Hogy bühnagyot kacagjon az Isten

Zelegor cinkák kalandjainak elmesélője, a székely szavak vaskos kötetbe gyűjtője, az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lap felelős szerkesztője. József Attila-díjas költő, író, nyelvész, a Magyar Arany Érdemkereszt és a János Pannonius Költészeti Nagydíj birtokosa – egyebek mellett. Sántha Attilával a Teremtőről, irodalomról, kultúráról, valamint a székely nőkről és férfiakról is beszélgettünk egy kávé mellett. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

– Mikor döntötted el, hogy költő leszel?

Igazából csak azt tudom, hogy körülbelül elsős koromban már tudtam, hogy költő vagyok. Hosszú ideig nem is írtam semmit, csak valamikor ötödikes koromban egy kalandregényt, majd verseket nyolcadikos koromban – addig „életmű nélküli költő” voltam.

– Az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lap felelős szerkesztője vagy. Miben más ez az 1994-ben általad (is) létrehozott Előretolt Helyőrség című folyóirattól?

Annyiban más, hogy 25 évvel idősebb vagyok. Ellenben azok az értékek, amelyekben az első Előretolt Helyőrség indulásakor hittem, nyilván benne vannak a mostani lapban is. Elsősorban az, hogy olvasóbarát irodalmat és kultúrát próbálunk közvetíteni az olvasó felé, nem pedig egy elvont eszménynek megfelelni. Azt hiszem, az 1990-es évek elején sikerült egy olyan irodalom- és kultúrafelfogást kidolgoznunk, amely azóta is megállja a helyét, sőt manapság kezd igazából fontos lenni.

Hittünk abban, hogy az életnek értelme van – ami azért volt forradalmi abban az időben, mert az irodalom akkor épp a posztmodernben leledzett, amely arra a „felismerésre” épült, hogy értelem nincs, s minden, amit tehetünk, az csupán a tét nélküli játék.

Ezt erősen nem szerettük, és azt állítottuk, bizony a világ teremtve van (és nem csak úgy lett, véletlenül), és a Teremtő valami célból csinálta ezt. Úgy tartottuk, az ész, a ráció istenítése előtt az emberek kapcsolatban voltak teremtőjükkel különböző rituálék, hagyományok által, és a mi dolgunk az, hogy ezt a háttérbe szorult tudást újra visszahozzuk. Viszont azt is elmondtuk, az Isten, a mi, az én istenem nem egy vakbélgyulladásos figura, aki csak a komolyságot vagy a vak hitet értékeli: nem, ő olyan, hogy nevetni is tud, játszani, és vidámságával be tudja aranyozni a létet. Nos, ilyenfajta irodalmat, kultúrát szeretnénk közvetíteni ma is az olvasók felé a tavaly újraindult, már 12 lapszámot megért havilapunkkal, amelyben néha megrendülve, néha mosolyogva olvasom Péter Beáta tárcáit is (teszi hozzá meglepődésemre – P. B.).

– Bühnagy székely szótár: miért érezted szükségét annak, hogy szótárba gyűjtsd a székely szavakat? Székelyföldön használják-e manapság ezeket?

Soha nem csináltam belőle titkot, hogy székely vagyok (jelentsen ez bármit, például azt, hogy csak a székelységem megtartásán keresztül lehetek magyar), és ezért zavart, ha az irodalmi magyart próbálták rám erőltetni tanáraim.

Egyfajta dacból is indult a szavak gyűjtése, hogy megmutatom, a mi székely nyelvjárásaink legalább olyan értékesek, mint az irodalmi nyelv.

Az elhatározást aztán körülbelül 25 éves munka követte, amíg meglett a Bühnagy székely szótár mai formája. És igen, ezeket a szavakat használják ma is Székelyföldön, ugyanis csak azokat a szavakat vettem fel például Kriza János 1863-as székely népnyelvi gyűjtéséből, amelyek használatát ma is bizonyítani lehet – amúgy nagyon kevés szó veszett ki az azóta eltelt másfél évszázadban. A legbüszkébb azokra a szavakra vagyok, melyek itt jelennek meg először nyomtatásban. Hogy csak egy példával jöjjek: a pap szónak van tartóoszlop jelentése, jelent ragasztót, enyvet, és eköré egy egész, eddig feltérképezetlen szócsalád is rendeződik: pap, pappa, pappáz, bépappáz, elpappáz, papszeg.

– A nagy mű bevégzése után még három köteted jelent meg az utóbbi hónapokban: a Fodor Sándor-monográfia, a Hogyan menjünk radinába a lërhëz?, valamint a Székely szótár küssebb s nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak. Mivel foglalkozol akkor, amikor épp nem írsz, olvasol, szerkesztesz?

Viccel elütve a dolgot: a hobbimmal, ami megegyezik a munkámmal. Emellett van a családom, amelyre szintén figyelni kell, s amely akkora, hogy felvettek a nagycsaládosok egyesületébe is.  Az időm jó része azzal telik el, hogy próbálok szóhoz jutni négy fehérnép mellett.

Hirdetés

– Kézdiszászfaluban élsz. Miért választottad a vidék csendességét a nagyvárosi pezsgés helyett?

Éltem én már számos nagyvárosban, például New Yorkban, aztán egyszer elegem lett a nagy nyüzsgésből. Én igazából egy egyszerű ember vagyok, aki szeretne jól élni, földközelben. Hagyjanak engem békében, hogy azzal foglalkozzam, amire teremtettem.

– Hogyan látod, milyen a székely nő, illetve mikor, mitől sárkányosodik el? Tudniillik e lapszám központi témája: amikor a nő elsárkányosodik.

Igazán? Nos, akkor figyelmesen el fogom olvasni. A székely nőt egy laskasirítővel a kezében szokták ábrázolni a karikatúrákon, márpedig minden túlzásnak van egy icipici igazságmagva. A székely nő szeret beszélni, olyan jó parapács, a férfiak egy része (például én) viszont nem, s máris ott a baj: hogy ő igen, beszél, s én miért nem? Azt hiszem, a székely férfiak jó részének kommunikációs kurzusokra kellene járnia, a nőknek szintén,

merthogy az sem megoldás, hogy megsértődünk azon, hogy a férfi nem beszél, és máris idegesek leszünk. Ha a nő ideges, akkor a férfi még kevesebbet szól (merthogy abból nem lehet baj), de pont ebből lesz a baj. (Ha szól, akkor abból.)

Az Isten sem érti, mi történik, azt hiszem, a teremtés eredendően el van szúrva. Nos, ha ezzel foglalkozott volna a posztmodern, akkor nagy rajongója lettem volna.

– A nőknél maradva, a zelegor Gajdó Máris a központi figurája a legutóbbi könyvednek. Ki ő?

Először azt hittem, kitalált figura, de aztán jött a testvérem szemrehányóan, hogy minek kell mindent kiteregetni. Máig sem értem, mit akart mondani, de most már én is azt kezdem érezni, hogy ő mindnyájunk közeli valakije: egyre többen mondják, hogy ráismertek benne X. Y.-ra! Sajnos a megnevezett személyek sosem egyeznek teljességgel az illető hölggyel, úgyhogy továbbra is homályban maradok a kilétét illetően…

Szómagyarázó:

parapács – beszédes, élénk; zelegor – engedetlen

Fotó: Ádám Gyula

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! 

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 

Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. 

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: