Házimunka. Ablakpucolás.

A papilak déli ablakaiból a tornyot és a templomot látni. Már 26 éve nézem ezt a tornyot és ezt a templomot, de minden ránézéskor ölébe kap az örökkévalóság. Nyolc évszázad imáját, zsoltáros énekét vélem hallani, nyolc évszázad harangzúgása emel, nyolc évszázad kiszaggatott harangjátéka fog síróra, nyolc évszázad hite ad erőt.

Nyaranként diskurálok a legyekkel: jól tennétek, ha a dolgotokat máshol végeznétek, de azok rá se hederítenek. Miért is lenne lelkiismeret-furdalásuk, hisz mellettük még annyi por, füst, mocsok tapad az ablakra, hogy az ők mocskuk eltörpül. Ha tiszta az idő, a délre néző ablakokból látni lehet a hókupolás Fogarasi-havasokat.

Az is az ezeréves határhoz tartozik, s folyton azt kérdezi tőlem, hogy mivel érdemeltük ki elvesztését?! Nincsenek reménykeltő válaszaim, ezért inkább pucolom az ablakot.

Kékszeszes vízzel jó bőven lemosom, aztán a menő spriccolóssal befújom, aztán ha kézügynél van a csodarongy, azzal suviszkolom, ha nincs, akkor maradok a hagyományos újságpapírnál. A távoli havasokról közelebbi helyre hozom tekintetem, de ugyanazt a számonkérő hideg hangot hallom, mint amikor a daróci szász vártemplomot bámulom a papilak déli ablakából. Miért mentek el a szászok? 

A nyugatra néző emeleti ablakokból a temetőt látom. Almafák, meggyfák, akácfák lombja susogja nyári estéken a porrá lett testek szép mozdulatait, és az örökkévaló lélek történeteit. Mennyi drága embert helyeztünk ott örök nyugovóra?! Milyen szívet szaggató minden temetés után hazaindulni a temetőből! Mekkora hit kell elengedni a létezés földi varázsát, és belekapaszkodni a síron túli és bölcső előtti lélek-létbe!

Ha a földszinti ablakokból nézek ki, az utat látom és a szemközti szomszédokat. Az út mindig sejtelmes. Csak rá kell lépni és menni kell, és ahogy a költő írta, eljuthatunk a legapróbb patakértől a hatalmas óceánig (Ady Endre). Csak rá kell lépni, és tenni kell egyik lábunkat a másik után, és eljuthatunk akár gyalog is a világ végére, mint ahogy eljutott Kőrösi Csoma Sándor Tibetig és Indiáig.

Bennem a nomád már elnyugodott. Nem vágyom meghódítani az ismeretlen országokat, hegyeket, völgyeket többé.

Pedig tudom, hogy az könnyebb lenne, mint hibájával együtt is megbecsülni az embertársat, akivel minden egyes nap egymásra nézünk, ha nem is szemtől szembe, de az ablakon át. Azt az embert (is) meg kellene becsülni, akivel együtt élünk.

De mivel ez a téma is legalább annyira kényes, mint az ezeréves határ, hát veszem újra a kékszeszes vizet, a spriccelős flakont, a csodarongyot, az újságpapírt. Éljen az ablakpucolás!
Hirdetés

Ezeket az ablakokat leginkább sajnálom. Kocognak szerencsétlenek, amikor a kettős utánfutós rönkszállítók elhúznak előttük. Napi kétszer. Minden évszakban. Legkisebbik fiam egyszer azt kérdezte: Anya, hol van akkora erdő, ahol ennyi fa van, hogy minden nap kétszer, többször, viszik a kettős utánfutós rönkszállítók a fát? Hát itt, nálunk. Higgyünk abban, hogy azok akik ebből élnek, kétszer annyi fát ültetnek, mint amennyit kivágnak. Régi hangokra vágyok a nyugatra néző ablakok mellett. Szekércsikorgásra, patkókopogásra, hirdető dobszóra s az elnyújtott kiáltásra: közhírré tétetik! De ezek a hangok már egyre ritkábbak, végleg kiveszőben vannak, helyettük fülsüketítő motorok zúgnak, és nem tudom hány decibeles hangszórók dübörögnek bele a reggeli harangszóba és az éjszakai csendbe. 

Jól esik kinézni a tiszta ablakon.

A gólyák tolla is fehérebbnek tűnik, ha tiszta az ablak. Hűséges madarak. Minden augusztusban útra kelnek, de minden márciusban visszatérnek. Biztonságot nyújtanak pánikos emberi világunkban.

A tavaly is megjöttek, amikor kezdődött a világjárvány, aztán elmentek. Az idén újra megérkeztek, biblikus ígérettel, hogy mindig lesz nappal és éjszaka, tél és nyár, és minden bizonytalanság között lesznek biztos pontok, alapkövek, megmásíthatatlan szabályok. Istennek gondja van ránk. 

Esténként, amikor kigyúlnak a fények, jól esik behúzni a sötétítőt. Minden otthonnak szüksége van intimitásra. Attól otthon a ház, amiben lakunk, hogy mi döntjük el, mikor nyitjuk ki az ablakot, és mikor csukjuk be, mikor hívunk be valakit, és mikor húzzuk oda a sötétítőt. Attól otthon a lakás, hogy időnként jól esik az ablakon át rácsodálkozni arra, amit évek óta folyamatosan látunk. 

Kiemelt képünk illiusztráció: Shutterstok

Friss lapszámunkat alább kérheted: