítani és megállni, csakis külső segítséggel.
Az agy rohamosan fejlődik kisgyermekkorban, de nem ám úgy, hogy gyermekünk kétévesen miniatűr felnőtt lesz, inkább úgy, hogy ismeretlen, kontrollálhatatlan érzelmek, indulatok és képességek öntik el egyszerre. Absztrakt gondolkodás és problémamegoldó készség, önmegnyugtatás még nincs kéznél. A kisgyermek élvezi az új képességeit, és frusztrálja, hogy korlátozott a hozzáférése. Át akarja élni a képesség érzését, fontos számára a hozzád tartozás érzése, ám
Nem mindig egyértelmű, hogy hatalmi harcban állunk-e a másfél-évessel, amikor nem hajlandó teljesíteni a kérésünket, vagy valóban képtelen még egyedül végrehajtani a feladatot. Az elvárásaink sokszor megelőzik a képességei kialakulását, így sodorjuk magunkat a gyermek három-négyéves korára már ténylegesen hatalmi harcba.
Érdemes azonban tudnunk, hogy másfél éves kor után már egyre több kompromisszumra képes a totyogónk.
Érdemes tudnunk azt is, hogy az önállóság félelmetes a számára, ugyanakkor arra is készteti, hogy kipróbálja a kontroll, a képesség érzését. „Én akarom!”, „Én! Én!”, „Én egyedül!”, „Nem akarom!”
Amint visszautasítjuk őt, és azt hallja, hogy NEM, azonnal elönti az indulat. Minél többször hallja, hogy nem, annál többször fogja használni ezt a szót. Absztrakt gondolkodás hiányában a nem-eknek egészen más üzenete van: az ő számára a nem inkább meghívó, kihívás, rögtön felkelti az érdeklődését. Érzékeli, hogy határt szabtál, és roppant kíváncsi, hogy vajon mi történik a határ túloldalán?
Hogy lesz ebből nyertes együttműködés?
Mégsem hagyhatjuk egész nap a medencében, vagy a homokozóban, és nem ehet kizárólag nutellát és sült krumplit. Hogy érjük el, hogy ne hatalmi harcban vergődjünk, hanem együttműködésből tanulhasson önkontrollt, problémamegoldást, érvelést és együttműködést? Pozitív fegyelmezés eszközöket és gyakorlati tippeket ajánlok a mindennapokra.
Figyelemelterelés – „Instagram-pillanat”
A leghatékonyabb, ha ezt a trükköt még az érzelemkitörést megelőző pillanatban próbáljuk meg. A gyerekek imádják a játékot, a játékra hívást. Ellenállhatatlan lehet számára egy vicces madár az égen, egy elefánt formájú felhő, vagy, ha a figyelmét a ruhadarabjaira irányítjuk: „Micsoda pöttyök vannak a zoknidon! Észrevetted, milyen vicces?” Ezért nevezhetjük „Instagram pillanatnak”, mert
A figyelemelterelés másik formája az, amikor kiemeljük a gyermeket a problémás szituációból. Emese ezt így fogalmazta meg: „Másfél évesnek az észérvek nem sokat érnek megnyugtatás terén, én úgy vettem észre, a totyogóknál az válik be a legjobban, ha kiragadod a hisztihelyzetből, eltereled a figyelmét. Hiába állok mellette, és várom, hogy visszaadja a vitás lapátot, nem fogja. Szépen elmondva, hogy ezt most visszaadjuk, ki kell venni a kezéből, és elmenni onnan a gyerekkel.”
Fogalmazzuk át a NEM-eket
A legtöbbször nem attól borul a bili, ha nem történik meg, amit szeretne a gyerek, hanem attól, ha nemet mondunk, vagy utasítunk – valahogy úgy éli meg, mintha az ő érzéseit utasítanánk vissza. Ezért sokszor az is elég, ha elismerjük az érzéseit és a kívánságát, majd lezártnak tekintjük a helyzetet. Megismételhetjük, amit mondott: „Hm, szeretnél még egy lufit.” Reagálhatunk csak egyszerű hümmögéssel, hogy lássa, megértettük őt, vagy mondhajuk, hogy „Értem”, „Tudom, hogy szomorú vagy e miatt”, „Megértem, hogy mérges vagy.”
A felnőttek annyit dumálnak!
„Amint elpakoltad a játékaidat, máris olvasok neked mesét.”
„Előbb megnyugszunk egy kicsit, aztán következik a...”
„Rendben, amikor befejeztem a mosogatást, töltök neked inni.”
„Igen, miután megmostad a kezed, ehetsz egy almát.”
„Még egy csúszás, és indulnunk kell haza.” (Utána tényleg indulunk: kézen fogjuk, vagy felkapjuk, ha kell, elvicceljük, eltereljük a figyelmét. Utánanézünk még több pozitív fegyelmezés eszköznek, ha kell.)
„Ameddig te összepakolsz, én is elkészülök, hogy induljunk a játszótérre.”
„Kérlek szólj, amikor leperegnek a homokszemek a homokórán, és akkor indulhatunk.”
„A macis törölközőt vagy a csillagosat kéred?” „Apa, vagy anya szárítsa meg a hajad?”
„Mit szoktunk ilyenkor csinálni?” (Miben egyeztünk meg?) „Hová szoktuk tenni a piszkos tányért?”
„Jól jönne a segítséged, hogy hamarabb készen legyünk.”
Ha más ötletünk nincs, egyszerűen csak mondjuk el, mit fogunk tenni, ahelyett, hogy mit nem fogunk tenni: „Most összeszedjük a játékokat a homokozóból, és hazamegyünk.”
„El tudnád ezt mondani úgy, hogy megértsem, mit szeretnél?” (Ha kiabál, üvöltözik, követelőzik.)
Ha a fenti eszközök nem oldották meg egy helyzetet, akkor szakítsd őt ki a jelenlegi helyzetéből, lépj közbe kedvesen és határozottan. Nem kell magyarázkodnod. Érteni fogja. Ha veszélyben van, lépj közbe. Utána elég csak elmondani, mi történt, miért léptél közbe, fölösleges magyarázkodni, megszégyeníteni, kioktatni, fenyegetni.
Hogyan segíthetjük a gyermeket a megnyugvásban?
A hisztit és a dühkitörést a legjobb megelőzni, illetve már az első jeleknél hatékonyan kezelni. Ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani, mégis segíthet, ha az alábbi kiváltó okokat megpróbáljuk csökkenteni: éhség, fáradtság, ingerszegény környezet vagy túl sok, túl intenzív környezeti inger, erőteljes érzelmek (csalódottság, tehetetlenség, veszteség, meg nem értettség, frusztráció), szülői stressz. Az előbbi körülmények könnyen distressz hisztihez vezetnek, amikor a gyermek totálisan elveszíti a kontrollt a gondolkodása és érzései felett.
Megfigyelhetjük az úgynevezett „kis Néró” hisztit is, amely abban különbözik az előzőtől, hogy nagyon is tudatosan tart ki az akarata mellett a gyermek, érvel, követelőzik, utasít. Ám csakhamar ez a hiszti is átmehet distressz hisztibe (vagy fordítva).
Ezért is fontos, hogy a dühkitörésekre normális és szükséges jelenségként tekintsünk, lehetőségként a helyes viselkedések begyakorlására, és a megnyugvás lehetőségeinek megtanulására. Három-, négyéves korig együtt gyakoroljuk a megnyugvást, nem hagyjuk magára a hisztiző gyermeket.
A mély légzés is segít (eljátsszuk, hogy forró teáscsuprot tartunk a kezünkben, és fújnunk kell, hogy kihűljön, majd mélyen beszippantjuk az illatát.) Szoríthat a kicsi puha játékot, stresszlabdát. Három-, négyéves kor után felkínálhatjuk neki a lehetőséget, hogy szeretne-e egyedül a „megnyugvó-kuckójában” pihenni. Kiálthatunk együtt harci jelmondatot: „Rohamra!” (stresszoldó és fájdalomcsillapító). Tanulhatunk még több Pozitív Fegyelmezési eszközt megnyugvásra, ha szükséges.
Amikor tanácstalanok vagyunk
Van úgy, hogy nem tudjuk hová tenni a gyerek viselkedését. Van úgy, hogy kimondottan rosszul esik, sértésnek éljük meg, csalódottak vagyunk, vagy megbénít a helyzet.
Amint feltárjuk a viselkedés mögötti, tudatalatti okokat, célirányosan tudunk válogatni az eszközeink között. Mire belejövünk a Pozitív Fegyelmezésbe, sárkánybébink belevaló és kiegyensúlyozott gyerek lesz, mi magunk pedig magabiztos, és sokkal nyugodtabb szülők.
korábban írtuk
Dimény-Varga Tünde: A legelsők zamatát nem pótolja semmi – Színpompás tavaszi saláták
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
