Heti összefoglaló: a nehéz időszakokból is marad valami jó

E heti inspiráló, elgondolkodtató írásainkból válogattunk

Székely Kinga Réka – Egy merítőkanál, hogy emlékezz

„Van olyan barát, aki akkor is visszhangozza lelkünk rezdüléseit, ha éveken át nem találkozunk vele. Van olyan barát, aki egy-egy szavával vissza tudja hozni az ifjúság tüzét és bolond álmait, még akkor is, ha túl vagyunk életünk delelőjén. Van olyan barát, aki akkor sem ad túl rajtunk, ha mi valamilyen értelemben hátul vagy alul maradtunk. Nekem ezt a nagy igazságot jelképezi a több mint ötven éves fehér merítőkanál."

[embed]

korábban írtuk

]

Karantén-eredmény: két és fél kilóval érkezett januárban

„A lányom szeme még a csillagoknál is fényesebben ragyogott. Rám nézett – úgy éreztem abban a metsző hidegben, hogy megérint a nap, majd ráérősen lehunyta a szemét, és elaludt.” – nagycsaládos apa lett a pandémia alatt, erről mesél nekünk.

[embed]

korábban írtuk

]

„Kell a tükör, hogy tudomásul vegyük magunkat és elfogadjuk pontfix úgy, ahogy vagyunk"

„A vegetatív idegrendszer azt mondta, hogy most döntsd el, édesanyám, hogy mit akarsz. Akkor találkoztam egy idős professzorral, aki egyetemi tanárként a legmodernebb technikák használatára is tanítja a diákokat, leült az ágyam szélére és azt mondta: Meg kell tanulni élni! Életmódváltás, mentalitásváltás mind hülyeség, hazugság. Tanulja meg szeretni önmagát." – tavaly júliusi címlaposunkkal most a teljes interjút olvashatjátok.

[embed]

korábban írtuk

]

A kisgyermek is ráterelhető erre az útra

Szóljunk bátran arról, hogy kihoz a sodrunkból, amikor az utca közepén, mindenki szeme láttára kell megoldást találni a tomboló gyermek fékentartására. Ezzel is megmutatjuk, hogy mi is emberből vagyunk, nekünk is vannak érzéseink, és igen, ezeket lehet kezelni!

[embed]

korábban írtuk

]

Júliusi lapszámunkból

„Mert lány vagy, neked kell mosogatni, neked kell elpakolni, neked ilyen és ilyennek kell lenni, így kell beszélni, így kell viselkedni, ebbe kell öltözni. Vagy pedig a kislányok ezt és ezt nem csinálják, nem szabad így vagy úgy gondolkodniuk."

[embed]

korábban írtuk

]

Igent kell mondanunk, mert józan ésszel nem tehetünk mást

Mert nem lehetnek olyanok, mint mi. Sőt, már mi sem vagyunk olyanok, mint felmenőink. A korábbi tapasztalatok egyre kevésbé jelentenek vezérfonalat számukra abban, ami rájuk vár. Ezért nincs értelme a kritikának, a földbe döngölésnek, az elmarasztalásnak, a hasonlítgatásnak, a kiüresedett prédikációknak, a gyakran irreális elvárások halmazának, amelyeket mi is fölöslegesen vonszolunk, évtizedek óta.

[embed]

korábban írtuk

]

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock