Hétköznapi dolgaink: mi van a komfortzónán túl?

Lényegében ez az egész helyzet, amiben most élünk, komfortzónán kívüli: a biztonságérzetünket ingatja meg, a személyes életterünkben erősít fel problémákat, kihívások elé állít. Életünk során sokszor halljuk, lépj ki a komfortzónádból, mert úgy tudsz fejlődni, változni! Hogy ez mennyire igaz, szakembertől is kérdezzük majd, de most a szerkesztőség mesél arról, mit jelent nekik a kényelmi zónán kívülre kerülni. Legtöbbször apró dolgokkal tesszük meg az első lépéseket.

Forrai Szerénke, Kolozsvár

Nem vagyok egy sportos alkat, csakis akkor fanyalodtam a sportteremre, amikor már nagyon elégedetlen voltam a külsőmmel. Aztán rájöttem, hogy szeretek gyalogolni, s az is megtette sport gyanánt. De immár be vagyunk zárva a házba sok csokival és sörrel, s bármennyire is idegenkedtem tőle, 

beszereztem egy új szobabiciklit (az elliptikus változatot, hogy legyen jó nehéz ). 

 A vártnak megfelelően, 3 perc után remegő lábakkal szálltam le róla első alkalommal. De

saját magamat is megleptem azzal, hogy a baráti jótanácsoknak fittyet hányva (tudniillik, hogy remekül áll rajta a vasalt ing), nem adtam fel, és most már 20 percet is kibírok (s különben is, ki hord manapság vasalt inget).

U.i: 40 éves koromra én is rájöttem a nagy titokra, hogy mennyire fontos a rendszeres mozgás ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak maradjunk. Komolyan mondom (bár nagyon szkeptikusan álltam hozzá korábban): ha úgy érzitek, beborul a világ, próbálkozzatok a mozgással.

Antal Orsolya, Székelyudvarhely

Én rendszeresen feszegetem a komfortzónám határait. Például tudom, hogy akár a napi feladatok kipipálásához mennyi időre, szervezésre van szükségem, és azt ,,játszom” mostanában, hogy hogyan tudnék rövidebb idő alatt, kevesebb szervezéssel (hatékonyabban) boldogulni. 

Az is megdolgoztat rendesen, hogy egy hónapja nincs külső segítségem (a nagyszülők szokták bevállalni) a gyermekek körül, és mind a hárman itthon vannak. 

Komolyan, most a kérdés kapcsán döbbentem meg, hogy egy hónapja 24 órából 24-et együtt vagyunk. Az édesapjuk ugyanúgy dolgozik, ha nem többet. El kellett engednem sokat a rendhez és tisztasághoz fűződő elveimből

Magyari Tekla, Székelyudvarhely

Van egy barátnőm, olyannyira kontrollmániás, hogy még a kontrollmániáját is kontrollálni akarja. Valahogy én is így vagyok a komfortzóna-elhagyással: kibillentem, elhagytam, de csak annyira, amennyire még komfortos.

Sok év óta először, több mint egy hónapja nincs szép körmöm. És ez még enyhe kifejezés: gusztustalanul néz ki a kezem. De gond nélkül kibírom, ennyi nehézség legyen. (Szerencse a szerencsétlenségben, hogy épp azóta nem készíthetek botmikrofonos interjúkat, csak 2 méter távolból, csipi mikrofonnal – tehát a tévében épp nem látszik a kezem.) A fodrász nyilván nem vállal, levágtuk hát a hajam végét házilag, itthon. Teljesen jó lett. A kutyát – életemben először – szintén nekem kellett megnyírni, gond nélkül meglett. Apróságok ezek, de tudjuk, az élet apróságokból áll össze.

Hála Istennek, nem kellett még elhagynom a komfortzónám komfortzónáját, drasztikusan nem változott (még) az életem: van munkám, van, amiből főznöm, és amiből fizetnem az albérletem. 

Tapasztaltam már és hiszem: az ember (lánya) sokkal erősebb, mint azt felhőtlen időszakokban magáról valaha is hitte.

Néhány nehézségből nyert erővel és önbizalommal már a hátam mögött – jelenleg úgy érzem, ha baj lesz is, megbirkózom vele.

Pap Melinda, Kolozsvár

Hirdetés

Inkább az utazás szokott kizökkenteni, főleg, ha kevés pénzből, hátizsákos üzemmódban utazom. És az olyan helyek, amelyek abszolút eltérnek a megszokottól, és a legalapvetőbb dolgok sem biztosítottak.

Például Nepál minden szempontból ilyen volt, mert az alapvető szükségleteim nem voltak biztosítottak. Nagyon kellett figyelni, mit eszel, mit iszol, hogy ne kapj el valami betegséget, állandóan kezett kellett mosni, szintén emiatt, s mert mérhetetlen a kosz. S közben meg sokszor fuldokolsz, annyira nagy a szmog.

Szájmaszkkal is zavaró, csípi a torkod, szemed, s közben csak arra  tudsz gondolni, de jó, hogy nem ide születtél… Ez a fertőzéstől való félelem, meg a szájmaszk-dolog kicsit hasonlít a mostani helyzethez. De én ott jöttem rá, mekkora találmány.

Kovács Eszter, Székelyudvarhely (pontosabban Székelyszenttamás)

Április 25-én lesz kereken hat éve, hogy oly szinten kimozdultam a komfortzónámból (városról falura költöztem), hogy ahhoz fogható drasztikus váltás azóta sem ért. Hogy őszinte legyek, még most sem: a világjárvány adta helyzet számomra már ismerős, eddig is volt, hogy egyedül voltam otthon huzamosabb ideig a gyerekkel… Meg a temérdek látogató eddig sem törte le a kapunkat. Mégiscsak, az erdő alatt lakunk, ahol a madár se, csak a galamb jár.

Előrelátóan vásároltunk eddig is, hisz nálunk se kisbolt, se kiskocsma. Ilyen székely falu nincs is, mondják sokan.

Éppen hogy a komfortos zónában vagyok, otthon, nyugalomban, kényelemben, biztonságban és szép környezetben. De számomra ez nem komfortzóna: nap mint nap emberekkel szeretek dolgozni, barátokkal, ismerősökkel találkozni, jönni-menni, látni, tenni. Szegről-végről most mégsem vagyok a helyemen…

Csatlos Tünde, Marosvásárhely

Gondolkodom, hogy mit is jelent számomra kilépni a komfortzónából. Marci jut eszembe, a kisfiam, mert amióta ő megszületett, talán sokkal nehezebben fogadom el a kihívásokat, változásokat. Vele egy sokkal monotonabb, biztonságosabb életet kell élnünk, amit nagyon szeretek, ám így sokkal szívesebben maradok a megszokottnál, a rutinnál.

Bevallom, kevesebb élmény és inger is ér emiatt. Kihívás számomra, amit egyszer már meg is fogalmaztam, sőt

ki is adtam magamnak házi feladatnak egy egész évre (de nem sikerült jól teljesítenem), hogy mozduljak ki a komfortzónámból MARCIVAL.

Olyan játékokat próbáljunk ki, amit addig nem, olyan helyekre látogassunk el, amelyekre gyorsan nemet mondanék, hogy legyőzzem ilyen jellegű félelmeimet, mert talán ezzel nem csak én, hanem ő is új élményeket szerezne, mert az élet a komfortzónán kívül kezdődik – mondják. Szóval jó lenne, mondjuk, legalább negyedévente valami olyan célt kitűzni, ami kimozdít a megszokottból. Nem kéne hagynunk, hogy a félelmeink, a kishitűségünk, néha talán épp a lustaságunk visszatartson olyan dolgoktól, amelyeket valójában meg akarunk tenni.

Kiemelt kép: Shutterstock