ARCHÍV Hiszek a személyes találkozásban

Adorjáni Bálint Csíkszeredában született, kilencéves volt, amikor családjával Magyarországra költöztek. Közgazdász- és színészdiplomája is van. A legnézettebb sorozatokban és a leglátványosabb magyar történelmi filmekben játszik, meg persze színházban, mert azt vallja, a színház a lételeme. Kossuthkifli, Korhatáros szerelem, Válótársak, csak néhány a legnépszerűbb munkáiból. Decemberben vetítette a Duna Televízió a Mária Terézia című filmet, ebben a jóvágású és temperamentumos Esterházy Miklós herceget alakította. Mi pedig nem is értjük, Mária Terézia hova tette a szemét, hogy nem ezt a szép, macsó férfit választotta... (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)

– Milyen ügyeletes jó pasinak lenni?

– Előnye is van, és hátránya is. 

– Hátrány?

– Igen, például bizonyos szerepeket azért nem kaptam meg, mert így nézek ki. Hollywoodban talán másképp működnek a dolgok. A nagy sikerek mindig valami nagy átalakulásról szólnak. Gondoljunk csak Matthew McConaughey-re, DiCaprióra. Akár egy egész évük is van arra, hogy egy szerep kedvéért fizikailag is teljesen átalakuljanak.

– Megnéztem az oldaladat a Facebookon, nem élsz intenzív közösségi életet. Amit posztolsz, az is szinte mind a munkáról szól.

– Tudom, ez nagy hiányosságom, a 21. század megkívánná, hogy az ember folyamatosan jelen legyen a különböző virtuális fórumokon. Úgy látom, a jól működő oldalakat általában szakemberek csinálják, engem meg ez nem érdekel annyira, hogy erre alkalmazzak is valakit. A privát életem titkait pedig szeretném megtartani magamnak.

– Rengeteg kosztümös filmben játszol. Ez hogyan alakult így?

– A rendező, amikor szereplőket válogat, először fotó alapján választ, és bizonyos karakterekhez bizonyos típusok, arcok passzolnak. Úgy látszik, ezekhez a mozikhoz nagyon passzolok.

– Egy rendező egy castingon azt mondta, annyira római arcod van, hogy nem is tudja, mit fog ő ezzel kezdeni.

– Nem is játszottam abban a filmben… (nevet) 

– Örülsz ezeknek a kosztümös filmeknek, vagy csak elfogadod, hogy rád találnak?

– A történelmi filmek számomra nagyon izgalmasak, olyanok, mint egy-egy időutazás. Amikor a Mária Teréziát csináltuk, nagyon komoly, korhű jelmezeket kaptunk, kihívás volt kitalálni, hogyan kell abban a csizmában normálisan járni, vagy hogyan viseljem úgy a kardot, hogy ha meg kell fordulnom, ne akadjon össze a lábammal.

Rengeteg olyan feladat volt abban a filmben, ami elsőre pusztán praktikumnak tűnik, de ezekből lesz meg a figura. 

Hirdetés

– Mesélj még a kulisszatitkokról! Ha egész nap forgatsz egy kosztümös filmet, hogyan ebédelsz, átöltözöl? Mert ha leeszed például azt a Mária Terézia filmben viselt, gyönyörű, Esterházy herceg ruhát pörkölttel…

– Azt pont levettem, mert rettenetesen meleg volt. De ragasztott bajusszal ebédelni, az bizony kihívást jelent. Kerülgeted, nem nyitod olyan nagyra a szádat, vigyázol, hogy ne kend össze, aztán végül csak leesik. Felvétel előtt szerencsére mindig van egy nagy korrekció, smink, egyebek, és visszaragasztják, ha ebéd közben odalett. 

Már gyerekkorodban is imádtál szerepelni, az óvodai anyák napi műsor központi figurája voltál.

– Csak az volt a baj, hogy nagyon anyás voltam, és emiatt anyám egy műsort se tudott megnézni, csak az ajtórésből kukucskált, mert abban a pillanatban, amikor megláttam, leszaladtam a „színpadról”, és beugrottam az ölébe. Erről szerencsére már leszoktam. (nagyot nevet) 

– Milyen volt a gyerekkorod Székelyföldön?

– Azt mondják, az első hét év a legmeghatározóbb az ember életében, nekem ez nagyon boldogan telt. Rendszeresen kirándultunk, szombaton még iskola volt, de minden vasárnap elmentünk valahova, például a Somlyó oldalában volt egy megszokott helyünk, épphogy kitavaszodott, a fenyők alján még állt a hó, mi már indultunk. Rengeteget voltam apámmal a műhelyében, ő szobrászművész, ideadta nekem a szobrainak a drótvázát, és én rakhattam rá az agyagot, a kályha vasán sütöttük a krumplit, ittuk a teát.

A vakációkat Szovátán töltöttem, édesanyám szülei ott laktak, jártuk az erdőt, a patakban kézzel fogtuk a halat, mentünk az ifjúsági tóhoz horgászni, a kisvasút is nagyon kedves emlék, nagyapám vitt ki és mutatta meg. Majd a forradalom előtt átköltöztünk Magyarországra,

Szekszárdra. De sokat járok vissza Székelyföldre, még rokonok is vannak, és persze barátok.

– Gyere, pletykáljunk kicsit! Azt olvastam rólad, hogy nagy családra vágysz. 

– Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy már negyvenéves vagyok, még nem született gyermekem, és ez hogyan alakult így. Gyerekként vágyam volt a nagy család. Egyre jobban foglalkoztat ez a téma.

– Sokszor hallani azt a véleményt, hogy manapság nincs is hol ismerkedni.

– Hely van, és én a személyes ismerkedésben hiszek, az internetesben nem. Az utóbbi a felgyorsult világnak, az emberek zárkózottságának meg a csalódástól való félelmének köszönhető szerintem. A netes ismerkedéssel tulajdonképpen ki lehet hagyni azt az első pár kört, ami alatt kiderül, hogy ugyanazt gondoljuk a világról, ugyanaz az értékrendünk, vagy nem. Elhiszem, hogy lehet így párt találni, de ez nem az én utam. Én hiszek a személyes találkozásban, mert csak így lehet megtudni, van-e szikra, van-e izzás.

– Akkor te nem spórolod meg a klasszikus első randit.

– De miért spórolnám meg? Mikor sokkal jobb valakivel leülni beszélgetni, mint pötyörészni. Hagyjunk időt az ismerkedésre! A mai világban a legdrágább dolog mindenki számára a saját ideje. Ha valakire szánok ebből a fontos időmből, és természetesen közben saját magamra is, az lehetőséget teremt arra, hogy megtörténhessen valami valóban fontos és jó. És ha megvan a szikra, meg is történik! 

Friss lapszámunkat alább kérheted: